Untitled Document

AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG PJT

Hungary, 1036 Budapest III., Lajos u. 115., Tel./fax: +36-1-250-6064, +36-27-380-665

E-mail: tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com

Rólunk / Tevékenységi kör / Referenciák / Elérhetõségünk / Kezdõoldal

TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT, 2621 Verõce, Lugosi u. 71.
E-mail: tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com
______________________________________________________________________________
21/1. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

Orbán Viktor miniszterelnök segítésére!

Budapesti Rendõrfõkapitányság
Dr. Gere Dániel nyomozótiszt
drgeredaniel@gmail.com

Tárgy: Megbízás nélküli nyilvános közérdekû kárelhárítás (Ptk. 484-487. §)

Tisztelt Nyomozó Úr!

Hivatkozással a mai és tegnapi személyes telefoni konzultációnkra, ezúton is rögzítem amiket Önnek mondtam, s megküldöm az ígért elõzményi iratokat, s az interneten talált tanulmányt.

Mint magyar állampolgár nyilvánvalóan én is felelõsséggel tartozom azért, hogy az ártatlanul kárt szenvedett 510.000 magyar zsidó holokauszt áldozat leszármazottai hiánytalanul megkapják a magyar állam és külföldi államok által fizetett pénzt és egyéb kártérítést. Bûncselekmény gyanítható, pl. a kártérítési pénzt adminisztrálók hivatali visszaélése, és/vagy jogtalan gazdagodása, ha a 600.000 magyar zsidó holokauszt áldozat közül ennyi idõ alatt sem derítették ki 508.000-nek a nevét, miközben a nevükben pénzt és egyéb kártérítéseket kérek és kaptak, mint pl. a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és jogelõdei, s ezek hazai és külföldi zsidó társszervezetei, tehát ha nem, vagy nem csak a kártérítési követelésben megjelölt célokra használták, használják fel a mások nevében kártérítésként kikövetelt és felvett pénz és/vagy egyéb kárpótlásokat.

Bírósági ítélettel is kérem megállapítani, ha a MAZSIHISZ és jogelõdjei nem fizették ki az 508.000 ismeretlen nevû magyar holokauszt áldozat utódai kártalanításra kikövetelt és meg is kapott pénzt és egyéb, pl. ingatlantulajdoni kártalanításokat. Mellékelem az Állami Számvevõszéknek ez ügyben írt közérdekû bejelentésemet, valamint a tõlük kapott választ. Szerintük is jogos a bejelentés, de nincs hatáskörük a vizsgálatára. Mellékelek továbbá egy tanulmányt, amit az internetrõl töltöttem le. Segíthet kinyomozni a MAZSIHISZ és jogelõdei és társszervezeteik holokauszt kártérítés intézési tevékenységét, a 600.000 magyar zsidó holokauszt áldozat nevében általuk kikövetelt kártérítések kik általi adását, és hová kerülését.

Bûnpártolás lenne irattárban eltüntetni a nem ismert nevû 508.000 magyar zsidó holokauszt áldozat nevében felvett kártérítési pénzek kiknek történt kikfizetése, mire felhasználása jogos, közérdekû kérdését. Nem lehet ismeretlen nevueket is megszámolni, s kifizetni sem tudhatták az õ a nevükben kikövetelt kártérítést az ugyancsak nem ismert nevû utódaik részére. Ha nincsenek meg a nevek, vissza kell fizetni a nem ismert nevûek nevében felvett pénzt. Azt nem a MAZSIHISZ (és SZDSZ) gazdagítására adták, hanem az áldozatokat és leszármazottaikat kártalanításra.

Budapest, 2011. december 12.

(Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc
(1-420415-0215) okl. vill. mérnök, jogvédo
2621 Veroce, Lugosi u. 71., T.: 06-20-218-14-06.

21/2. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/3. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

Jogerore emelkedett hazai országgyulési határozat, törvény, amely szerint a II. Világháborúban a magyarok segítségével 600.0000 ártatlan magyar zsidót is elpusztítottak csupán zsidó származása miatt:

21/4. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/5. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/6. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/7. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/8. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/9. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

21/10. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

http://www.szombat.org/archivum/h0304a.htm

Peresztegi Ágnes: Történelmi bizottságok és a megbékélés, avagy amit a magyar zsidóknak még meg kell tanulniuk:
Peresztegi Ágnes:
Történelmi bizottságok és a megbékélés
avagy amit a magyar zsidóknak még meg kell tanulniuk

Az alábbiakban egy elõadás szövegét közöljük, amely a „Szembenézni a történelemmel, Történelmi kutatóbizottságok” címû konferencián hangzott el 2002. december 31-én a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Jelen konferencia témája azoknak a történelmi bizottságoknak a szerepe, amelyeket különbözõ kormányok hívtak életre azért, hogy tisztázzák az országuk II. világháborúban játszott szerepét. Habár a kormány nem állított fel történelmi bizottságot Magyarországon, ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna viták történelmi kutatások eredményeirõl, vagy ne készültek volna olyan tanulmányok, amelyek az elkobzott magántulajdon ügyével, jogtalanul eltulajdonított vagyonnal, menekültekkel, háborús bûnökkel vagy más szempontból ne foglalkoztak volna a Holocausttal.
Az itt jelenlévõ résztvevõk többsége történész, vagy történelmi bizottságok képviselõje. Azonban én jogászként kísértem figyelemmel az elmúlt 12 évben a magyar és a nemzetközi jogalkotást, mely a történelmi bizottságok által feltárt igazságtalanságokat hivatott orvosolni. Mi, jogászok úgy gondoljuk, hogy e probléma jogi megoldása az igazságtalanul elvett javak visszaadása, bár azzal is tisztában vagyunk, hogy a kárpótlás önmagában nem elég a múltban történt igazságtalanságok orvoslásához. Miután az emberi jogokat megsértették, e sérelem orvoslásának négy lehetséges módja van: 1.) kárpótlás, 2.) kártérítés, 3.) büntetés, és 4.) megbékélés.
A megbékélést (amit néhány szerzõ megbocsátásnak hív ) gyakran emlegetik az utóbbi idõben, mégis kevés figyelmet szentelnek neki. Pedig ez a megoldás kulcsa! Nagyon sok áldozatnak okoz problémát, hogy elfogadja azt a kárpótlást, amit a bûnösök vagy jogutódjaik hajlandóak adni. Úgy érzik, meg kell bocsátaniuk anélkül, hogy a tettesek komolyan végiggondolnák saját bûnüket. Félelmük indokolt, fõleg, ha a kárpótlás nem esik egybe a megbékélési folyamattal – csakhogy nincs megbékélés a bûnösök tetteinek felfedése nélkül. A kárpótlás az „igazság keresése” nélkül majdhogynem értelmét veszíti. A történelmi bizottságok munkája ezt a szerepet hivatott betölteni: lehetõséget ad a kormányoknak arra, hogy 1.) beismerjék elõdeik tetteit és bevallják az igazat; 2.) kihirdessék elkötelezettségüket amellett, hogy országukat jogi és erkölcsi alapon vezetik a jövõben; 3.) kárpótoljanak a múltban elkövetett bûnökért, 4.)

21/11. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

elõsegítsék a megbékélés folyamatát. A kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalával a történelmi bizottságok hozzájárulnak a jövõ generációinak neveléséhez és az áldozatok emlékének megõrzéséhez.
A Holocaust-áldozatok vagyona után kutató történelmi bizottságok megalakulása a különbözõ országok és az áldozatok közötti tárgyalások és a köztük folyó perek eredménye. Elég meglepõ, hogy Magyarországnak – ahol Európa egyik leggazdagabb és legnagyobb zsidó közössége élt a Holocaust elõtt; amely aktívan részt vett zsidó állampolgárainak megsemmisítésében; és ahol ma kb. 150-200 ezerre tehetõ azoknak a zsidóknak a száma, akik, ha 1944-ben éltek volna, faji- és vallási alapon üldöztetésnek lettek volna kitéve – nincs ilyen jellegû bizottsága. Ez azért is érthetetlen, mert 1990 óta a kárpótlási törvények egész rendszere lépett életbe Magyarországon, ráadásul a zsidó közösség, mind a közösségi, mind az örökös nélkül maradt tulajdonok visszaszolgáltatásáról megállapodott a magyar kormánnyal.

Az alábbiakban megpróbálok egy rövid összefoglalót adni Magyarország részvételérõl a Holocaustban, ennek történelmi és politikai hátterérõl, valamint arról, miként utasították el a múlttal való szembenézést a magyar kormányok. Beszélni fogok a zsidó közösség kudarcának történelmi és politikai elõfeltételeirõl, amelynek során nem sikerült a magyar kormányt rávennie arra, hogy egy történelmi bizottságot létrehozzon. Szó lesz egyes intézetek és történészek elszigetelt munkájáról, amelyek betöltötték azt az információhiányt, amit a történelmi bizottságok publikált kutatási munkáinak kellett volna betöltenie. Miközben magyarországi tapasztalataimat osztom meg Önökkel, csak egy tanulságot emelnék ki:
a történelmi bizottságok munkája nélkül a kárpótlás nem lehet eredményes és nincs lehetõség a megbékélésre; a múlt igazságainak feltárása nélkül nem várhatunk kiegyensúlyozott zsidó–magyar együttélést a jövõben sem.

I. Elõzmények

1. Magyarország részvétele a Holocaustban
Habár a magyar zsidókat deportálták utolsóként Auschwitzba, Magyarországon már az 1920-as évek elején törvénybe iktatták a numerus clausust. Az úgynevezett „zsidó-törvények“ célja, a zsidóknak a közéletbõl való eltávolítása volt. 1920 és 1944 között a zsidók számát elõször a felsõoktatásban korlátozták, majd közéleti- és gazdasági szerepüket csökkentették. Ezen intézkedések sokak megélhetését tették lehetetlenné. Késõbb pedig tulajdonuktól, szabadságuktól, végül életüktõl fosztották meg õket.
Magyarország Németország szövetségese volt a II. világháború alatt. Ismert az a tény is, hogy Magyarország 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után

21/12. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

náci fennhatóság alatt állt. Magyarország felelõssége azonban vita tárgya az 1944. március 19. és az októberi nyilas puccs közötti idõszakban elkövetett bûnök miatt. Ez volt az az idõszak, a Sztójay-kormány ideje alatt, amikor a zsidóknak sárga csillagot kellett viselniük, értékeik letétbe helyezésére kényszerítették, majd gettókba zárták, s késõbb deportálták õket. Bár a Szálasi-puccs elõtt (1944. október 15.) Németország már megszállta Magyarországot, a Sztójay-kormányt a magyar kormányzó, Horthy Miklós nevezte ki. Ezért a szövetséges hatalmak nem ismerték el a Sztójay-kormányt náci bábkormánynak, s ezért Magyarországot felelõsnek tartották az 1944 márciusa és októbere között elkövetett háborús bûnökért.
2. Jóvátétel a Holocaust után
Habár az elsõ törvények, amelyek a zsidók ellen elkövetett igazságtalanságokat hivatottak megszüntetni, már 1945-ben életbe léptek – e törvények intézkedtek azon zsidók kárpótlásáról, akiknek a vagyonát a II. világháború alatt vették el – a törvényben megfogalmazottakból ritkán valósult meg bármi is. A magyar kormány nemcsak visszautasította az elkobzott zsidó javak visszaadását, hanem még többet vett el állampolgáraitól. Nem sokkal a háború befejezése után, a kommunista hatalomátvétel elõtt, az aranyat, ékszert és keményvalutát át kellett adni a kormánynak; a földeket, a nehézipart és a bankokat államosították – igaz, ezek a rendelkezések nemcsak a zsidóságot sújtották. A kommunista diktatúra idején, 1949 után, a legtöbb személyes értéktárgy mellett, a zsidóság vagyonának nagy részét elvették. Az Országos Zsidó Helyreállítási Alap rövid fennállása után, az örökös nélkül maradt zsidó tulajdonok felett a magyar állam rendelkezett.
3. A kommunista hatalom átírta Magyarország Holocaustban játszott szerepét
A kommunista diktatúra alatt Magyarország sikeresen hárította át a felelõsséget saját állampolgáraival való bánásmódja miatt Németországra, a Vörös Hadsereget pedig az emberiség megmentõjének kiáltotta ki. Az elveszett vagyon felett nem volt illõ szomorkodni. A külföldrõl érkezõ kártalanítások és kártérítések pedig vagy elkerülték a Magyarországon maradt zsidókat, vagy zömmel a magyar állam kasszájában kötöttek ki.
4. A felelõsségre vonhatóság hiánya és törekvés a büntetõ igazságszolgáltatás korlátozására 1990 után
A kommunizmus bukása után elõször az egykori politikai üldözöttek követeltek igazságot, ám Magyarországon az átmenet, mely a totalitárius Rákosi rezsimbõl az úgynevezett kádári „gulyás-kommunizmuson” át, egészen a vasfüggöny összeomlásáig vezetett, lassú volt. Magyarországnak nem volt Ceausescuja, akit ki lehetett végezni, és az 1980-as évek titkosszolgálatát sem lehet egy lapon említeni a kelet-német Stasival. A legszörnyûbb kommunista atrocitások a történelmi múlt részét képezték, és a magyarok nem érezték szükségét a gyors

21/13. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

és széleskörû felelõsségrevonásnak. Ha nincs kollektív akarat, amely megbüntetné a kommunista tettek elkövetõit, a felelõsségre vonhatóság sem kerül olyan súllyal a köztudatba.
Habár a kommunista diktatúra vétkeivel szembeni történelmi igazságtétel iránti kollektív igény segíteni tudott volna abban, hogy hasonló kutatás tárgya legyen a Holocaust, ennek hiányában azonban nem alakulhatott ki társadalmi vita a vészkorszakról Magyarországon. Mivel általában visszafogott volt az „igazságkeresés” a kommunizmus idõszakát illetõen, ezért ez önmagában nem tudott elindítani egy hasonló társadalmi diskurzust a nácizmus bûneirõl. (Szem elõtt tartva természetesen, hogy a Holocaustot Magyarországon, csakúgy, mint más, korábban kommunista országban, nem lehet összehasonlítani a kommunizmus éveivel.)
Az 1990-es évek átmeneti idõszakának egyik legfontosabb állomása a magántulajdon szabályozása volt. Az államosítás kárainak helyrehozását a reprivatizáción keresztül képzelték el, és a legtöbb politikai párt egyetértett abban, hogy valamilyen kárpótlásban kell részesíteni a kommunizmus áldozatait. De azt egyikük sem gondolta, hogy az elsõ kárpótlási törvény Pandora szelencéje, s hogy a kárpótlási törvény, az Alkotmánybíróság sorozatos döntéseinek eredményeként, a módosítások és a további kárpótlási jogszabályokon keresztül önálló életre kel. A kárpótlási törvény elõzetes tervezetét 1990-ben nem megfelelõen készítették elõ. Egyértelmûen diszkriminatív volta miatt mind a miniszterelnök, mind a köztársasági elnök elutasította. Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az a feltétel, amely a kárpótlási igények kezdetét önkényesen 1949. június 8-tól szabta meg, alkotmányellenes. A kárpótlási törvény elsõ módosításakor ezt az idõintervallumot 1939. május 1-ig visszamenõlegesen kiterjesztették. Ez már fedte a Holocaust idõszakában törvénytelenül elvett tulajdonok nagy részét.
5. Elszalasztott lehetõségek egy történelmi bizottság létrehozására
Az elsõ kárpótlási törvénnyel egyidõben, amely részleges kárpótlást ajánlott az elveszett javakért, a magyar kormány törvénybe iktatta az egyházi javak részleges visszaadását is. A következõ évben, 1992-ben alapították meg a Nemzetközi Zsidó Kárpótlási Szervezetet (WJRO). Feladata az volt, hogy – többek között olyan országokban is, mint Magyarország – segítse a nemzetközi zsidó szervezeteket azon törekvésükben, hogy visszaszerezzék az egyéni, közösségi és az örökös nélküli, ún. uratlan zsidó vagyonokat.
Magyarországon egy történelmi bizottság felállítására az 1990-es években volt a legtöbb esély, amikor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a WJRO-val közösen tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal, az örökös nélkül maradt tulajdonok ügyében. A zsidó szervezetek egy közös bizottság felállítására tettek javaslatot. Ebben mind a kormányoldal, mind a hitközség képviseltette volna magát. A javaslat azonban a kormánynál nem aratott sikert, és sem a helyi, sem a nemzetközi zsidó szervezetek nem szorgalmazták a bizottság felállítását soha többet!

21/14. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

Magyarország Németország szövetségese volt a II. világháború alatt. A magyar kormány mindent megtett, hogy távol tartsa a németektõl a magyar zsidóktól elkobzott javakat, és azokat magának tartsa meg. A háború után az ország vezetésének nem állt szándékában, hogy teljességében visszaadja ezeket a javakat. Megtartotta és rejtegette az ellopott vagyontárgyakat, illetve az ezek eladásából származó bevételt közel hatvan éven át lefölözte. 1990 óta nem volt olyan kormány, amely vette volna a fáradtságot, hogy tisztázza Magyarország szerepét a magyar zsidók gazdasági ellehetetlenítésében és általában a Holocaustban.
E konferencián külön szekció foglalkozik azzal, hogy milyen szerepet játszott a sajtó a zsidó áldozatok elkobzott javainak visszaszerzésében, valamint, hogy a média hogyan segített abban, hogy az európai zsidók kifosztásának tényével a közvélemény szembenézzen. Sajnos, sem a magyar zsidók, sem a nemzetközi zsidó szervezetek nem használták arra a médiát, hogy kiderítsék az igazságot Magyarország Holocaustban játszott szerepérõl, illetve, hogy a médián keresztül nyomást gyakoroljanak a kárpótlás ügyében. Ahelyett, hogy hangot adtak volna követeléseiknek, mind a magyar zsidók, mind a nemzetközi zsidó szervezetek dicsérték a magyar fél azon erõfeszítéseit, hogy kárpótlást ajánl a Holocaustban elvett javakért. 1998-ban az Egyesült Államok még üdvözölte a magyarországi kárpótlási törvényhozást. 2000-ben fejezte ki elõször a Zsidó Világkongresszus (WJC) nemtetszését a magyarországi kárpótlási ügyek kezelése miatt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kritika sokkal inkább a jobboldali kormánynak, mintsem a kárpótlás ügyének szólt. A Fidesz 2002-es választási veresége után a WJC újra kezdte a tárgyalásokat a magyar kormánnyal az antiszemitizmus elleni harcról, s a továbbiakban a WJC nem kritizálta az országot a kárpótlás nemzetközi normáinak semmibevétele miatt.
A magyar kormány ugyanakkor hatékonyan használja a médiát azon kép eloszlatására, hogy a zsidókat, a kárpótlási folyamat során, nem egyenragú félként kezelik. A kormány képviselõi hamis információkat közölnek a magyar és a külföldi médiában, s a média is közremûködik a hamis kép fenntartásában. Vajon miért utasította vissza a helyreigazítást Magyarország legolvasottabb napilapja, a Népszabadság, amikor a magyar delegáció vezetõje a Vilnius-i Fórumon azt állította, hogy Magyarország betartja a nemzetközi normákat az elkobzott mûkincsek visszaadásának ügyével kapcsolatban, holott a Fórumon Magyarországot egyedüliként emelték ki, mint olyan országot, amely nem tartja be a kárpótlás nemzetközi normáit? Vagy: az amerikai Elnöki Tanácsadó Bizottság miért vette fel publikált tanulmányában szereplõ listájára a nem létezõ magyar történelmi bizottságot , mint az egyik olyan nemzeti bizottságot, amely a Holocaust idején elrabolt vagyont kutatja?
Megközelítõleg 80 és 150 ezer közé tehetõ a zsidók száma Magyarországon . A kommunizmus alatt képviseletük mesterséges volt. 1990 óta néhány ember hiába próbál egy olyan szervezetet létrehozni, mely a magyar zsidóságot

21/15. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

képviselné, vagy legalábbis egy olyan ernyõ-szervezet felállítását célozná meg, amely magába foglalná a számos újonnan alakított mini-szervezetet. Egy ilyen szervezet hiányában a Mazsihisz formál jogot ezen feladat ellátására. Vetélytárs hiányában a Mazsihisz képviseli a magyar zsidóságot országos és nemzetközi szinten. Nagyvonalú becslések szerint a Mazsihisznek 6000 tagja van. Ez a szám önmagában nem okozna problémát, ha a Mazsihisznek lenne egy széles zsidó érdekeket reprezentáló programja. Ám mivel nincs, azok a zsidók, akik nem tagjai egyetlen vallásos szervezetnek sem, nincsenek képviselve, és a kormánynak sincs valójában komoly tárgyalópartnere. A nemzetközi zsidó szervezeteknek pedig nincs olyan helyi partnere, akire számíthatna akár belföldön, akár külföldön. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy a nemzetközi zsidó szervezeteknek sincs megfelelõ elképzelése a magyar zsidó közösség jövõjével kapcsolatban.
A zsidóknak maguknak kell magyarázatot találni arra, hogy miért maradtak Magyarországon. Abban az országban, amely segített szüleik és nagyszüleik megsemmisítésében, ahol még 1945 után is lehettek pogromok. Nincsen általános érvényû magyarázat, mindenki személy szerint döntötte/dönti el, hogy hol él, hogy miért marad egy olyan országban, ahol a Holocaust megtörténhetett, vagy, hogy miért választja az emigráns szintén nem könnyû életét. A zsidóknak is van mit feldolgozni a Holocausttal, és az azóta eltelt 60 évvel kapcsolatban. A nem-zsidó magyaroknak azonban meg kell tudniuk, hogy mi is történt a Holocaust alatt Magyarországon. Lobbizhatunk a kormánynál, hogy a gyûlöletbeszéd ellen szigorúbb törvényeket léptessen életbe, az antiszemitizmus ellen azonban nem lehet pusztán jogi eszközökkel harcolni. A történelmi bizottság munkája nélkül igen valószínû, hogy Magyarországon nem lehet a zsidóság jelenére és jövõjére vonatkozó fontos ügyekben sikeresen döntést hozni. Ha nem harcolunk egy történelmi bizottság felállításáért, a magyar zsidókat múltjuktól fosztjuk meg, a jelenlegi kárpótlási rendszer hiányos marad, és nem segítjük elõ a zsidók és nem-zsidók közötti megbékélést.

II. Kutatások

A legtöbb európai államban történelmi bizottságok folytattak átfogó kutatásokat az adott ország Holocaust alatti szerepérõl. Magyarországon hasonló tárgykörben részkutatásokat egyrészt a kárpótlási törvények kapcsán az állami szervek, másrészt, a nemzetközi és helyi kárpótlási tárgyalásokra készülve, a zsidó szervezetek végeztek.
A magyar kormányhoz kapcsolódó kutatások:
1. Az Igazságügyi Minisztérium figyelembe vett bizonyos történelmi információkat, amikor a különbözõ kárpótlási törvényeket megfogalmazta.
Nincs hozzáférhetõ információ a kutatásról.
2. Az Alkotmánybíróság felkérte a Magyar Nemzeti Bankot, hogy vizsgálja meg a háborúban náluk tartott arany és egyéb tárgyak sorsát

21/16. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

A kérelmezõk felkérték az Alkotmánybíróságot, hogy döntse el, alkotmányos-e az, hogy a kárpótlási törvények csak részbeni kártérítést adnak az 1944-ben kötelezõen letétbe helyezett arany- és más értéktárgyakért ahelyett, hogy a még létezõ betéteket visszaadnák, vagy az 1947-es Párizsi Békeszerzõdés értelmében kapnának érte kárpótlást. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a dokumentumokat és elfogadott más bizonyítékokat annak érdekében, hogy tisztázza, mi történt azokkal a magyar zsidóktól elvett vagyontárgyakkal, amelyeket külföldre vittek, de utána visszakerültek Magyarországra.
„Az Alkotmánybíróság az ügyben több tárgyalást tartott. Meghallgatta a Pénzügyminisztert és a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Beszerezte, tanulmányozta és értékelte a Pénzügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott egykorú iratokat, jegyzõkönyveket, jegyzékeket (4 csomag), a Párizsból hazaszállított értékek kísérõ jegyzékeit (4 kötet), a Pénzintézeti Központ által eddig elvégzett vizsgálatok anyagát, a Magyar Nemzeti Bank által megküldött okiratokat, az Országos Levéltár Jelenkori Gyûjteményébõl rendelkezésre bocsátott egykorú gazdasági, politikai döntések jegyzõkönyveit, határozatait, egyéb az ügyhöz kapcsolódó okmányokat. Ugyanígy feldolgozta az indítványozók és szakértõik által feltárt bizonyítékokat, szakértõi kutatások eredményét, levelezéseket is. Felhasznált továbbá a témával összefüggõ néhány publikációt is.”
Az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy az egy arany gyûrûért adandó csekély 300 Ft. értékû kárpótlási jegy, vagy az egy gyémántgyûrûnek megfelelõ 20. 000 Ft-os juttatás, az 1947-es Párizsi Békeszerzõdés értelmében alkotmányos. Azt is hozzátette, hogy nincs olyan alkotmányos indok, amely a letétekért a teljes kárpótlást megalapozná, s aggályos lenne, ha az általánostól eltérõ elvek alapján kárpótolnák a letéteseket. Ezért, a Holocaust idején elvett vagyont nem kell máshogy kezelni, mint azt, amelyet a kommunizmus alatt vettek el. Amíg az Alkotmánybíróság megindokolta, hogy miért nem kell különválasztani a Holocaust idején elvett tulajdonokat a kommunizmus alatt államosított tulajdontól, van egy tulajdontípus, amely kivételként erõsíti a szabályt. A mûkincs az egyetlen tulajdoni forma, amelyet sosem államosítottak a kommunizmus évei alatt.
3. Az ún. Restittságot, mely viszont a Restitúciós Kutatócsoportot alapította meg. Bár a Restitúciós Kutatócsoportnak eredetileg a Holocaust alatt külföldre hurcolt mûtárgyak, illetve a Szovjetunióból Magyarországra hozott mûkincsek felkutatása volt a feladata, lehetetlen volt szétválasztani ezt a munkát azon mûkincsek dokumentálásától, amelyek a Holocaust alatt kikerültek a tulajdonosok kezeibõl, de jelenleg magyarországi múzeumokban találhatóak meg.
Amikor az igénylõk rájöttek arra, hogy a kárpótlási jogszabályok a legtöbb ellopott mûtárgyra nem terjednek ki, azokhoz a múzeumokhoz fordultak, ahol

21/17. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

ezeket a mûkincseket õrizték. A múzeumok ekkor a Restitúciós Kutatócsoporthoz fordultak, hogy kutassák fel a visszaigényelt mûkincsekre vonatkozó dokumentációt. Így, a Kutatócsoport munkája végül az összes Holocaust alatt elrabolt mûkincsre kiterjedt.
A Restitúciós Kutatócsoport kutatásai nagy részét már befejezte, s az elmúlt években a Minisztérium arra kérte a múzeumokat, vizsgálják át gyûjteményeiket és készítsenek listát a náluk található kérdéses eredetû, valószínûleg a Holocaust alatt elrabolt mûkincsekrõl. Ámde sem a Kutatócsoport lényegében befejezett kutatásának, sem a múzeumok vizsgálódásainak eredményeit nem hozták nyilvánosságra.
Mivel a kutatás lényegében befejezõdött, a Holocaust áldozatok tévesen azt hitték, hogy elvett tulajdonaik visszakerülnek hozzájuk. Ehelyett azonban a magyar kormány – fittyet hányva az 1998-ban aláírt, a Holocaust ideje alatt elrabolt tulajdonokról szóló Washingtoni Alapelveknek – tovább harcol a kérelmezõkkel a bíróságon. Jelenleg több ilyen per van folyamatban Magyarországon. Az egyik legismertebb ezek közül a híres Herzog-gyûjtemény visszaadásáért indított per. Az elsõ fokon meghozott ítélet a felperesnek kedvezett, s fellebbviteli szinten a felperes szintén minden lényeges jogi vitát megnyert a kormánnyal szemben. Bár a Legfelsõbb Bíróság egy jogtechnikai lépéssel visszautalta az ügyet az elsõfokú bírósághoz, hogy az további vizsgálatokat folytasson le a festmények tulajdonosaival kapcsolatban, az összes lehetséges igénylõ az eredeti tulajdonosok gyõzelmének tekinti az ítéletet.
A zsidó szervezetekhez kapcsolódó kutatások:

4. A Mazsihisz kutatása a közösségi vagyonról

túciós Kutatócsoport – mely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alá tartozott – dokumentumokat gyûjtött arról, hogy mi lett a sorsa a Holocaust idején elrabolt mûkincseknek.
1991-ben Magyarország és a Szovjetunió aláírt egy együttmûködési szerzõdést , melyben „(A) Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy óvják és ápolják a másik Félnek a saját területükön található kulturális értékeit és történelmi emlékeit. Elõsegítik azon mûalkotások visszaszolgáltatását, amelyek a másik Fél nemzeti tulajdonát képezik. A Felek saját törvényeikkel összhangban elõsegítik az archívumokban, könyvtárakban és más hasonló intézményekben õrzött anyagokhoz való hozzáférést. “ Majd 1992-ben született egy egyezmény „a Magyar Köztársaság és az Orosz Föderáció kulturális javak visszaszármaztatásával foglalkozó Állami Bizottságai között, a II. Világháború során és az azt követõ idõszakban a másik ország területére került kulturális értékek visszaszolgáltatásáról szóló együttmûködésrõl.” Ez az együttmûködés

21/18. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

volt az alapja annak, hogy a magyar kormány létrehozta a Kulturális Javak Visszaszolgáltatásának Bizottságát , valamint hogy az Oktatási- és Kulturális Minisztérium felállította a Restitúciós Bizo
1990-ben a magyar kormány visszaadta a jogot az egyházi intézményeknek, hogy a társadalom számára hasznos feladatokat lássanak el: úgy, mint tanítás, szociális ellátás, sport, egészségügy, gyermek-és ifjúságvédelem, ám az egyházi szervezetek nem rendelkeztek megfelelõ anyagi eszközökkel, amivel támogatni tudták volna ezeket a tevékenységeket. Erre figyelemmel, a kormány részbeni kárpótlást ajánlott az egyházaknak az államosított tulajdonokért. Még mielõtt az egyházi kárpótlási törvény hatályba lépett volna, a kormány értesítette az egyházakat (1990 januárjában), hogy készítsenek listát visszaigényelt tulajdonaikról. A Mazsihisznek nemcsak azt kellett felkutatnia, hogy milyen tulajdonaik voltak az államosítás elõtt, hanem azt is, hogy a közösség miket adott el az elmúlt 40 év folyamán. A meghosszabbított határidõvel végül 1998. január 15-ig lehetett beadni listát a visszaigényelt tulajdonokról, s a kormánynak a kérelmek elbírálását 2011-ig kell befejeznie.
A Mazsihisz gyorsan elkészítette az ingatlanlistát, de mint minden más egyházi szervezetnek, szembe kellett néznie azzal a keserû ténnyel, hogy jogelõdje, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete sok közösségi ingatlant piaci ár alatt eladott. Mivel tulajdonjogukat elidegenítették, az egyházi kárpótlási törvény alapján nem lehetett visszaigényelni azokat.
Végül, a törvény alapján, kevesebb mint 20 ingatlant kért vissza a Mazsihisz természetben, ezekrõl az ingatlanokról még mindig folynak tárgyalások a kormánnyal. A visszaigényelhetõ ingatlanok zömét azonban járadékra váltotta a Mazsihisz. 153 ingatlan után, amelyek becsült értéke 13. 511 milliárd Ft volt 1998-ban, a Mazsihisz 2002-ben már 700 millió forint feletti járadékot kapott.

5. A WJRO kutatása, Yehuda Don vezetésével
Míg az elvett közösségi javakért adandó kárpótlás ügyét inkább üdvözölték, addig a kormány azt remélte, hogy az örökös nélkül maradt tulajdonok visszaadásának kérdését egy csapásra megoldja azzal, ha átutalja a már régóta nem funkcionáló Országos Zsidó Helyreállítási Alapnak vagyonát a Mazsihisznek. Ennek vagyona 1989-ben 670. 000 forintot tett ki és a kormány ezt az ügyet a maga részérõl lezártnak tekintette.
Az 1990-es évek közepén azonban a WJRO és más magyar zsidó szervezetek komoly tárgyalásokat kezdtek a magyar kormánnyal a Holocaust idejébõl származó, örökös nélküli vagyon sorsáról. Yehuda Don izraeli történészt bízták meg azzal, hogy készítsen tanulmányt a háború elõtti magyar zsidó vagyonról. Ez képezte volna a tárgyalások alapját. Tanulmányát nem publikálták Magyarországon, de helyi lapokban megjelent munkájával kapcsolatban néhány

21/19. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

cikk. Yehuda Don akkor 2.1 milliárd USD-ra becsülte azt az örökös nélküli zsidó vagyont, melynek a háború után vissza kellett volna kerülnie a zsidó közösséghez. Továbbá a közösségi és az örökös nélküli vagyon kutatásával kapcsolatban létezik egy olyan lista, amely 3000, vagy 1600 magyar zsidó közösségi ingatlant tartalmaz. A listát a WJRO égisze alatt állították össze és a Mazsihisszel együtt terjesztették elõ a magyar kormánynak.

A Mazshisznek az örökösök nélküli tulajdonokra vonatkozó követelése végül ötven és hetven milliárdról szólt. E tárgyalások eredményeként jött létre a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) 1.3 milliárd Ft vagyonnal, és ezen túlmenõen a kormány életjáradékot ajánlott fel a Holocaust túlélõknek.
6. A Mazsök kutatásai a Holocaust idején elrabolt magyar zsidó vagyonról
Miután megalakult, a WJRO a Mazsököt jelölte ki a túlélõknek adandó Svájci Humanitárius Alap elosztására Magyarországon. Késõbb a Mazsök a Németországtól kapott egyszeri összeget osztotta szét a túlélõk között.

Ezeknek a munkáknak eredményeként került a Mazsök olyan helyzetbe, hogy képviseli tudta a magyar zsidóságot a nemzetközi kárpótlási tárgyalásokon. Ugyanakkor az amerikai Elnöki Tanácsadó Bizottság információkat kért a Mazsöktõl, hogy segítsék az Aranyvonat ügyének kutatását, és hogy képviseljék a magyar zsidóságot külföldön. Ezen célok megvalósítása érdekében a Mazsök megbízott két történészt, Kádár Gábort és Vági Zoltánt a kutatásokkal. Amellett, hogy a híres Aranyvonat történetén dolgoztak, Kádár Gábor és Vági Zoltán az elrabolt magyar zsidó vagyon és a svájci bankok közötti kapcsolatot is kutatta, valamint az Ausztriában és Németországban elveszett magyar zsidó tulajdonok után is „nyomoztak”. Nemrég jelent meg könyvük Aranyvonat címmel.
Sem a Mazsihisz, sem pedig a WJRO nem örült egy olyan új szervezetnek, amely hatékonyan képviselte a magyar zsidóságot, attól függetlenül, hogy mindkét szervezet delegáltjai ott ültek a Mazsök kuratóriumában, és jól együtt tudtak volna dolgozni. Ehelyett megszüntették a nemzetközi képviseleti tevékenységet, információ hiányában elsorvadt a tájékoztatási iroda, és véget vetettek minden történelmi kutatásnak. Kádár Gábornak és Vági Zoltánnak még legalább 3-6 hónapra lett volna szüksége ahhoz, hogy befejezzék a magyar zsidóság gazdasági megsemmisítésérõl szóló átfogó munkájukat, ám egyetlen zsidó szervezet sem jelentkezett, hogy anyagilag támogassa a kutatást.

21/20. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

III. Zárszó

Számos történész írt a magyarországi Holocaustról. Így pl. New York-ban Randolph L. Braham professzor, Magyarországon Karsai László és Szita Szabolcs. A néhány év múlva Budapesten megnyíló Magyar Holocaust Múzeumba kutatóközpontot is terveznek. Mindazonáltal a magyar kormánynak kell elindítania a múltfeldolgozást azzal, hogy vizsgálóbizottságot hoz létre, és nyilvánosságra hozza az ország háborús cselekedeteit feltáró kutatás eredményeit.
Magyarország még mindig nem késett el, hogy a Holocaust idején elrabolt vagyon sorsával foglalkozó történelmi bizottságot állítson fel. A magyar zsidóknak azonban nem kellene arra várniuk, hogy a kormány majd létrehoz egy történelmi bizottságot, vagy hogy olyan szervezetek, amelyeknek õk nem tagjai, képviselik érdekeiket. Ki kell lépniük saját árnyékukból, és követelniük kell az õket megilletõ helyet a magyar társadalomban, és az Európai Unióban is. A nemzetközi zsidó szervezeteknek pedig rá kell jönniük, hogy nekik is érdekükben áll, hogy segítsék az európai zsidóság újjászületését, ahelyett, hogy tagadnák létezését. 2004-ben Magyarország az Európai Unió tagja lesz és ez az év egyben a magyar Holocaust 60. évfordulója. E két esemény kapcsán talán lehetõség nyílik a társadalmi vitára, mely elérheti azt, hogy felálljon egy magyar állami történelmi bizottság.
Egy szerencsés alkalom is kínálkozik arra, hogy e folyamat elkezdõdjön. Mind a zsidó, mind a nem zsidó magyarok legnagyobb döbbenetére a Holocaust-túlélõ, irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre vette a bátorságot, és nyíltan bírálta Magyarországot, amiért nem foglalkozik múltjával. Úgy jellemezte az országot, mint azt a helyet, ahol „mind a mai napig uralkodik a hallgatás kartellje.” Mint mondotta: reméli, hogy Nobel-díja vitát fog elindítani, amely végül rávezeti a magyarokat arra, hogy szembenézzenek a múltjukkal.
Lévai Éva fordítása
Lásd: D. Peachey, Restitution, Reconciliation, Retribution: Identifying the Forms of Justice People, in: H.Messer, H.-U. Otto, eds., Restorative Justice on Trial. Pitfalls and Potentials of Victim-Offender Mediation. International Research Perspectives (Klumer, 1992, Netherlands), 551-557.o.
Jobban szeretem a megbékélés kifejezést használni; Elie Wiesel szavaival élve: Azok, akik meg tudnának bocsátani, nincsenek többé velünk.
Kovács András: Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon. Egy szociológiai kutatás eredményei (Szombat, 2002.) 24.o.
OMGUS Memorandum 6. szám Art.1. Lásd: Vásárhelyi I., Kárpótlás a Nemzetközi Jogban (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964) 128. o.
1946. évi XXV. törvény az Országos Zsidó Helyreállítási Alapról.
A rosszhírû magyar politikai rendõrséget, az ÁVH-t még 1957-ben feloszlatták és beolvasztották a Belügyminisztériumba.
Kivéve a Fideszt, amely mindenféle kárpótlást ellenzett.
A negyedik kárpótlási törvény: az Alkotmánybíróság 28/1991. (VI.3.) sz. határozata.
Lásd például az amerikai külügyminisztérium 2000. évi jelentését. Szerzõ: Stuart Eizenstat pénzügyminiszter-helyettes, az Elnök és a Külügyminiszter különmegbízottja Holocaust ügyekben. Restitution of Communal Property in Central European Countries: Bulgaria,

21/21. oldal, Iratjel: geredaniel-brfk-holokauszt-penz-111212

The Czech Republic, Estonia, Hungary, Latvia, Lithuania, Poland, Romania, Slovakia, Slovenia.
Plunder and Restitution: The U.S. and Holocaust Victims’ Assets. Findings and Recommendations of the Presidential Advisory Commission on Holocaust Assets in the United States and Staff Report. 2000. december, 53.o.
Lásd fentebb Kovács, 24.o.
Az Alkotmánybíróság16/1993 (III.12.) sz. határozata.
Lásd fönt az Alkotmánybíróság 16/1993 sz. határozata.
1997. évi XLII. törvény a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között Moszkvában, 1991. december 6-án aláírt, a baráti kapcsolatokról és együttmûködésrõl szóló Szerzõdés és a Szerzõdés szerves részét képezõ 1992. január 29-I és 1992. február 5-I külügyminiszteri levélváltás kihirdetésérõl.
Lásd fentebb Együttmûködési Szerzõdés, 15-ös lábjegyzet, 14. paragrafus
1036/1993. (V.19.) Kormány határozat.
Az Egyházi Kárpótlási Törvény 1991. évi XXXII. sz. törvény.
1058/1999. (V.28.) Kormány határozat. A járadék mértéke a 13,511 milliárd Ft. 4.5%-a 1998 és 2000 között, 2001-tõl 5%, amely összeg évente emelkedik a forint átlagos leértékelésének arányában.
Dr. Gyurkó László, Parlamenti felszólalás (1992. március 30.), megjelent: Országgyûlés (1992. március 30.) 16249. o.

1998. november 1-jén megjelent WJRO jelentés szerint 3000; az USA Külügyminisztériumának leadott jelentés szerint 1600 (Lásd Külügyminisztérium jelentése, Lásd fentebb 10-es lábjegyzet), az eltérést valószínûleg a kb. 1400 temetõ beszámítása, illetve kihagyása okozza.
Dr. Szeszlér Tibor: Einstandolt zsidó mûkincsek nyomában (Múlt és Jövõ, 1998/4.)
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány Alapító Okirata.
5. A Közalapítvány vagyona
5.1 az Alapító által a Közalapítványnak juttatott induló vagyon a következõ eszközökbõl áll:
a.) 4 milliárd forint címletértékû, kizárólag életjáradékra váltható kárpótlási jegy;
b.) az Alapító Okirat mellékletében felsorolt ingatlanok, 1271,8 millió forint értékben;
c.) az Alapító Okirat mellékletében felsorolt muzeális értéktárgyak 12 millió 400 ezer forint értékben.
Mindezt a Mazsihisz Kárpótlási Bizottságával együttesen tette, amely Bizottság vezetõi azonosak voltak a Mazsök Iroda vezetõivel.
Kádár Gábor-Vági Zoltán: Aranyvonat (Osiris Kiadó, Budapest, 2001.) A CEU közremûködésével angolul a közeljövõben jelenik meg.
Népszabadság, 2002. október 18., 11. oldal.

2003. márciusi számunk tartalma
Korábbi számaink tartalma
E-mail

7/a.

7/b.

7/c.

Magyarázat az 508.000 magyar zsidó holokauszt áldoza nevének a nem ismeretére az a zsidó létszám kiszámítási csalás, amelyet a Szabad Európa Rádió nyugdíjas programszerkesztõje, Dr. Drábik János, aki nemzetközi jogász és közgazdász is, a KIVÁLASZTOTTAK címû könyvében "Mennyi áldozata volt a holokausztnak" címmel dokumentált? (Gold Book Kft. Debrecen, 2011. 189. oldal).

HASONLÓ EMBERI JOG SÉRTÉS A NEMZETI SZOCIALISTA RENDSZER ÉS A ZSIDÓ RENDSZER NÉPIRTÁSI BÛNTETTEIT TAGADÁS.

10.

A tórai-talmudi alapú bûnözést fedezõ magyarországi jogi csalásokat elhárítás

Folytatás-1.

Vissza a lap kezdetére