AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitó oldalra Vissza a nyitó oldalra / Vissza a fõtéma jegyzékre / Vissza az elõzõ oldalra

Fõtéma: JOGI ÉS POLITIKAI ÜGYEK FÓRUMA

Téma: BIRÓSÁGOKRÓL


Bûnügyi bizonyíték Sólyom László köztársasági elnök és bûntársai Tejfalussy András ellen folytatott okirat-hamisítására

 

NYÍLT LEVÉL!

T. Igazságügyi Minisztérium és Országos Igazságszolgáltatási Tanács
Budapest V., Szalay u. 11.
1055

KÖZÉRDEKÛ BEJELENTÉS

Szíveskedjenek eldönteni, mert lejár a nemzetközi bírósági bejelentésem határideje, ha nem válaszolnak idõben, hogy melyik bíró és bíróság járt el gondosan és szabályosan, az ügyfél jogbiztonságának is a védelmében, és melyiket kell kötelezniük a jogkövetõbb magatartásra, és hogy melyek azok a jogszabályok, amelyeket ki kell kijavítaniuk az ügyfelek jogbiztonságának, a diszkrimináló ügyintézések lehetõségei teljes kizárásának a megalapozásához az alábbi konkrét esetekben, a bizonyítékokat lásd: AQUANET.FW.HU.:

1./ Az egyik bíróság ráírja a küldeményei borítékjára azokat az ügyiratszámokat, amelyek alapján igazoltatja a postai tértivényen a lezártan átadott-átvetetett borítékban lévõ iratok átadás-átvételét, a másik nem. Van olyan bíróság is, amelyik egyszer ráírja, máskor nem.

2./ Az egyik bíróságon azonosítható a végzést hitelesítõ irodai alkalmazott neve, a másikon nem. Az egyik odagépeli az aláíráshoz a nevet, a másik nem. Az egyik alkalmazott neve olvashatóan van aláírva, a másiké azonosításra alkalmatlan „szignó”, pl. „Bné,””Pné” stb.

3./ Az egyik bíróság ismételten kiküldi az iratot, ha nem lehetett utolérni a kézbesítését határidõn belül, a másik nem.

4./Az egyik esetben bedobnak a hivatalos levél érkezésérõl postai értesítéseket, a másik esetben nem (lehet, hogy máshoz dobják be, aki kidobja.

5./ Az egyik esetben iktatják a benyújtott iratok mellékleteit, a másik esetben nem.

6./ Az egyik esetben ráírják a fontos mellékleteket, bizonyítékokat a bírósági aktára, a másik esetben nem.

7./ Az egyik esetben elismerik a szerzõi jogi perben a tárgyi illeték-feljegyzési jogot, a másik esetben nem.

8./ Az egyik esetben elismerik a személyiségi jog védelmi perekben a tárgyi illeték-feljegyzési jogot, a másik esetben nem.

9./ A bírói végzések, ügyészségi, rendõrségi határozatok, tanúként idézések az egyik esetben hivatkozzák a benyújtott iratok benyújtási idõpontját, tárgyát, iratjelét, a másik esetben nem.

10./ Az egyik esetben a per átszámozása esetén valamennyi iratot átiktatnak az új perszámra, a másik esetben nem.

11./ Az egyik esetben elhúzzák az ügyintézést a perújítási bizonyítékok megítélésénél, a másik esetben nem.

12./ Az egyik esetben elrendel meghallgatást a bíró, ha nem teljesen érti, hogy az ügyfél mit akar, a másik esetben nem.

13./ Az egyik közérdekû bejelentést és arra adott hivatalos választ okiratnak tekintik, a másikat csak levélnek.

14./ Az egyik esetben kivizsgálják az ügyintézés elleni panaszokat, a másik esetben nem.

15./ Az egyik esetben intézkednek a bírók és az ügyfelek részére csalási alkalmakat teremtõ iktatási, aláírás hitelesítési hibák felszámolására, a másik esetben nem, vagy csak részben.

16./ Az egyik esetben elfogadják, ha a felperes saját kezûleg írja alá a keresetét, a másik esetben ragaszkodnak a két tanú elõtti aláíráshoz.

17./ Egyik esetben egy bíró az ítéletével egy társasházi igazgatóság impotensnek mondásáértpénzbüntetésre és bocsánatkérésre kötelez egy mûfordítónõt, aki védekezésbõl ilyenmódon minõsítette a hiányos ügyintézést, a másik esetben ugyanez a bíró úgy ítélkezhet, hogy magyarországi iskolában tanítható a Talmud Zsidó Törvénykönyv, amely szerint pl. minden nem zsidó barom, minden nem zsidó nõ kurva, szabad a nemzsidókat kirabolni, vagy akármiért megölni.

18../ Az egyik állampolgár, egyik cég kárára teremtenek a fenti módon jogbizonytalanságot, a másik kárára nem.

19./ Az egyik esetben betart/tat/ják a minden ügyintézési diszkriminációt is tiltó Magyar Köztársaság Alkotmány 70/A. §-t, a másikban nem.

Budapest, 2004. március 26.

Tisztelettel:

Tejfalussy András okl. mérnök,
közveszély- és kárelhárító ügyvivõ a Ptk. 484-487. §. alapján.
HUNGARY 1036 Budapest III., Lajos u. 115.
Tel./fax: (36-1) 250-6064

_______________________________________________________________________
Cc.: Strasbourgi Nemzetközi Bíróság részére, a MAGYAR ÁLLAM igazságügyi ügyvitelei elleni panaszbejelentésként, a „diszkrimináló bíróságok” iratjelû kereset kiegészítésére.
Europian Court for Human Rights
STRASBOURG Cedex 67075
FRANCE
Hivatkozási szám: ECHR-PHung0 AT/og
16864/03.


AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
Környezetvédelmi- és Gazdaságosság Ellenõrzõ Kõzpont gmk/pjt Elnök
Kód: bíróság.ról

Az "Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz" intézett panaszbejelentés, jogorvoslatkérés.
H-1055 Budapest V., Szalay u. 11.

Tárgy: programeltulajdonítás és balesetokozás és egyéb (vállalkozói) csalások bírósági irateltüntetésekkel, csalásokkal támogatása egyes bírák, ügyészek, rendôrök részérôl ma, Magyarországon.

BÍRÓSÁGOKRÓL

Az "Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz" intézett panaszbejelentés, jogorvoslatkérés.
H-1055 Budapest V., Szalay u. 11.

Tisztelt Budai Központi Kerületi Bíróság! Ügyszám: 18.P.III.23472/30.

Beavatkozó részérõl a perújítást intézõ/ akadályozó bírák leváltásának szükségessége
igazolására, a BKKB Elnöke kezéhez, a „perújít.AR2” irattal együtt megküldve!

Budapest, 2003. április 14.

Tejfalussy András (bejelentô)
1036 Bp. Lajos u. 115. Tel./fax: 1/250-6064
jogi képviselõ, beavatkozó, gmk végelszámoló
licenctulajdonos (feltaláló)


T. CÍMZETTEK!

A hivatkozott (részint még folyamatban lévô bírósági ügyek) ügyszámai:
21.P.22800/1996/26,BKKB, 53.Pf.22.756/2001/4. LFB, 18.P.23.472/2001/24.
BKKB, Vh-410/2002.BKKB, 57.Pfv.27.535/2002/2., 53.Pkfv.23.072/2002/1.,
3.P.XVIII.22725/2001. (+2002.El.X.A.12.), P.21677/02/XX., XXI. és XXIII., stb.

A panasz ismertetése, bizonyítékok:

A teljesítését illetôen vitatott "Találmányi közremûködôi Vállalkozási
Szerzôdést" én hoztam létre alvállalkozóm, az ANTIRANDOM GMK, valamint
az AGROANALíZIS TUDOMáNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és
Gazdaságosság Ellenôrzô Központja gmk egyik tagja, mint magánember között,
abból a célból, hogy az általam szabadalmaztatott, általam feltalált mérésekhez
kidolgozott matrix-kiértékelô programomat írja be egy számítógépbe,
és kipróbálása után - amire egy általam szerzett minisztériumi (KTM)
megbízás alkalmat adott - készítse el és adja át az ANTIRANDOM GMK-nak,
vagyis a program adathordozón rögzített, bárki által m¾ködtethetô jól
dokumentált változatát. (Dokumentálás: a program javításához, késôbbi
továbbfejlesztéséhez a program addigi kódrendszere mûszaki leírása, s
a program használatához szükséges kezelési leírások.)

Horváth Péter csak a program egyszeri bemutató futtatásáig végezte el
a kiadott munkát, amit 30%-os teljesítésnek értékeltünk, mind én, mint
munkavezetôje, mind az ANTIRANDOM GMK, mint megbízója, mind a bemutató
futtatás eredményét átvevô minisztérium (KTM) részérôl eljáró mûszaki
ellenôr, dr. Biczók Gyula fôosztálvezetô úr.

Horváth csalt. Elôbb ígéretet tett felém, hogy ha elôre kifizettetem
(az ANTIRANDOM GMK nem e program használatáért kapott újabb pénzébôl)
a programátadása és programdokumentálása munkadíját, akkor fôállásban
nálunk marad (a másik alvállalkozómnál, a GRADIENS Innovációs Labor
gmk-nál volt alkalmazotti státuszban), és a kapott összegnek megfelelô
idô alatt pótolja elmaradt program-dokumentálását és programátadását.
De miután diszponáltam az elôlegfizetést a "kitartási" ígérete alapján,
azonnali felmondással megkísérelte szétverni az egész vállalkozásunkat,
s a minisztériumi kapcsolatunkat, s meglépett a programmal. Idôközben

az is kiderült rendôrségi vizsgálat alapján, hogy hamis jegyzôkönyvet
próbált aláiratni a Feleségemmel, akinek Horváth (és egy külsô baráti
köre) súlyos, életveszélyes balesetet okoztak. Horváth a baleset okát
és idôpontját és az ottlévôk nevét is meghamisító jegyzôkönyvet kísérelt
meg - engem megtévesztve - a feleségemmel aláirattatni, vagyis itt is csalt.

A balesetokozása és okirathamisítása, csalása miatt Horváth Péter ellen
benyújtott feljelentési és bizonyíték iratok, kártérítési keresetek is mind
eltünnek, 1993. elejétôl kezdve, s velünk szemben ôt segítik pozicióba.
Egy baleseti kártérítési kereset tárgyalást sem engedtek meg 1993 óta!
Lásd 2-5./alatt Horváth csalásairól a rendôrségre újra benyújtott
feljelentést (és annak sem megválaszolását!).

Továbbá eltüntették azokat az iratokat (emlékeztetôk), amelyekben mint
a minisztérium (KTM) mûszaki ellenôre, dr. Biczók Gyula fosztályvezetô
igazolta, hogy nincs ok, aminek alapján ô Horvátnak a dokumentáció hiá-
nyában a 30%-os programhasználati elôleg után más kifizetést igazolt
volna le, hogy az ANTIRANDOM GMK azt kifizesse Horváth részére. Azt is
igazolta, az ANTIRANDOM GMK második teljesítése alapján, hogy csakis a
mások más (méréstani, szakmai jellegû) munkáit igazolta le, amibôl nem
járhat Horváthnak további pénz, mivel az nem pótolta a programátadást,
programdokumentálást. Ehhez képest ítélkezési csalás, hogy Horváthnak
a másodfokú bíróság az elmaradt programátadás mellett,s az ötleteimmel,
s a programdokumentációval megszökése alapján díjat akar fizettetni a
KTM által adott pénzbôl az ANTIRANDOM GMK-val, úgy, mintha Horváth a
teljes munkát elvégezte volna. Ellenkezôjére hamisították másodfokon
az iratok tartalmát s a tanuvallomásokat, az elsôfokú ítélet alapjául
szolgáló teljes tényállást. A másodfokú ítéletet kizárólag Horváth és
az ügyvédje hazudozásaira és hamis okiratokra, e csalásokra alapozták.

Jelenleg a perújítást akadályozzák. Azzal, hogy a saját találmányaimnak
a kivitelezésénél, ami a Horváth és ANTIRANDOM GMK közöti szerzôdésnek
a tárgya, a bírák nem engedik a szerzôi jogaimat bizonyító illetékfel-
jegyzési jogomat érvényesíteni. Sôt, a hamis másodfokú ítélet Horváth
Péter szerzôi jogának tünteti fel az én szerzôi jogaimat. Lásd a 7.sz.
melléklet (ANTIRANDOM GMK perújítási beadványa, perújit.AR2) alapján !

Nemrég az jutott a tudomásomra, hogy a jogvita közben e találmányaimon
alapuló döntési-optimum kiszámító (APLA-) programomhoz egy nagymértékben
hasonló programot kezdtek el árusítani "Expert Choise" név alatt, amit
az IBM, a BOING, az US AIR FORCE, s számos más cég is már megvásárolt.
Tehát Horváth Péter nem adta át a programom dokumentációját, s emiatt
a konkurencia lenyúlta a témát, széles körben elvéve a piacot tôlünk.

Horváth Péter ezen károkozásait, csalásait, balesetokozását, okirat-
hamisítását ma már egész sor bírósági és ügyészségi hamis határozat
fedezi. Ezek legfôbb haszonélvezôje a konkurencia, amelyik mintegy 7
évvel késôbb kezdte el a szóbanforgó program fejlesztését, miután a
mi programunk sikeresen ki lett próbálva a KTM-nek végzett munkánál.

A Horváth Péter elleni perújításunkat e bírák elfogultan akadályozzák.
Pl. a perújító alperessel szemben a felperest írják be perújítóként.
A perújítás engedélyezése elôtt a perújítótól a teljes illetéknek a
befizetését követelik. Igyekeznek a perújítók közül az alperest, az
ANTIRANDOM GMK-t s annak tagjait teljes mértékben kirekeszteni.

Lehet, hogy az adott ügyekben itt az én szellemi termékeim eltulajdonítását
fedezô bírói és ügyészi manôverekrôl van szó, amit - természetesen -
a legjobb bírákkal végeztetnek. E bírák nemrég az irat eltüntetéseket
kifogásoló beadványaim miatt más bíróságok felé kórusban rágalmaztak!

Tehát a sok milliárd dollárt érô döntésoptimum számítási programom
értékesítési lehetôségeit átjátszották ezúton (Horváth és ügyvédje, s
a javukra "tévedô" bírák, ügyészek) a konkurenciánk részére? Gátolják
az adott szellemi termékem korábbi elsôbbségének az érvényesítését. A
hamis másodfokú ítélet Horváth Péternek tulajdonítja e szerzôi jogaimat!

Bizonyítékok: Fôvárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár
1993. július 9-én kelt B.25-20044/93. sz. értesítése, mely bizonyítja,
hogy a feleségem Balogh Zsófia részére 1992. november 19-én egy
elrontott gép segítségével okoztak súlyos csonkolásos balesetet (Horváth
Péter és az általa ebbe bevont személyek), azaz azt, hogy hamis az a
Horváth Péter által velünk aláirattatni megkísérelt baleseti jegyzôkönyv,
ahol 1992. november 14-én, és a Feleségem hibájából is történtnek tüntették
fel a balesetet. Minden hamis benne, az is, hogy Hart Józsefet írták be, mint
a feleségem mellett dolgozót, mert nem Hart József, hanem Horváth Péter
volt jelen a balesetnél. Hamis, hogy Feleségem munkaviszonyt létesített
és munkavédelmi oktatásban részesítették, mert nem történt meg, Horváth
Péter arra kérte Feleségemet, hogy segítsen neki fröccsönteni egy biztonságos
gépen, „mert Karácsony elôtt ô, Horváth egyedül nem lenne képes megbírkózni
a megnövekedett gyermekjáték-gyártási igénnyel, Horváth baráti szívesség
gyanánt kérte erre a Feleségemet, s a munkagép biztoságosságát illetôen
megtévesztették ôt (Horváth, Árki József géptulajdonos, s Hart József).

1993 óta nem engednek e balesetet okozókkal szemben bírósági tárgyalást
elérnünk. Valamennyi ez ügyben benyújtott kérelem, bizonyíték eltünik a
bíróságokon,vagy a bírósági iratok kézbesítésénél. Mellékelem az ügyben
dr. Tóth Gábor Bp., XIV. kerületi Rendôrkapitányhoz legutóbb megküldött

feljelentô irataimat (XIV.RK.HP, és XIVRK.HP2), s a hozzá mellékelt két
(alap) bizonyítékot, a hamis baleseti jegyzôkönyvet, amit Horváth Péter
csalással próbált aláirattatni, s a Horváth Péter és ANTIRANDOM GMK
közötti szerzôdést, ami a programdokumentáció átadását a teljesítés
alapfeltételeként jelöli meg (1. melléklet), s hogy Horváth teljesítése
70%-a elmaradt (2. sz. melléklet). Ebben az AR-221290/8.szerzôdésben az
is benne van, hogy az én 191-175...181.604 lajstromszámú találmányaim
szerinti analízisprogramom számítógépi változatát kellett Horváthnak
Péternek elkészítenie és dokumentálnia, vagyis hogy illetékfeljegyzési
jog illetne meg az adott perben, akkor is, ha e bírák mást állítottak.

Horváth köteles lett volna átadni e program hiánytalan dokumentációját
az ANTIRANDOM GMK-nak, lásd az AR-221290/8. szerzôdés 1. mellékletét!
Dokumentáció hiányában 30%-os teljesítés fizettünk, lásd 3. melléklet.
Nem engedtem többet fizetni Horváth Péter részére, mert a többi pénz
csak 100-os teljesítésért, a programdokumentáció átadásáért járt volna.

Errôl további alapbizonyítékként mellékelem a KTM mûszaki ellenôre, Dr.
Biczók Gyula fôosztályvezetô úrral közösen aláírt 1993. március 12-ei
(ATT-120393/01.sz.) Emlékeztetônket. Abban is benne van, hogy Horváth
Pétertôl hiányzott az elvárt 70% munka:... "mind a szerzôdésben elôírt
know-how elkészítése és a dokumentálása is, azaz a szerzôdés keretében
semmiféle pótmunkákat Horváth Péter nem végzett"."Horváth Péter reggel-
tôl estig egy fröccsöntônél dolgozott, így még az idejének a jórészét
is máshol töltötte azidô alatt, amíg a pótmunkák folytak, a licenc-
tulajdonos és az általa bevont ANTIRANDOM és GRADIENS GMK-k részérôl."
A 2. oldalán pedig : "dr. Biczók Gyula Tejfalussy András kérésére
- korábbi nyilatkozatainak megfelelôen -, mint volt mûszaki ellenôr is
rögzíti, hogy a pótmunkák számláját, a Tejfalussy András ill. az ANTI-
RANDOM GMK által a kálium probléma és azt leleplezô mérési eljárások
(licencek) igazolására ténylegesen elvégzett pótmunkák alapján igazolta,
az illetékes helyettes államtitkár, dr. Kemény Attila úr által a PÓTMUNKÁK
külön való igazolására kiadott utasításnak megfelelôen, tehát a további összegek,
a késedelmi kamatokat is beleértve, nem a korábban igazolt és 1992-ben
(elôlegként) kifizetett 30%-os teljesítmény (bizonyítás nélküli értékelési munka)
alapján járt".

Ezek ellenkezôjét hazudta Horváth Péter és ügyvédje a bíróságnak és a
másodfokú bíróság a fenti bizonyítékokat, s az összes tanuvallomást is
figyelmen kívül hagyva "alkotta meg" a teljesen hamis ítéletét, amivel
a balesetben megsérült feleségem lakását próbálja eladatni, hogy annak
árából Feleségemmel fizettessék ki a Horváth Péter által lenyúlt programom
eltulajdonított dokumentációjának a készítési költségét, a csaló
Horváth Péter részére. Ez a szerzõi jogi bírósági csalás bûnpártolja a
Horváth Péter csalási manõverei miatti „piaclenyúlást”.

Mindebbôl nyilvánvaló, hogy vagy eltüntették a bírósági pecsét szerint
általam a Fôvárosi Bíróságnak 1998.07.07-én átadott fenti emlékeztetôt
(is), vagy pedig tudatosan csalva bûnpártolást folytattak a másodfokú
bírák, akik 2001. dec. 2-én elhúnyt személyt ellenünk „jogképesnek” vélve,
2003. április 14-ig fenntartották a jogtalan követeléseit velünk szemben, és
a bírói kórus ezúton, rágalmazással akarta elutasíttatni a licencbitorlás miatt
benyújtott 10 millió forintos ellenkövetelésünket (a Fõvárosi Bíróság dr. Rácné
Góhér Angyalka vezette tanácsa õs a Bp.XVIII. és XIX.ker. Bíróság elnöke dr.
Natabán Ferenc és 13 bírája, akik "kórusban” rágalmakat terjesztettek. rólam, mert
ügyviteli iratkézbesítési, kereset benyújtási idõpont elismerési, a tényállási
bizonyítékok hamisan, elfogultan ellenünk értékelési hibáikat nem hagyhattuk
szó nélkül. Ezek a bírák a perújítást is akadályozzák, tõlem az illetékfeljegyzés
feltalálókat megilletõ jogát hamis dr. Góhér Angyalka és társai hamis
döntései alapján megvonták, s ezúton jelenleg például a feleségemnek balesetet
okozó Horváth Péter magánvállalkozó bûntetteit fedezik azzal, hogy ezúton a sérült
Feleségemnek a kártérítési igénye kielégítése helyett, a balesetét okozó Horváth
Péter javára, annak hazudozását minden tanuval és bizonyítékkal, ellene elsõfokon
hozott ítélettel szemben elfogadva a másodfokon, a a Feleségem lakását próbálja
e bûnszervezet eladatni végrehajtási úton, a bûnözõ Horváth Pétert kérésére.
A perújítás akadályozásával próbálják e csalásokon alapuló végrehajtást nem
leállítani, vagyis további csalás útján.

Az ANTIRANDOM GMK (tagjainak) miért nem kézbesítették ki soha sem ezt
a hamis másodfokú ítéletet? Nehogy felülvizsgálatot kérhessen ellene
a hazai vagy a Nemzetközi Legfelsôbb Bíróságoknál?!

A vizsgálathoz itt mellékelt bizonyítékok listája (iratjeleik alapján):
1./ Tb-értesítés a baleset tényleges dátumáról és okáról:B.25-20044/93.
2./ Rendôrségi feljelentési beadványom: XIVRK.HP (Kelt: 2003.03.04.)
3./ Rendôrségi feljelentési beadványom: XIVRK.HP2 (Kelt: 2003.03.11.)
4./ AR-2212990/9.Találmányi közr.váll.szerz., 1.és 2. sz. melléklettel.
5./ Horváth által aláiratni próbált (egyik) hamis baleseti jegyzôkönyv,
1992.nov.21-i keltezéssel, 1992. nov 14-i baleseti hamis dátummal.
6./ Emlékeztetô (ATT-120393/01. jel¾, 1993.március 12-i) a Horváth álta
hazudottak KTM mûszaki ellenôre által leleplezésével.
7./ ANTIRANDOM GMK beavatkozói beadványa (2003.04.11.,"perújít.AR2").

Megjegyzés:

350 millió forint hamis számlára átutalóját 400 e Ft-ra büntetik, engem
és a Feleségemet pedig több, mint egymillió forintra, amiatt, mert egy
el nem végzett munkát nem voltunk hajlandók leigazolni egy balesetet is
okozó csalónak. A 350 milliós ügy most kulminál, lásd a következõkben:

"T. Legfôbb Ügyészség! Kód: Tocsik.800

Feljelentem csalás miatt azokat a bírákat és a Legfelsôbb Bíróság
elnökét is, akik azt a csalást, amit dr. Tocsik Márta ügyvéd 350 millió
forint-nak fiktív számlákra átutalásával bizonyítottan elkövetett,
csupán okirat-hamisításnak, és nem bûnszervezet tagjaként elkövetett
csalásnak ítélték. A feljelentés tárgyát képezô bírói bûntettrôl a ma
esti Magyar Televízió 10 óra körüli adása alapján értesültem. Követe-
lem, hogy ítéljék el e bírókat csalásért, de bûnpártolás miatt is.
Kárelhárításom a Ptk. 484-487. paragrafuson alapuló állampolgári
szolgáltatás az állam részére, a PM-et errôl értesítem.

Budapest, 2003.04.11. 23 óra.

Tejfalussy András
1036 Bp., Lajos u. 115. Fax: 1/269-2665 *


N y í l t l e v é l ! Kód: Tocsik2.800

T. Pénzügyminiszter úr!

Bejelentem, hogy a mellékelt feljelentés (Tocsik.800) útján felléptünk
a Magyar Állam érdekében a bírói csalásokat megengedô szervek
helyett, a Ptk.484-487.paragrafusa alapján.

Budapest, 2003.04.11.
Faxon: 318-2570

Tisztelettel:
Tejfalussy András
1036 Bp., Lajos u. 115.
Tel./fax: 1/250-6064

P.s.: Ez az Európai Uniós joggyakorlat is, mert egyébként nem mernék folytatni!

Közmunkaként,
a Ptk.484-487.§ alapján!
Tisztelettel:
Tejfalussy András (bejelentô)
1036 Bp. Lajos u. 115. Tel./fax: 1/250-6064
jogi képviselõ, beavatkozó, gmk végelszámoló
licenctulajdonos (feltaláló)

2/1. Code: Cégbir-AR-ATT060525

Fõvárosi Bíróság, mint Cégbíróság
dr. Ragó Dezsõ bíró

Cg. 01-04-138958/51., /53.


Tisztelt Cégbíróság!

Alulírt Böröcz Zsuzsanna dipl. agrármérnök Antirandom gmk végelszámoló (2600 Vác,
Domb u. 15.), a múlt héten vettem kézhez a 2005. augusztus 23-i /51. számú, és a 2006. május
2-i /53. számú végzéseiket.

A /51. számú végzéssel kapcsolatban közlöm, hogy Tejfalussy András a kérésemre küldte
meg Önöknek az 1./ melléklet szerinti közös tájékoztatást az Antirandom gmk-érdekeltségi
körében is folyamatban lévõ perekrõl, mint az Agroanalízis Tudományos Társaság
végelszámolója. Kérem, hogy a t. Bíróság szíveskedjék a közös ügyekben általa adott
tájékoztatásokat általam is benyújtottnak tekinteni.

Többször is közöltük, hogy ha a bíróságok nem tartják be a jogszerû határidõket, s nem
számítható ki sem a perek megkezdése, sem a befejezõdése, akkor a mi részünkrõl nem lehet
elõre jelezni, hogy mikor tudjuk befejezni az ezen perek eredményétõl függõ végelszámolást.

Például egy vállalkozó ellen, aki máig sem adta át Tejfalussy András értékes (APLA)
programja dokumentációját az Antirandom gmk-nak, hanem ehelyett Tejfalussy András
feleségének, a gmk-nk volt tagjának okozott súlyos rokkantságot. Ebben az ügyben 1993-ban
fordultunk a bírósághoz. Ezen per elsõ érdemi tárgyalását csak 2006. május 30-ra tûzte ki a
Fõvárosi Bíróság. Ugyanis az illetõ károkozó (Horváth Péter) egy hamis munkaszerzõdéssel és
egyéb csalásokkal mindeddig elérte, hogy a bíróság elfektesse az ellene benyújtott feljelentést és
kártérítési keresetet.

Másik példa: 1993-ban kérelmeztük azt, hogy a Fõvárosi Bíróság (2.P.20.129/1993.)
ítélje meg, hogy az OTP és bank-társai ki kelljen fizessék a „gilisztázás-hitelezési” csalásokat
leállító és ezúton jelentõs kárt elhárító munkáinkat. 1996-ban dr. Czugler Péter úr pontosította a
büntetõ- és polgári jogi jogszabályi hátteret, s a konkrét bizonyítási indítványunkat. A mai
napig sem volt érdemi tárgyalás az ügyben. Nemrég tették vissza a másodfokról elsõfokra az újra
indult pert. Újra kellett fogalmazni, mert nincs pénzünk, hogy további ügyvédek részére
fizessünk ebben a bíróság által, több mint 13. éve elhúzott, késleltetett perben.
Hasonló a helyzet például a mûtrágyázási csalások méréseink útján leleplezése, s az
államtól ennek alapján járó kárelhárítási díjaink perei vonatkozásában. E pert (is) az
X-398/1998. ikt. számú köztársasági elnöki hivatali állásfoglalás alapján az Alkotmányt sértõnek
minõsített bírósági ügyvitelekkel akadályozzák.

A Heti Világgazdaság lap szerint más cégnek is évtizedekig kellett pereskednie ahhoz,
hogy kifizettesse a munkáit. Minekünk már a Nemzetközi Bíróságtól is segítséget kellett
kérnünk, hogy biztosítsanak lehetõséget, személyiségi jogainkat megsértõkkel szemben
benyújtott kereseteink tisztességes bírósági eljárásban történõ elbírálására.

2/2. Code: Cégbir-AR-ATT060525

Mivel az Antirandom gmk és Agroanalízis gmk cégek nyilvános törlését korábban Önök
közzétették a cégközlönyben, ennek alapján költség takarékossági okokból szüntettük meg a
telephelyeket. Ezen ma már nincs módunk változtatni. Ügyvédre a telephely megszünés
bejegyeztetésére csak akkor lesz pénzünk, ha a nekünk tartozók fizettek.

Kérjük, hogy a t. Bíróság ingyenes ügyvéddel szíveskedjék bejegyezni, hogy a cégeknek a
törlés közzétételi idõpontjától megszûntek a telephelyei. S azt is, hogy a gmk v.a. azóta a
végelszámolóinak a postacímein érhetõ csak el.

A gmk-knak tárgyi vagyona már nincs, mert mindenüket ingyen átadták az Agroanalízis
Tudományos Társaság pjt-nek, melynek tagjai vállalták az Antirandom és Agroanalízis gmk-k
közérdekû kárelhárítási eredményei õrzését és érvényesítését, a tudományos és mûszaki
fejlesztési munkák folytatását.

Kérjük a végelszámolás meghosszabbítását a perképességünk megóvása érdekében, vagy
az is megoldás lehetne, ha Önök hivatalosan úgy nyilatkoznának, hogy gmk-k követelései
tekintetében azok, akik a végelszámolásnak a kezdetéig a gmk tagjai voltak a „természetes
jogutódjai” a gmk-nak, s folytathatják a gmk által indított pereket, s egyéb jogviszonyokat,
amelyek a volt gmk-k szerzõdési érdekeltségi körében az adott gmk által indított perekkel
kapcsolatosak.

Mellékeljük a folyamatban lévõ kárelhárítási pereinkkel, peres érdekeltségeinkkel
kapcsolatos alábbi kódú iratokat:

1./ „Cégbírósági HP4”,
2./ „Ig-náciBRFK060514”,
3./ „GilcsalAR060512”.

Budapest, 2006. 05. 25.

Tisztelettel:
Böröcz Zsuzsanna dipl. agrármérnök
2600 Vác, Domb u. 15.

Tisztelt Cégbíróság!

Kérem, hogy szíveskedjenek figyelembe venni az Agroanalízis Tudományos Társaság
v.a. részérõl adott tájékoztatásaként is fentieket, a két gmk v.a. közös érdekeltségei alapján.

Budapest, 2006. 05. 25.

Tisztelettel:
Tejfalussy András dipl. mérnök feltaláló
gmk végelszámoló, 1036 Bp., Lajos u. 115.

2/1.
A Fõvárosi Cégbíróság Elnökéhez
Fax: 311-1216, Code: CégbíróságiHP4

Tárgy: Panaszbejelentés, mint nyílt levél,

Tisztelt Cégbírósági Elnök!

Kérjük az alább részletezett bírói és bírósági joggal való visszaélések megállapítását és a
csalásokon alapuló cégjogi, cégnyilvántartási diszkriminálások megszüntetését, s a
csalások miatti végrehajtási eljárás leállít/tat/ását!

A Tejfalussy András dipl. mérnök találmányaiban leírt kutatás gyorsító és döntés
optimalizáló programok hasznosítására jött létre, ezzeknek a közhasznú alkalmazásával
foglalkozott az 1980-as évek elejétõl az AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
Környezetvédelmi- és Gazdaságosság Ellenõrzõ Központja gmk, valamint az
ANTIRANDOM Mérési Szolgálat gmk. Mindaddig, amíg a gmk-kat törvényileg engedték
folytatni. Ennek a munkáinknak a során jelentõs közérdek sérelmeket mutattak ki a
méréseink. Emiatt összeütközésbe kerülünk a visszaélések elkövetõivel, az azokat fedezõ
bürokratákkal. Pl. az OTP-vel, amely gilisztázási csalást hitelezett és lenyúlta a
bankbetétünket. És a mérgezõ kálisót mûtrágyaként és ételek „sózására” alkalmaztatókkal,
a lakosságot ezzel, vagyis az „antifiziológiás” étrenddel ivartalanító, gyilkoló állami- és
kormány hivatalnokokkal. Ezeknek a népellenes büntetteknek a bizonyítékai
nyilvánosságra vannak hozva, szíveskedjék megtekinteni az Agroanalízis Tudományos
Társaság pjt AQUANET.FW.HU internetes honlapján, mely a Google keresõprogrammal
könnyen megjeleníthetõ.

Az általunk leleplezett bûnözõ hivatalnokok emiatt az elvégzett kárelhárítási munkáinkat
csak részben fizették ki, majd mindenféle retorziókat kezdtek el, folyattak, fedeznek a mai
napig is ellenünk, még a bíróságokon is.

Azért fordulunk ismételten a Cégbírósághoz, hogy vessen véget annak a gyakorlatának,
hogy amikor mi akarunk bírósági úton pénzt behajtani az elvégzett munkáink alapján, mint
pl. a gilisztázási csalás leállítása alapján, akkor a bíró megakadályozza a tartozások elleni
pert azzal, hogy kijelenti, hogy „már nincs a gmk, és nem ismeri el a végelszámolót vagy a
gmk volt tagjait perképesnek, jogutódnak”.

És annak is, hogy a minket meglopó és az Antirandom gmk egyik tagjának, Tejfalussy
András feleségének, Balogh Zsófiának súlyos balesetet elõidézõ személy (Horváth Péter)
ellen tett feljelentést és az azon alapuló kártérítési perünket 1993-óta nem engedték az elsõ
a bírósági tárgyalásig sem eljutni.

Ehelyett az általa Tejfalusssy Andrástól és az Antirandom gmk-tól ellopott program-
dokumentációt csalással ki akarják velünk fizettetni, még a már nem létezõ Antirandom
gmk telephelyekre is betörni próbálva azzal az ürüggyel, hogy léteznek ezek a telephelyek,
mert az Antirandom gmk ma is mûködik, mert még nincs törölve a cégjegyzékbõl.

2/2.

Balogh Zsófia és Tejfalussy András magánlakását vették célba, hogy ott a
magánvagyonukból foglaljanak, mint volt telephelyen a csaló ügyvéd s csaló, tolvaj Horváth
Péter hamis követelése, egy nekünk át nem adott, tõlünk ellopott programdokumentáció
ellenértékeként.

Hiába jelentjük? Ezúton is, ismételten bejelentjük, hogy a két gmk-nak már nincs más
vagyona, mint amit követel a neki tartozóktól, és Horváth Pétertõl, a program
dokumentáció ellopása miatti kártérítésként, és a gmk-knak a gmk megszüntetése óta egy
telephelyük sincs.

Amennyiben végrehajtóval próbálnak betöretni azokba a magánlakásokba, ahol régebben a
gmk-k telephelye volt, azt magánlaksértésnek tekintjük és bírói jogkörben folytatott
károkozásnak.

Mellékeljük - a megkísérelni próbált végrehajtás elleni keresetként is - az illetékes fórumon
való letárgyalásra - a bírói, b bírósági csalásokat bizonyító iratokat és kérjük, hogy Ön
vessen véget az ellenünk aljasul csalókat és tolvajokat fedezõ diszkrimináló
ügyintézéseknek.

Mellékletek:
1./ A bírói csalásokon és a cégbírósági diszkriminatív nyilvántartáson alapuló hamis II-III.
ker. Bírósági 0103-1.Vh.660/2002/Pb- 5. sz. végzés,

2./ A minket meglopó, az Antirandom gmk tag Balogh Zsófiának (akinek a lakásában akar
most foglaltatni) balesetet „összehozó” Horváth Péter ellen 1993-ban általunk benyújtott
büntetõ feljelentést és kártérítési követeléseket (ellenköveteléseket letagadó 58. Pfv.
631.357/2004/2. hamis perújítási végzés, amely azzal érvel, hogy nem volt Horváth ellen
megítélt büntetõ eljárás. Persze, hogy nem volt, miután csalással 1993-óta akadályozzák a
bírák, hogy legyen!

3./ Panaszbejelentés a bírói, bírósági csalások leírásával a Strasbourgi Nemzetközi Emberi
Jogi Bírósághoz (is).

Budapest, 2005. február 11.

Tisztelettel:

Tejfalussy András
Agroanalízis gmk végelszámoló
1036 Bp., Lajos ju 115.
Tel./fax: 250-6064

Böröcz Zsuzsanna
Antirandom gmk végelszámoló
2600 Vác, Domb u. 15.

6/1. Code: Ig-náciBRFK060514

T. Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság, Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal
vezetõje (1145 Budapest, Szugló u. 14) és a Legfelsõbb Bíróság elnöke (1055 Budapest, Markó
u. 16.).részére. Copy: BKKB elnöke, Dr. Békésné dr. Harmathy Mária úrhölgy és Dr. Rab Zoltán
úr

2.Vh. 0410/2002.
Pfv. E. 20.513/2006/4.

Tárgy: Kiegészítõ feljelentés Horváth Péter (1225. Budapest, Thököly u. 26.) és a bûnsegédei
ellen


Tisztelt Nemzetközi Bíróság / Ügyészségi Nyomozó Hivatal / Legfelsõbb Bíróság!

Alulírt fõfeljelentõ Tejfalussy András dipl. mérnök feltaláló (1036 Budapest, Lajos u.
115., születtem: Budapesten, 1942. április 25-én, személyi számom: 1-420415-0215, édesanyám
neve: Bartha Edit) Agroanalízis Tudományos Társaság gmk végelszámoló, a Antirandom gmk
v.a. mellett a Pfv. E. 20.513/2006/4. ügyben beavatkozó, az alábbiakban foglalom össze az
általam optimalizálási mérési és ellenõrzési /országgyûlési szakértõi stb./ megbízások keretében
1977-tõl felderített nemzetközi bûnözést, amelyben Horváth Péter feljelentett ügye csak egy a
sok közül.:

elnevezésû) tudományos gmk társaságok alkalmazták a szabadalmaimban leírt, általam
feltalált hatás ellenõrzõ és optimalizáló méréseket felgyorsító- és zavarmentesítõ software-imet
(GTS, ANTIRANDOM és APLA). Ezúton kiderítettek több olyan kár okot, csalást, amelyet
addig nem lehetett leleplezni. Tõlem a software hivatalos úton, szerzõdések alapján elkerült
egyes olyan akadémiai és egyetemi kutatókhoz is, akik e software-ket a saját „kizárólagos
szellemi terméküknek” tüntetve fel, kiajánlották külföldre, s az alkalmazásaival Nobel-díjra
pályázgatnak. Ebben 1977 óta bûnsegédeznek nekik egyes hazai ügyészek és bírák és a Magyar
Tudományos Akadémia, annak semmibevételével, hogy a nagyszámú nemzetközi szabadalmam -
melyekbe beírtam - is védi e software-imet (szerzõi jogi alapon, a szabadalom fenntartásától
függetlenül is).

Például lelepleztük, hogy Kínához (és az iszlám országokhoz) képest 2000-6000%-kal
nagyobb a kálium hatóanyag aránya a nitrogén hatóanyaghoz képest a nem kóser ételekhez
termesztett növényekhez alkalmazott izraeli kálium-nitrát stb. mûtrágyákban, amelyeket
hazánkban is csak velük konyhasó helyett etetett kálisó miatt is. Mint országgyûlési szakértõk
beszereztük az ezeket bizonyító állatkísérleti és emberkísérleti mérési dokumentumokat is.
Kiderült, hogy miközben lebeszélik a sózásról és az ivóvíz desztillálással vírusmentesítésérõl,
méregtelenítésérõl a magyarokat azzal, hogy mérgezõ a talmudisták desztillált víz, a zsidó
törvénykönyv Talmud mindig is elõírta a csak tiszta desztillált ivóvizet igyanak a zsidók és
fokozottan sózzanak ezek általánosan egészségvédõ és gyógyító hatásai miatt. Elõször a
németeknek beszélte be ennek ellenkezõjét, a konyhasó-hiányos, de kálium túladagoló étkezést,
a Hitler elõl Amerikába elelmenekült zsidó Max Gerzson., A Magyarországi „pártok és
kormányok” újrakezdték, s ma is ezt folytatják. Nem irtják ki a mérgezéseket kimutató
méréseket ismerõket, meg a kóser étrendû zsidókat, de mindenki mást igen, ezúton rabolva el az
egészségbiztosítási- és nyugdíjalapokba befizetett pénzeket és az ingatlanokat, vagyis hazug,
tolvaj, csaló talmudistanáci országhódító rablógyilkosok, s a nekik bûnsegédkezõ akadémikusok,
bírák, ügyészek stb. is azok.

6/2. Code: Ig-náciBRFK060514

Eleinte azt hittük, naivan, hogy kötelességünk tájékoztatnunk ország vezetõit az országos
károk tényleges okairól. Azóta észrevezhetõ, hogy tudatosan okozzák a károkat. s a pontos
mérések alapján tõlünk kapott pontos tájékoztatásokat is a pontosabb bûnelküvetéshez
használják. .
Az érintett miniszterek és országgyûlések ahelyett, hogy kifizették volna a kárelhárítási
munkánkat, lejáratási akciót szerveztek ellenem, s ennek keretében a rendõrök 1997. szeptember
10-én agyrázkódásosra rugdostak és vertek, s ezután egy bíró elmeorvoshoz próbált elvitetni,
hogy hamis elmeorvosi szakvélemény útján „gondnokság alá helyezhessen” a miniszterek
kérésének eleget téve. Az ehhez rendezett alkotmánysértõ pert a köztársasági elnök személyesen
tagadta le (X-398/1998. köztársasági elnöki hivatali levelében). E bûncselekményeket „a
személyiségi jogaimat a legkisebb mértékben sem sértõnek” hazudta a 19.P.27.069/15. számú
fõvárosi bírósági ítélet, majd pénzügyi szankciók útján megakadályozták, hogy a hamis ítélet
ellen benyújtott fellebbezésem tárgyalásra kerülhessen. az egyik engem kínzó rendõr (Ignác
Lajos) a kínzás közben elmondta, hogy õk a ma is érvényes zsidó törvénykönyv, a Talmud
szerinti víz- és sómérgezéssel való lakosság ivartalanítás (méréseink alapján) általam feljelentése
miatt kínoznak.
A rendõrök ellen a Fõ utcai Katonai Ügyészségen általam benyújtott feljelentést áthamisították a
rendõrök által ellenem tett feljelentésre és áttették az ugyanott mûködõ polgári ügyészségre,
ahol semmibevették a rendõrök ellen tett tanúvallomásokat és beadványokat és felmentették
õket.

Miután az magyarokat ivartalanító mérgezéseket és egyéb csalásokat is folytattató
Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumi vezetõk a belügyminiszterek és az ügyészségek
utján beindíttatták ellenem 1992-ben - az utóbb Göncz Árpád köztársasági elnöki X-398/l998.
ikt. számú hamis hivatalos levelével, amelyet az utódai mindmáig érvényben tartatnak -
letagadott pert, ellopták a korrupcióikat kimutató APLA programot és annak teljes
dokumentációját tõlünk, s közben 1992. november 19-én súlyos testi sértést követtek el a
feleségem, Balogh Zsófia dipl. közgazdász ellen, amelyet a nevére hamisított munkaszerzõdéssel
és hamis baleseti jegyzõkönyvekkel fedetek, egészen mostanáig. Utána bírói csalás útján arra
ítéltette a bíróság a feleségemet, hogy õ fizessen kártérítést a balesetét elõidézõ és eközben az
APLA programot a felsságemék Antirandom gmk-jától és tõlem eltulajdonító programozónak,
Horváth Péternek. Úgy, mintza az nem eltulajdonította volna, hanem átadta volna Balogh
Zsófiáéknak az APLA programomat és annak dokumentációját. A bírûk az eltulajdonítást
bizonyító tanúvallomásokat és iratokat - kivéve az elsõfikú eljárást, amelyet megnyertünk,
figyelmen kívül hagyták, és megakadályozták a perújítás sikerét és a hamis ítélet és hamis
perújítási határozat elleni legfeflsõbb bírósági felülvizsgálatot is. Utóbbit a Legfelsõbb Bíróság
2006. május 14-án kézbesített Pfv. E.20.513/2006/4., 2006. április 12-i végzésével.

Az Európai Unióba belépés után is folytatódnak a hazai bírósági és ügyészségi
csalások, amelyekkel kárelhárítási közfeladataink ellátásában is akadályoznak minket, Az
ellenünk elkövetett hivatali okirat-hamisítások részletes bizonyítása a nyilvános
www.aquanet.fw.hu internetes tudományos honlapunkon is megtalálható, de megkapta
korábban CD másolaton a jelen feljelentõirat mindkét címzettje is, a népirtást folytatók és
bûnsegédeik ellen általunk benyújtott elõzõ feljelentések mellékleteként.

A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetõje / Legfelsõbb Bíróság elnöke részére!

2.Vh. 0410/2002
Pfv. E. 20.513/2006/4.

6/3. Code: Ig-náciBRFK060514

Tárgy: A korábbi feljelentések kiegészítése a Horváth Péterrel szemben általunk kért
felülvizsgálati kérelemnél a Legfelsõbb Bíróság Pfv. E. 20.513/2006/4. végzésében a
letárgyalt „perújítási ügyszáma általam nem konkretizáltnak hamisan állítása”, s e letárgyalt
perújítási kérelemnek „tárgyalásra alkalmatlanként elutasítottnak” hamisan feltüntetése, s az
alapügyi bûncselekmények ügyeiben a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz. és a
Legfelsõbb Bíróság elnökéhez

Tisztelt Ügyészségi Nyomozó Hivatal / Legfelsõbb Bíróság Elnöke!

Alulírt fõfeljelentõ Tejfalussy András dipl. mérnök feltaláló (1036 Budapest, Lajos u.
115., születtem: Budapesten, 1942. április 25-én, személyi számom: 1-420415-0215, édesanyám
neve: Bartha Edit) Agroanalízis Tudományos Társaság gmk végelszámoló, a Antirandom gmk
v.a. mellett a Pfv. E. 20.513/2006/4. ügyben beavatkozó, valamint Böröcz Zsuzsanna dipl.
agrármérnök,Antirandom gmk végelszámoló (2600. Vác, Domb u. 15.) ezúton az alábbiakkal

kiegészítjük

a Horváth Péter (1226 Budapest, Thököly u. 26.) ellen dr. Rab Zoltán ügyvéd úr által Tejfalussy
András megbízásából a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal részére megfogalmazott és
oda benyújtott pontosító kiegészített feljelentést.

A Pfv. E. 20.513/2006/4. ügyben Horváth Péter és a bûnsegédei érdekében az alábbi
tényállás hamisítások és okirat-hamisítások folytatódnak:

1990-1992 során megbíztuk Horváth Pétert az általam feltalált APLA számítógépes
programom számítógépre lekódolásával, e programok próbafuttatásával, majd dokumentálásával
és a program és dokumentációi Antirandom gmk-nak átadásával, szerzõdés keretében. Horváthot
az Agroanalízis Tudományos Társaság gmk és az Antirandom gmk keretében foglalkoztattuk.

1991-ben az Antirandom gmk ezen legújabb APLA programom próbafuttatásával
leleplezett egy több milliárd forintra megkísérelt mezõgazdasági minisztériumi pályázati
korrupciós kísérletet. A leleplezõdött minisztériumi pályázati korrupció keretében is a
magyar lakosokat kálisóval végzetesen mérgezõ, ivartalanító mûtrágyázásokat és élelem-
élelmiszer mérgezéseket, s ivóvíz mérgezéseket akartak folytatni. A korrupciót is leleplezõ
pályázat kiértékeléseket a szerzõdésünknek megfelelõen, annak megbízottjaként, átadtuk a
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium részére, .

Ezután ezt az újabb programomat és annak dokumentációját Horváth Péter nem volt
hajlandó átadni az Antirandom gmk, akiknek át kellett volna a szerzõdése szerint., Horváth
különféle ürügyekkel halogatta az átadást, majd 1992. november 19-én. súlyos testi sértést
követett el (társakkal) annak a személynek a kárára, akinek át kellett volna adnia a programot és
a program dokumentációját az Antirandom gmk-nál, a szerzõdése szerint. Horváth a súlyos testi
sértést Balogh Zsófia dipl. közgazdász, a feleségem ellen követte el, majd a Feleségem
nevére hamisított segédmunkási munkaszerzõdés és hamis baleseti jegyzõkönyvek útján
mindmáig megakadályozta a bírósági büntetõeljárás és kártérítési eljárás lefolytatását. A
Horváth Péter által eltulajdonított programdokumentációnkat az Antirandom gmk-nak átadottnak
állító bírósági iratok tehát mind hamis iratok, ezek fenntartani segítése is okirat-hamisítás,

6/4. Code: Ig-náciBRFK060514

2006-ban a Balogh Zsófia ellen elkövetett súlyos testi sértés ügyében a Fõvárosi
Munkaügyi Bíróságon Horváth Péter személyesen beismerte, hogy hamisak volt az általa, a
miatta sólyos balesetet szenvedett Balogh Zsófiával aláíratni próbált „munkaszerzõdés” és
a baleseti jegyzõkönyvek. Kijelentjük, hogy épp olyan hamis mindaz is, amit Horváth Péter
elõadott az APLA software-s munkái utáni díjkövetelései indokolásaként a többi bíróságon.

Elképesztõ a bírósági, ügyészségi és rendõrségi „támogatás”, amelyet élvez a súlyos testi
sértést is okozó, programot is eltulajdonító Horváth Péter. A nálam dolgozásakor kézhezvett
katonai behívóit is mindig sikerült elszabotálnia. A bíróságok 1992 óta búnsegédkeznek neki az
alábbi csalásai folytatásában :

A Legfelsõbb Bíróság elõbb azzal utasította vissza a Horváth Péter ellen a Budai
Központi Kerületi Bíróságon letárgyalt perújítást elutasítással lezáró határozat elleni
felülvizsgálati kérelmemet, hogy azt a határidõ elmúltával nyújtottam be.

A Horváth Péter által csalással (tényállás-hamisítással) elért hamis másodfokú fõvárosi
bírósági ítélet megváltoztatását elutasító perújítási határozatot érvényben tartó másodfokú hamis
végzés ellen azonban határidõben nyújtottam be a felülvizsgálati kérelmet, az ügyszám konkrét
megjelölésével. Az Antirandom gmk részérõl, velük közösen nyújtottam be, mint az Antirandom
gmk mellett beavatkozó. A perújítás illetékét is az Antirandom gmk fizette be.

A Pfv. E. 20.513/2006/4. számú végzés már beismerte ugyan, hogy határidõben
benyújtottam a felülvizsgálati kérelmet a perújítási határozat ellen, azonban hamisan állította,
hogy nem adtam meg a konkrét ügyszámot. Ezenkívül hamisa állította azt is, hogy a perújítási
kérelmet mint „tárgyalásra alkalmatlant, tárgyaláson kívül utasították el, s emiatt nem
felülvizsgálható”.

Valójában a Budai Központi Kerületi Bíróság az elsõ nyilvános perújítási tárgyaláson,
miután benyújtottam Dr. Békésé dr. Harmathy Mária ügyvéd megbízását, megengedte a
perújítást, s a következõ tárgyaláson de a szabályosan letárgyalta azt a perújítási bizonyítékkal
szemben. Igaz Horváth Péter és az ügyvédje hamis iratait és állításait fogadta el, s azok alapján
elutasította a hamis másodfokú ítélet megváltoztatását.

Kezdettõl sorozatosan hamisak a Horváth Péter érdekeit védõ hivatalos bírósági,
ügyészségi és rendõrségi elutasítások és Horvcáth Péter és ügyvédje dr. Reiner Ágnes beadványai

Például a Budai Központi Kerületi Bíróság és Horváth Péter ügyvédje dr. Reiner Ágnes is
a perújítással kapcsolatos hivatalos irataik útján, „az Antirandom gmk elleni perújításnak”
tüntették fel az Antirandom gmk és általam Horváth Péter ellen lefolytatott perújítást (!)...

A „ki kit perel” státusz bírósági felcserélése végigkíséri az egész pert.

Eredetileg Horváth Péter ellen indult az Antirandom gmk-val kötött szerzõdése
általa 70%-ban nem teljesítése miatt per. Nem csak az APLA számítógépes programomnak és
e program dokumentációnak az Antirandom gmk-tól eltulajdonítása miatt indítottam Horváth
ellen kártérítési pert, hanem az Antirandom gmk tag Balogh Zsófia dipl. közgazdász ellen
elkövetett súlyos testi sértés miatt is, s az aláirtani próbált, majd ellenünk felhasznált hamis
iratok miatt is (a baleset okozás és okirat-hamisítás ügyében Horváth bûntársaii is meg lettek nev
ezve).

6/5. Code: Ig-náciBRFK060514

A Horváth Péter (és társai) által a baleset után a feleségem nevére hamisított
„segédmunkási „munkaszerzõdés” és hamis baleseti jegyzõkönyvek elleni feljelentést és
kártérítési keresetet a hazai bíróságok 1992-tõl a mai napig sem engedték érdemben
letárgyaltatni, megítéltetni, s emiatt már a Nemzetközi Bírósághoz is kellett fordulnunk..

A Váci Városi Bíróságnál elsüllyesztették a Horváth Péter (és társai) elleni feljelentõ
iratot és kártérítési keresetet Egy olyan aktában, amelynek az alkotmánysértõ perét a
belügyminiszter szervezte ellenem a méréseinkkel leleplezett korrupciók eltusolásához. E per
alkotmánysértõségét a köztársasági elnök (egyébként hamis) hivatalos (X-398/l998. ikt. sz..)
állásfoglalása is megállapította, miután dr. Kautzné dr. Scheider Margit Erika váci bíró
utasítására, tárgyalás elõtt a rendõrök agyrázkódásosra rugdostak, vertek 1997. szept. 10-én.

Ezzekkel fedezték, hogy a Horváth Péter ellen általam a váci bíróságra is benyújtott
feljelentés és kártérítési kereset helyett a Horváth Péter által késõbb benyújtott hamis
fizetési meghagyás alapján tárgyalták az APLA programom általa át nem adásával
kapcsolatos ügyet. Elsõfokon a tanuk és iratok alapján bebizonyítottuk, hogy Horváth Péter nem
adta át a munkát. Másodfokon viszont hamisan ítélkeztek: Phd. Dr. Biczók Gyula
minisztériumi tanu korábbi tanuvallomását meghamisítva, hogy Horváth 100%-osan teljesítette a
szerzõdését, azaz elõírás szerint átadta az APLA rogramomat és a dokumentációját az
Antirandom gmk-nak..

A tényállás másodfokú bíróság által ellenkezõre hamisítása elleni jogorvoslathoz
meg kellett keresnünk dr. Biczók Gyulát, hogy igazolja az elsõfokon elõadott
tanúvallomásának a valódi értelmét, s mivel felülvizsgálati kérelemnél nem lehet új
bizonyítékot beadni, perújításban kellett kértük a másodfokú ítéleti tényállást cáfoló ezen új
igazolás alapulvételét és a másodfokú hamis ítélet megsemmisítését.

Majd miután a perújítás letárgyalása után ellenkezõleg, hamisan értékelték ezt az új
perdöntõ bizonyítákot is, és érvényben tartották a hamis másodfokú ítéletet, kértük, hogy a
perújítási bizonyítákok figyelembevételével folytassa le a felülvizsgálati eljárás a Legfelsõbb
Bíróság, és állapítsa meg hogy a másodfökú ítélethez alapul vett hamis tényállás hamis, s azt,
hogy Horváth Péter soha sem adta át programomat és dokumentációját az ANTIRANDOM
gmk-nak, vagyis nem átadta azt nekünk, hanem eltulajdonította tõlünk s a vissza nem adásával is
szerzõi jog sértési bitorlást is megvalósytó bûncselekményt folytat.

E feljelentés végrehajtási csalás elleni feljelentés is, melynek alapján azonnal meg
kell szüntetni a Horváth Péter által meglopott Antirandom gmk (tagjai) ellen Horváth Péter
által kért végrehajtást.

2006-ban Horváth Péter a Munkaügyi Bíróságon beismerte a baleset okozásával
kapcsolatos folytatólagos okirat-hamisítását. A software-ügyi tanuvallomás hamisítást és
okirat- hamisítást pedig Phd. Dr. Bíczók Gyula perújítási „Tanusítványa” teljes
egyértelmûséggel bizonyítja. Tehát a másodfokú bíróság hamisan átértelmezte Biczók
tanúvallomását, s hamisan ítélte úgy, hogy Horváth 100%-osan teljesítette az Antirandom
gmk-val kötött szerzõdését a program és annak dokumentációja Antirandom gmk-nak átadása
útján.. Biczók helyreigazító Tanusítványa azt is igazolja, hogy egyéb alapon nem járt
Horváth Péternek pénz a szerzõdése alapján sem a minisztériumtól sem a minisztérium
megbízottjától, az Antirandom gmk-tól.

6/6. Code: Ig-náciBRFK060514

Vagyis Horváth Péter csalásaiban való hivatali bûnsegédkezés lenne ennek Önök
által a ismételten figyelmen kívül hagyása!

Kérjük Horváth Péter és a bûnsegédei csalásai azonnal leállítását. A nekünk át nem
adott APLA programot és dokumentációját Horváth Péter szerzõdés teljesítésének a hamisan
leigazolásával Horváth Péter által Antirandom gmk-nak átadottnak feltüntetõ másodfokú ítéletet
érvényben tartása folyamatos csalás, amelyet a jelen feljelentés, büntetõeljárás kell felszámoljon,
még akkor is, ha egyes ügyészek és bírák is bûnsegédeztek a csalásokban.

Szerintünk az ügyészség köteles felfüggesztetni a Horváth Péter által az Antirandom gmk
és annak tagjaként a feleségem ellen indított végrehajtást, a Horváth Péter csalásai ellen általam
1993-ban tett feljelentés alapján, az abban dokumentált és Horváth Péter által a Munkaügyi
Bíróságon nemrég is folytatott okirat-hamisítások, az Új APLA-programom és annak
dokumentációja Horváth által 1993 óta folytatott jogtalan birtokban tartása fenti bizonyítékai
alapján, ugyanis hamis okiratokra, csalásokra tilos kellene legyen haszonszerzési jogot alapítani!

Verõce, 2006. május 14..

Tisztelettel: Tejfalussy András s.k.
Böröcz Zsuzsanna s.k.

P.s.: Tejfalussy András magánállásfoglalása: Horváth Péter nem teljesítette a
szerzõdését az Antirandom gmk felé azzal, hogy nem átadta a vele gépbeíratott és kipróbáltatott
APLA programomat és a dokumentációit, hanem eltulajdonította, s mindmáig is jogtalanul
birtokában tartja azokat. S eközben a feleségem ellen, aki nem volt hajlandó kifizetni
Horváthnak a dokumentálás munkadíját a dokumentációk Horváth Péter által átadása elõtt,
Horváth Péter (bûntársakkal) súlyos testi sértést követett el, amit - csak idén, a általuk a
Munkaügyi Bíróságon bevallottan - hamis szerzõdési stb. okiratokkal fedeztek. Aki ezek után
Horváth Péter leleplezett hamis iratai és hazugozásai alapján pénzt akar neki kifizettetni a
megkárosítottak elleni bírósági végrehajtás útján, az akkor is aljas csaló, ha jelenleg még
épkokatpen õ a Legfõbb Ügyész, a Legfelsõbb Bíróság elnöke, vagy akár a Magyar Köztársaság
elnöke! Ezúton is követelem, hogy a bíróság fizettesse meg a Magyar Állammal a miniszteri,
bírósági, ügyészségi és rendõrségi jogkörben 1977 óta folytatott hamis irat készítések és hamis
irat érvényben tartások, mulasztások miatt az Antirandom gmk-t, a Feleségemet és engem ért
valamennyi kárt (az elkövetõ személyek szervezetek és azok vezetõi elleni büntetõperek azonnali
megindításával)! Miután erre Önök valószínûéeg továbbra sem hajlandók, ugyanezt a
Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi bíróságtól is kérem:

T isztelt Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság!

Csatlakozom a Balogh Zsófia, a feleségem baleseti kártérítése ügyében benyújtott és
Önök által már tárgyalásra elfogadott keresetethez.. Kérem a 19.P.27.069/2003/15.
számú Fõvárosi Bírósági hamis ítélet emberi jogaimat sértõnek ítélését és a Magyar
Köztársaság emiatt is kártérítésre ítélését. Ehhez CD-n mellékelem a bizonyítékokat
tartalmazó www.aquanet.fw.hu tudományos honlapunk 2006. 06. 29-i másolatát.

Verõce, 2006. 05. 14. Tisztelettel: Tejfalussy András

Coide: talmudista-biraskodas-okt

TALMUDISTA BÍRÁSKODÁS TANÍTÁSA ELLENI FELJELENTÉS

"22 b. lap. Jochanan rabbi mondá, hogy községi elõjáróvá csak olyan embert kell megtenni,
akinek a háta mögött egy kosár csúszómászó (vagyis szégyenlenivaló) van, hogy ha
hencegni kezdene, azt lehessen mondani: Lépj vissza!"

Somon bar Jochaj mondá: (...) (Ezech.34,31.): ti az én legelõm juhai vagytok: ti embereknek
neveztettek, a világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem barmoknak. (Lásd
Jabmuth 61 a.) 114.a.(46.old.)

Rasi. Mair rabbi szerint a nemzsidóknak nem lehet mondani: Ti embereknek neveztettek.
A gojok között egy sincs aki embernek neveztetnék.

Vannak parancsok, amelyeknek áthágása miatt egy nemzsidó halált érdemel, míg a
zsidónak az megengedett dolog.(52.old.)

Elezár rabbi mondá: A nemzetek szeretete bûn; minden jótékonyság és szeretetmû, amit a világi
népek gyakorolnak, bûnûl számít (...) a népek szeretete bûn, stb., mint fent. 10 b. lap.
(46. old.)

Ha valaki azzal a szándékkal, hogy egy barmot öl meg embert ölt meg, vagy azzal a szándékkal,
hogy nemzsidót öl meg, zsidót ölt meg: nem büntetendõ 79 a. lap. (ugyanez áll a Makkoth 7 b.
lapján)

13 b. lap. Így tanultuk (Sanhedrin 57 a.): a gojokat és az apróbarmok pásztorait, a rablókat,
valamint a gojokat az ember a verembõl ne húzza föl, hogyha szorongatásban (életveszélyben)
vannak, hanem meg kell õket semmisíteni, meg kell Õket ölni és kézzel (erõszakkal) a verembe
taszítani, hogy meghaljanak. (60. old.)

Az epikurokat (szabadgondolkozókat) s azokat, akik a Tórát (törvény) és a prófétákat
tagadják parancs van, hogy az olyanokat megöljük, ha ez hatalmunkban áll, karddal
nyilvánosan, ha pedig nem, akkor csellel míg csak halálukat nem okozzuk; pl. ha látjuk, hogy
egy közülük kútba esett s a kútban létra van, elõször húzzuk fel a létrát és mondjuk;
Lásd én el vagyok foglalva, hogy fiamat a tetõrõl lehozzam s aztán a létrát neked azonnal
visszahozom stb. (69. old.)

15 a. lap. Jannas iskolájában tanították: Ha valaki egy embercsoportba követ dob, hogyha
ott kilenc nemzsidó van és egy zsidó, akkor nem bûnös, mivel az a körülmény a mértékadó,
hogy a többség nemzsidókból áll, sõt még akkor is, ha a fele az, mert halálos ítéleteknél a
kétes dolgot az enyhébb részre kell értelmezni. Ebben az esetben pedig nem bûnös az illetõ,
mert nem célzott zsidóra.... (32. old.)

És még azt is el kell mondani, amit Meir rabbi ír Az ember ne könyörüljön meg az õ (a goj)
életén, még akkor sem, ha a gojnak semmit nem adatván, biztosan meg fog halni, és nem szabad
õt a verembõl felhúzni, ha közel is van a halálhoz... (60.old.)

85 a. lap. Jose rabbi mondá: Az életmentésnél ne igazodjék az ember többséghez, ha azonban a
többség nemzsidókból áll, akkor az ember nincs kötelezve az életmentésre. (18.old.)

2.a.lap (...) s a gojok legjobbikát öld meg. (Ugyanez áll a Jeruzsálemi Kiddusin 40 b.
Sophrim XV.10, Abora zara 26 b. Tosephothban, továbbá Majmonides. Jad Chasaka 49.b
lapján, Jozmael rabbi: Mechitah 11.a lapján.) (36.old.)

Ha valaki embertársát vízbe löki, de úgy, hogy kijöhet onnan, nem büntethetô. Ha valaki
másra kutyát vagy kígyót uszít, nem büntethetõ. Ha a kígyóval megmaratta õt, akkor Jehuda
szerint büntetendõ, a bölcsek (rabbik) szerint nem. Ha valaki valakit megkötött s az az
éhségtõl elveszett, nem büntetendõ . Ha valaki valakit szúnyogos helyen megkötött s a
szúnyogok agyoncsípték, nem büntetendõ, mert tulajdonképpen más szúnyogok okozták a
halálát, nem azok, akik a megkötés alkalmával ott repkedtek. Ha valaki valakit leborít egy
káddal vagy a tetõt kibontja fölötte (hogy a hideg behatoljon), raba szerint büntetendõ, Zera
szerint nem. Ha valaki egy márványházba (légmentesen) bezár, nem büntetendõ; ha azonban
lámpát is gyújtott ottan, hogy a levegõt feleméssze, akkor büntetendõ. Ha valaki letaszít
valakit a verembe és a levezetõ létrát késõbb más veszi el, nem büntetendõ. Ha a kuglizók
golyóikkal valakit négy rõfön belül megölnek, nem büntetendõk. Ha tizen tíz bottal ütnek
egyet, akár egyszerre, akár egymás után, és az meghal, nem büntetendõk. Aki egy halálosan
megsebesítettet megöl, nem büntetendõ. Ha egy halálosan megsebesített ember valakit a törvény
elõtt megöld, nem büntetendõ, ha nem a törvény elõtt ölte meg, akkor büntetendõ. Ha valaki egy
halálosan megsebesített ellen tesz hamis tanságot, nem büntetendõ. 76 b. lap. 53-54.old.)

Egy Noachidát (nemzsidót) egyesbíró is elítélhet, egy tanú által és elõzetes figyelmeztetés
nélkül. 57 b. lap. (52. old.)

Ha egy izraelita egy nemzsidóval elõdbe jön törvénykezni, akkor tartozol, ha a zsidó
törvény szerint valahogyan igazat tudsz neki adni, neki igazat adni és amannak azt mondani:
így van ez a mi törvényünk szerint; és ha a világ népeinek törvényei szerint (tudsz neki igazat
adni, akkor tartozol) neki igazat adni és amannak azt mondani: így van ez a ti törvényetek
szerint; ha pedig így sem, akkor amazt csellel kell rászedni. 113 a lap. (41. old.)

Ha egy zsidónak ökre egy nemzsidónak ökrét ledöfi, akkor õ nem tartozik kártérítéssel,
ha azonban egy nemzsidónak ökre a zsidónak ökrét ledöfi, akár készakarva, akár nem
készakarva, akkor tartozik az egész kárt megtéríteni, mert isten az õ (a nemzsidók) vagyonát
átadta az izraelitáknak. (Ugyanez áll a 13 a. lapon, továbbá 38 ac lapon és a hosen-ha-
mispath 406,1 alatt.) 37 a lap. (40. old.)

Egy nemzsidó nem alkalmas tanságot tenni. 34. (68. old.)

Ha egy nemzsidó tartozik egy zsidónak s ott van egy zsidó, aki a nemzsidó javára a zsidó
ellen tanságot tudna tenni, s más tanú kívüle nincsen és a nemzsidó felszólítja õt a
tanúságtételre: akkor az olyan helyeken, ahol a nemzsidók törvénye szerint egy tannak a
vallomása is elegendõ arra, hogy valakit fizetésre kötelezzenek: tilos a zsidónak tanuságot
tennie: ha pedig mégis tanuságot tett, akkor ki kell õt átkozni. 28,3 (68. old.)

Ha egy zsidó meglopott egy nemzsidót .... és esküvésre kényszerítik... akkor az esküt az õ
szívében érvénytelennek jelentse ki, minthogy kényszerítve volt az esküre. (Lásd a 396., 398.,
399. sz. jegyzetet.) 239,1. (68. old.)

Akit kényszerítenek az esküre, ha mindjárt az Isten nevére kell is esküdnie, az eskü
semmis. Így pl. ha egy király vagy fejedelem vagy más felsõbbség ráparancsolja az esküt a
zsidóra, akkor az nem köteles az igazságra esküdni, ha ebbõl egy hitsorsosának kára lenne. Ha
pl. arra kellene esküt tennie, hogy egy zsidó egy keresztény nõvel erôszakoskodott, akkor az a
zsidó, aki mint tanú, eskütételre szólíttatik fel, köteles minden meggondolás nélkül annak az
ellenkezõjére, amirõl tudomással bír, az esküt letenni s gondolatban megsemmisíteni, mint
hogy az kényszereskünek tekintendõ. Ugyanígy, ha az történnék, hogy a felsõbbség egy
zsidónak pénzét vagy vagyonát el akarná kobozni s az a zsidó a pénzét biztonság okából egy
másik zsidónak adná át megõrzésre: az, akinél a pénz el van rejtve, ha esküre kényszerítik,
nem tartozik az igazat bevallani. 232,12.14. (67.old.)

Szabad a gyilkosoknak, rablóknak és vámosoknak esküdni, hogy az (amit szállít) királyi vagyon:
Hillel iskolája azt mondja: még esküvéssel is megelõzheti õt, ha mindjárt nem is kényszerítik
reá. 28.a lap. Misna. (38.old.) ...Ez olyan vámosra áll, aki korlátozás (taksa) nélkül dolgozik).

... Semuél mondá: A kormány törvénye törvény (Ez azonban így értelmezendõ: Az Izráel
kormányának törvénye törvény.) (Tosephot) 38. old.)

20 a. lap. Jehuda rabbi mondja: Tudjátok, hogy minket Jochannan rabbi mindig arra tanított,
hogy szükség esetén befolyásolni kell a tanúkat, akik ha nem látták is az újholdat; mégis
bizonyítsák annak megjelenését,(...) (19.old.)

20 a. lap. Az Írás mondja (Deuter. 7, 2.): Ne könyörülj rajtuk, vagyis ne engedj nekik letelepülést
a földön, ne nyilváníts nekik tetszést, ne ajándékozz nekik ingyen semmit. Jehuda
rabbi mondja, hogy az embernek nem szabad azt mondania: Mily szép ez a nemzsidó nõ! Amikor
Akiba rabbi Rufus feleségét meglátta, köpködött, kacagott és sírt. (Ugyanez áll a Jore de'ah 81,
7. alatt.) (60.old.)

1 Minden nemzsidó nõ k.....a. (69. old.)

Chama bar Chanina rabbi mondta: Mózes a kõtáblák törmelékeibõl gazdagodott meg". ..
38 a. lap. (DEDARIM (fogadalmak). (38. old.)

6/4. Coide: talmudista-biraskodas-okt

Tosephoth. A nemzsidó megrablása meg van engedve. 13 b. lap. (65. old.)

Szigorúan tilos egy nemzsidót (...) dicsérni s róla valami elismerõt mondani. 15,1.
(67.old.)

Rasi. Rabina rabbi tanítja, hogy a nemzsidóktól elveszett tárgyat szabad megtartani. 27 a.
lap. (43. old.)

114 a. lap. Ha egy izraelita egy olyan földet, amely egy másik izraelita földjével határos, egy
nemzsidónak adott el, akkor ki kell õt közösíteni, mert a szomszédja azt mondhatja: Te egy
oroszlánt telepítettél a határomba. (Ugyanez áll a Baba mezia 108 b. lapján és a Jore de,ah 334,
43 alatt.)

A munkabérnek tartása egy nemzsidónak a zsidóval szemben tilos, egy zsidónak a
nemzsidóval szemben azonban meg van engedve. (52.old.)

20 a. lap. Az Írás mondja (Deuter. 7, 2.): Ne könyörülj rajtuk, vagyis ne engedj nekik
letelepülést a földön, ne nyilváníts nekik tetszést, ne ajándékozz nekik ingyen semmit.

57 a. lap. A rablást illetõen ez taníttatik: A lopás rablás és egy szépasszonynak elrablása és
ugyanennek egy nemzsidónak egy másik nemzsidóval szemben és egy nemzsidónak egy
izraelitával szemben tilosak, de egy izraelitának egy nemzsidóval szemben meg vannak
engedve.... azokban az esetekben pedig, amikor a cselekmény büntetendõ, az taníttatik, hogy a
vérontás egy nemzsidónak a nemzsidóval szemben, valamint egy nemzsidónak a zsidóval
szemben büntetendõ dolog ... mert úgy taníttatik, hogy az ember a emzsidókat és az apróbarmok
pásztorait ne húzza fel, ha azok verembe esnek és életveszélyben vannak, se ne taszítsa le.
(Ugyanez áll az Aboda zara 13 b. és 26 b.lapján.

Ha egy üzlettárs lopott vagy rabolt, tartozik a hasznot társaival megosztani. Ha valaki azzal bízott
meg mást, hogy a pénzével kereskedjék és mindazt, amit találni fog. az övé lehet, és ez a segéd
már kifizetett adósságokat is újból bekaszált a nemzsidónál, akkor ez "talált jószágnak"
minõsítendõ, mivel minden kifizetett váltónak csupán annyi értéke van, mint egy darab
papirosnak. Aki tehát ilyen pénzt a nemzsidónak visszaadna, nem lenne köteles a fõnökének azt
megtéríteni és magától érthetõen elõre is joga van azt megtartani. 176,12. (68.old.)

Ha valaki üzletet kötött egy nemzsidóval s odajött egy másik zsidó és segített neki s megcsalták a
nemzsidót a MÉRTÉKNÉL. SÚLYNÁL VAGY A SZÁMNÁL. AKKOR OSZTOZNAK A
NYERESÉGBEN, TEKINTET NÉLKÜL ARRA, HOGY AZ A ZSIDÓ A FIZETSÉG
ELLENÉBEN VAGY GRÆTISZ SEGÍTETT. 183,7. (68-69. old.)

Chama bar Gorja rabbi mondá Rabh nevében: Honnan (tudjuk azt, hogy) egy nemzsidónak
elvesztett jószága meg van engedve? (Eduter,22,3): Ha atyádfia ökrét vagy juhát látod tévelyegni,
ne menj el mellette, hanem vidd vissza atyádfiának... hasonlóképpen cselekedjél atyádfia minden
holmijával."Tehát atyádfiának tartozol visszavinni, de nem egy nemzsidónak. Ha pedig
visszavinné, akkor nagy kihágást követ el. 113 b. lap. (42.old.)

A nemzsidónak megtévesztése a visszaadásnál (ha a nemzsidó a saját kárára tévedett) meg van
engedve. (Ugyanez áll Chosen-ha mispaht 348,2. alatt.) Semuél egyszer itt vett meg egy
nemzsidótól egy aranyserleget, amit az bronznak tartott, négy drachmáért és azonfelül rászedte õt
a számlálásnál egy drachmával. Kananan rabbi egyszer 120 hordó bort vett meg 100 gyanánt egy
nemzsidótól és rászedte õt 1 drachmával és azt mondta neki: Lásd, én megbízom benned. Rabina
egyszer vett egy nemzsidótól pálmatörzseket s így szólt a szolgájához: Menj és hozzál nekem a
gyökerekbõl, mert a goj csak a darabszámot tudja a vastagságot nem. Asi rabi egyszer úton volt
és egy gyümölcsöskertben szõlõtõkéket látott, amelyeken szõlõfürtök függtek; erre így szólt a
szolgájához: Menj és.nézd meg: ha azok egy nemzsidóéi akkor hozz belõlük, ha azonban zsidóéi,
akkor ne hozz. 113 b. lap (42.old.)

Ha az ember látja, hogy valaki a homokba ejtette a pénzt, s az ember megtalálja, magához vette,
akkor nem szükséges az illetõnek visszaadnia.

Ha valaki egy fiókban talál valamit, akkor az az övé; ha egy pénzváltó elõtt (találta), akkor az
övé; ha a pénzváltóbank és a pénzváltó között, akkor a pénzváltóé. Ha valaki a felebarátjától
gyümölcsöt vett, vagy valaki neki gyümölcsöt küldött, és a között pénzt talál, akkor az az övé; ha
azonban be van kötve, akkor tartozik azt kikiáltani.26 b.

Rasi. Azt, amiben a goj tévedett, szabad megtartani, vagyis amiben az a számolásnál
tévedett stb., mint fent. (113 b.lap. 42. old)

Tosephoth. Egy nemzsidónak (akum) megrablása meg van engedve. Rasi kommentárjai szerint
szabad a nemzsidót elnyomni (kiuzsorázni), hogy lekötelezzük õket és a kölcsönnél a
követeléshez hozzáadni, amit (kölcsön) nem adtunk...És Jochanan rabbi is úgy véli, hogy meg
van engedve a nemzsidókat megtéveszteni s neki lényegesen kevesebbet adni, mint amennyi
jár...TILOS AZONBAN ÕKET OLYAN HELYEN MEGTÉVESZTENI, AHOL A
MEGRABLÁSRÓL A NEMZSIDÓKNAK TUDOMÁÆSUK VAN.

A zsidók megrablása megengedett dolog és nincs vita lopás és rablás között. ... 113 b. lap.
42-43.old.

Ha egy izraelita olyan földet, amely egy másik izraelita földjével határos, egy nemzsidónak adott
el, akkor ki kell õt közösíteni, mert a szomszédja azt mondhatja: te egy oroszlánt telepítettél a
határomba. (Ugyanez áll a Baba mezia 108 b. lapján és a Jore de'ah 334,43 alatt.) 114. lap.
(43.old)

Ha egy zsidó tartozik egy nemzsidónak s a nemzsidó meghal és senki sem tud a
tartozásról, akkor a zsidó nem tartozik az örökösnek fizetni. 283,1. (69.old.)

Áruló az, aki egy zsidó vagyonát (pénzét) följelenti, s az ilyen megkell semmisíteni. 119
a. lap. (43. old.)

A nemzsidók javai hasonlók a pusztához s olyanok, mint egy gazdátlan jószág és
mindenki, aki elõször birtokába veszi, megszerzi azokat. Ugyanez áll a Chozenpha-mispat
156,5 és 27,4 alatt.) 54 b. lap. (47. old.)

A legjobb orvos a pokolba való s a legjobb mészáros Amalek barátja, s a gojok legjobbikát öld
meg. 82.a.lap (Ugyanez áll a Jeruzsálemi Kiddusin 40 b. Sophrim XV.10, Abora zara 26 b.
Tosephothban, továbbá Majmonides. Jad Chasaka 49.b lapján, Jozmael rabbi: Mechitah 11.a
lapján.) (36.old.)

Hogyha kétséges, hogy a beteg életben marad-e vagy meghal, akkor nem szabad egy nemzsidó
orvossal gyógyíttatni; ha azonban biztos, hogy meg kell halnia, akkor szabad õt attól
gyógyíttatni. 27.b lap.

A nemzetek (gojim) mésszé fognak égettetni. És Jehuda rabbi mondá: Éppúgy, mint a mész;
miként a mésznek nincs más rendeltetése, minthogy elégessék, épp úgy a világ népeinek sincs
más sorsuk, mint az elégetés. 35 b. lap.

" 57 b.lap.Eleázár rabbi mondá: ... Egy eretnek így szólt egyszer Chanicza rabbihoz: Mi jobbak
vagyunk, mint ti: ugyanis rólatok mondatik (III.Kir.11,16.). Hat hónapig idõzött Joáb
és egész Izrael, míglen megölt minden férfiút Idumeában. Mi azonban nem cselekszünk
nektek semmit, bár sok éve nálunk vagytok. Ez pedig felelé: Ha kívánod csatlakozzék hozzád
egy tanítványunk. Erre Osaja rabbi csatlakozék hozzá s így felelt meg neki: Azért, mert ti nem
tudjátok, hogyan igázzatok le bennünket. Rasi. Hadd csatlakozzék hozzád egy tanítványunk,
hogy megfeleljen neked. Erre amaz megesküdött neki a bálványokra. Ebben nyomjuk mi el a
gójokat és ebben ütjük mi õket gondolkodásukban, ez mindenkor a mi foglalkozásunk. "
A nemzsidókat, akik bálványozást ûznek és az apró barmok pásztorait nem szabad ugyan
egyenest megölni, de nem is szabad õket menteni, hogy ha életveszélyben vannak. Például, ha
valaki közülök vízbe esik, nem szabad még fizettségért sem kimenteni. Nem szabad õket
halálos betegségükbôl még fizettségért sem kigyógyítani. (...) pl. ha egyikük egy kútba esik,
amelyben létra van, akkor el kell venni a létrát, valami ürüggyel, hogy mindjárt visszahozzuk.
158. (Lásd Aboda zara 26.b.)

Maimonies mondja: Vedd tudomásul, hogy a nazarénusok népe, akik Jézus után tévelyegnek,
barbár tanaik különböznek, mégis valamennyien bálványimádók ... Így velük úgy kell bánni,
mint a bálványozókkal szokás....így tanítja ezt a Talmud. 44,8 (Misna-Tora, Aboda zara.I. 3-hoz.

„A Talmud Magyarul” címû, Luzsénszky Alfonz által készített és elõször 1910-ben kiadott Talmud-kivonatból,. A magyar nyelvre fordítási hitelességét, mint bírósági tanú, talmud tanár igazolta..

Budapest, 2006. XII. 17.

Copy: Legfõbb Ügyész részére. Feljelentem azt az apertheidre uszító alkotmánysértést, hogy a fentieket is engedik tanítani a talmudista iskolákban, a tanítását megengedõ 29.P.85.585/2002. PKKB. sz., a Mazsihisz alperes elleni peremnek a jogerõs másodfokú ítéletére alapozva!

Tejfalussy András s.k.

TUDATOSAN ÖSSZEHANGOLT BÍRÓ(SÁG)I ÉS POSTAI IRATELTÜNTETÉSI CSALÁSOK?


Itt kattinthat a folytatásra!

Vissza a lap kezdetéhez!