AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitólapra / Vissza a fõtémajegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

Fõtéma: Szász Lóránt (Zas Lóránt, USA) írta


Kód: Szasz-Lorant-demo-110220

1.

Szász Lóránt (Zas Lóránt, USA)
verseibõl

HÚSVÉT ELÕTT
(In memoriam Nagy László)

Nos, azok a harcok, a gyilok
ember-mozgatta ölõje,
mindent és semmit, városok,
állatok, arcra bukott angyalok,
eszmék temetõje, hogy az az arc,
az a kiáltás felragyogjon.
Mi nem a háborút, nem ilyen vészt,
nem azt a foltos, magunkra
rothadó világot akartuk,
lázadtunk és menekültünk,
levelibékák és pacsirták ízlelték
a hajnalt, csecsemõinket
meleg tejre szoktattuk, és
lányaink ágyékára frissen nõtt
sásból szõttük a szoknyát.
Az volt az Éden, a felfelé-sikoltás,
az volt az álom, a tenger
homokja, a fákon a levél,
fû-zöld tetõk és fehér ima-
szombat. Ragyogtunk abban a
Napban, abban a túlvilági
fényben. Az Úr volt velünk,
botjainkat a támaszkodó
szelídség hegyezte, imádkozni
tanultunk, áldani azt, aki
étket, legelõ nyájat adott és
mannát. Föld volt és víz és levegõ,
és az esték örömünktõl
daloltak, fátylat húzott az égre
a tûz, amikor fekhelyeinkre
tértünk jóllakottan. Aztán a
harcok. Emlékezni szeretnék, hogy
a kezdet, a csillaghullás, a nap-
keleti bölcsek, a megváltozott
sugárzás, vagy csak a szó
kicsorduló szeszélye hozta a
szikrát, magamagunkat pusztító
csatában összekeverten. Nem
tudom. Öregszem és félek.
A mezõket a surranó fû
zajában érzem, lobogó
vizek fürösztik a kisdedet.
Felnõ, aranyhajú lesz, tiszta.
Szavai lesznek a göröngy, a fa,
sátoraink. Hosszú sorokban
látom az embereket, olajág
szíveikben. Fehér zöld, piros
virágokkal díszítik az utat.
Megölik. Megölöm magamat,
hogy feltámadjon mindörökre.

Zas Lóránt


TÁLTOS-ÉNEK
(In memoriam Mécs László)

Az idegenség, az izmokat lázító
téboly, a nem-volt és nem-lesz
egyetértés a földdel, hogy emlõnek
emeljed a porbók kiszakadtat,
a kövek között búvót, patakokban
megmerített eleiddel a sorsot.
Lélegezzél ! Indának hajítottad
a messzehangzót,paripának a
táltosok könyörgését, a Holdat,
akik szemeikkel vernek és
igazítanak a távolból, zengõ
szavaikban az élet, a feltámasztás
genezise, az érthetetlen, grádicsok
és hegyiutak panaszával,
himnuszaikban a visszatérõk
és eltávozottak, himnuszaikban
a vetések és a szénaboglyak.
Áldást osztanak a fapalánkok,
esõt érlel a felleg, bársonyos
esõt harmadnapra. Dícsérjed
a fáradtat, aki csontos
vágyakozását adta a fiaknak
örökül, gabalyodjon, görögjön,
sokasodjon ! Ízlelem. Soha-
látott évek és énekek terelõje,
sziklákat hegyekké emelõ, Te,
most tudom, hogy naggyá
akaratodban emelkedik
ez a nép, nemesebbé a
napok delelõjén, Jézusaiban
áldott, Máriáiban asszonnyá
érlelt, cselekedeteiben
fennen-hangzó emberek közössége :
nemzet.

Zas Lóránt


FURCSA IDÕ
(Horn Gyulának utólag)

Furcsa idõ és furcsa emberek.
Akkor senki sem nevetett.
Néztük egymást,
és nem néztünk oda,
ahol szuronyos õr állt:
idegen katona.
Néztük egymást,
és kérdezett szemünk :
Úristenünk :
hát most mi lesz velünk ?
Kongott az ûr, az értelem kihalt.
Részegen reméltünk csak ricsajt.
Vakolat szállt
lúdtalpas lábaink mögött,
a város vörös téglaporba öltözött.
Vonagló sínek, sikongó falak
hús-halmazán
az ember csak haladt, haladt.
És bután bámultak a tört üvegek,
ha egy lovasrendõr arra ügetett.
Tankok kiégve, mozdulatlanul.
Páncélautó vijjogott vadul.
Pufajkások és gépfegyverek.
Az esõ ólmosan eleredt.

***

Cellák és cellák.
Heringgé zúzott verejték-hegyek.
Telt ház,
és a fél-oldalára fektetett
test zsibbadt, szinte elhalt.
Ebédre löty-leves,
ha meghajt, "hodie mihi, cras tibi"
bíztat a valóra.
1957,
s egy név a csajkán.
Gazdája azóta
a Gyüjtõben gubbaszt és gondolkodik :
igaz-e az a holnap ?

***

Belénktapostak.
Marokba szedtek, viaszba gyúrtak,
megcsorbították élét a szavunknak.

***

Nem tudtuk, hogy merre és meddig,
nem tudtuk, hogy merre és hogyan.
Sápadt virágok záporoztak
reánk szomorúan.

Nem tudtuk, hogy miért és miért nem,
nem tudtuk, hogy miért és hogyan.
Sápadt virágok záporoztak
reánk szomorúan.

***

Furcsa idõ és furcsa emberek.
Tessék, nos tessék,
nevessetek !
Okosabbak lettünk mi is. Igen
Ti is ? Hazugság. Ti nem, ti nem.
Ti csak finoman, bölcsen
megalkudtatok.
És nagyok vagytok most,
nagyok, nagyok.
Gazemberek.
És így igaz a szó.
Vörös ronggyal a zsebben ?
Való ez, való ?
Eladni mindent ?
Szépet és nemest ?
Coki a csont, nesze,
keresd, keresd !?
Magasabb érv ?
Két bál ma a világ ?!
Egyik vagy másik ?!
Mindegy ?!
És tovább ki lát ?!
Ugyan, ugyan.
A húsosfazék.
Terítve. Csak ennyi a tét.

***

Rapszódia ? Hát legyen !
Feszít a tudat és az értelem.

***

Nézem Budát, a Gellérthegyet.
A csillagot, a csillagot,
a szabdság-fene-gyereket.
"VIT, Hanság, terv, munkaverseny" :
zsongnak a szavak.
"TSZ-község, Castro, Glézosz-szavazat".
A pultnál emberek,
a pulton fajborok.
Kádár nevet,
Marosán káromkodott.
Villamosok, alattuk hegesztett sínek.
Árkádok, állvány.
A város siet.
Rendõr. Fehér zubbony, fekete sarok.
Megszólítom :
az elvtársa vagyok.

Zas Lóránt


ESIK

Esik. Tehén a mezõn. Csepp az ablakon.
Póznák. Távolodó falvak. Sinek és mozdony.
Gyerek. Képeslapot néz. Az anyja alszik.
Leány. Egy hete hogy leteperték. Arra gondol.

Esik. Szatyor a tartón. Köpeny a fogason.
Kavicsok. Biciklis integet. Víz csorog az arcán.
Bajusz. Ritkás, rõt. Füstölög a Nikotex-munkás.
Katt, katt. Kerekek. Csúszna, kisiklana, ha hagynám.

Esik. Bakter a pályán. Bakancs a lábakon.
Szõlõkarók. Üres vagonok. Szénsáros utca.
Május. Zászlódíszek. Sortûz. Ünnepi beszéd.
Megafon. Rekedt. Nem is hallom. Utánunk futna.

Zas Lóránt


EGY PÁR SZÓT
(Édesanyámnak)

Egy pár szót szeretnék mondani.
Össze-vissza, ahogy jönnek a képek.
Sima a tótükör, a felhõk kékek.
Egy ponty-tetem bicsaklik csak,
de az is messze, messze.

Talán, ha szellõ kerekedne
facsarná orromat a málló hús ecetje,
de az is messze, messze.
Fel sem kavarta még a port.

A vidra volt.

Itt úszott mellettem, evezõvel vártam.
Lebukott. menjen. Nem is bántam.
Hideg szemével nézett, nézett.

Egy pár szót szeretnék mondani.

Felhõk imbolyognak és a képek.
Szántanak a hegyen, és az ekének
odvas pennája sírni látszik.

Árvalányhaj virágzik.

Szaladtak át a völgyön, a réten.
Túl a hegyen, messze egészen.
Combja idevillant. Alája láttam.
Húzta a fiú : szaladj utánam !
Lebuktak ott túl. Kacagtak, mentek.

Egy pár szót szeretnék mondani.

Rezeg a tótükör, a felhõk égnek.
Békák dalolnak, és a képek
ovális síkja torzba hajlik.

A fény kialszik.

Terítesz fehér abroszra, fehér porcelánra.
Tea gõzöl. Fehéren ég a lámpa.
Függönyt emelsz. Kilesel a homályba.

"Hol van ? Jön-e ? Éhes-e ? Fáradt ? Fázna ?"

Zas Lóránt


KÉTEGYHÁZÁN

A tölgyfalombok fejembe néznek.
Mögöttem disznók, felettem fészkek,
és koszt kapar a bádogos a bádogereszen.

A szalonnát hagymával és kenyérrel eszem.
Ülök, emésztek, gondolkodom. De henteregnék.

A hagymától és a fogamtól büdös a szájam.
Öregek jönnek az úton és gyerekek hárman.
És nem tudom, hogy merre van Párizs és Cegléd.

Falat véstem délelõtt, hogy éljek.

Az érettségim Leninnel lelóg az ágyra.
Tegnap még hittem, hogy hátha, hátha.
És ma is hinném, csak nem volna büdös a szájam.

Öregek mennek az úton és gyerekek hárman.

Zas Lóránt

 

KAPCABETYÁROK
(Gyurcsány-ország vitézeinek)

Kapcabetyárok országa ez,
piszlicsári Kisz-titkárok
és csenevész svihákok
köztársasága. Anno domini
kettõezer négy. Káromkodom és
kiabálok. Térítettetek,
kereszteltetek, a földeket és
az embereket daraboltátok.
Emlékpark és szobor áll ott.
A gatyamadzagot és az
országot kiárusítottátok.
Zsiványok, elmúlásotokra
várok. Verseket és venyigét
gyûjtök. Hadaimat küldöm
rátok. Az én országom nem lesz
többé a ti hazátok.

Zas Lóránt

-- Mosonmagyaróvár, 2004. szept. 18. --

 

MEGÍRTAM MÁR

Megírtam már a végsõ verset,
hogy mindenkinek megfeleljek.
A Nap elbújt, az ég is zengett,
a madarak sem énekeltek.
A csõsz a réten meg nem kerget,
nem loptam fát, nem szedtem meggyet.
A suszterek már nem fejelnek,
szóját préselnek ki a tejnek.
Egy-két évet hogy átteleljek,
géppisztolyt veszek védelemnek.
Ételt, italt és sót is szerzek,
ha forgószél jön, ások vermet.
Aki megölt, az eltemethet :
síromra állítson keresztet !
Csendben leszek, ha hóhér kerget,
nem töröm meg többé a csendet.
Ti, megmaradtak, feleseltek :
"Rossz volt vagy jó, végzett vagy kezdett ?"

Zas Lóránt

-- Andok völgye, 2009. június. 7. --



CSENDBÕL SZÓ
(Visszanézve, Német Aninak is)

Csendbõl szó, falirajzokból sorok
lettek, ahogy váltották egymást a nemzedékek,
kis, köpcös lovonülõkbõl konok
masírozók vittek zászlókat és teremtettek igéket.
Nem tartott nagyon soká,
hogy Európa szép lett,
katedrálisok emelkedtek és brokát
díszruhákban imádtak embert és faragott képet.
Ez volt az alkony, tatár és török
forgatott handzsárt, mások földjére lépett.
Semmi sem örök,
a rendiség romhalmazán megalkották a rémet.
Csillagos katonák, szuronyos éjek
lázadtak : a föld bugyra kihányta
gyomrából az újvágású heréket.
Törvényt kreáltak és kimondták,
hogy ez most az úr, az meg nem élhet,
sábeszdeklis diktátorok tobzódtak,
vörös-szoknyás ribancok és Lenin-legények.
Fordult-e a kor.
Más szobrokat látok-e, ha nézek ?
Hidak alatt és sikátorokban
éheznek az név nélküli szegények.

Zas Lóránt

-- Almák völgye, 2010. december 9. --

 

NEM FÉLNI KELL
(Üzenet nemzetemnek)

Nem félni kell, hanem kivárni,
a rettenet mindig máknyi.
Sorjázni úgy lehet a sorsot,
hogy ezer gátat is lebontok.
Beszélni kell a néma csöndben,
csodálni azt, ha sas röppen.
Áldozat nélkül nincsen élet,
hinni kell : a halott feléled.
Vasat ütni, ameddig képes
idomulni késhez és ekéhez,
zászlót lengetni éles szélben,
kiáltani, hogy népem, vérem,
kályhákba bevinni a lángot,
barlangban kincset is találok,
mezitláb menni havasokra,
Pilisben van a világ csokra,
örülni annak, ha a véges
a végtelenben Istenné lesz.
Mert ott, távol, a fénylõ pontok
sziklává forrnak. Éljent mondok.

Zas Lóránt

-- Napváros, 2010. dec. 12. --


CSENDBÕL SZÓ
(Visszanézve, Német Aninak is)

Csendbõl szó, falirajzokból sorok
lettek, ahogy váltották egymást a nemzedékek,
kis, köpcös lovonülõkbõl konok
masírozók vittek zászlókat és teremtettek igéket.
Nem tartott nagyon soká,
hogy Európa szép lett,
katedrálisok emelkedtek és brokát
díszruhákban imádtak embert és faragott képet.
Ez volt az alkony, tatár és török
forgatott handzsárt, mások földjére lépett.
Semmi sem örök,
a rendiség romhalmazán megalkották a rémet.
Csillagos katonák, szuronyos éjek
lázadtak : a föld bugyra kihányta
gyomrából az újvágású heréket.
Törvényt kreáltak és kimondták,
hogy ez most az úr, az meg nem élhet,
sábeszdeklis diktátorok tobzódtak,
vörös-szoknyás ribancok és Lenin-legények.
Fordult-e a kor.
Más szobrokat látok-e, ha nézek ?
Hidak alatt és sikátorokban
éheznek az név nélküli szegények.

Zas Lóránt

-- Almák völgye, 2010. december 9. --

 

A TÛRÉS HATÁRÁN
(2011-ben)

A tûrés határán túl vagyunk,
nem láncolják le lakattal a szájunk,
az utcákra vonulunk és kiabálunk.
Kisemmizettek, gyertek !
Ne várjatok kegyelmet,
hatvanöt év koloncnak számít,
nem engedünk karnyit, sem lábnyit,
ne várjatok arra, hogy visszalépünk !
Ez a hazánk és ez a mi népünk.
Jöhettek keletrõl vagy nyugatról : ellenállunk.
ostorcsapásoktól véres még a hátunk,
a szíjakat letéptük, már egymásra vigyázunk.
Szégyen volt a múlt. Istenadta
nemzeten élõsködött a falka.
Pernahajderek és bitangok, nincs többé hajsza !
Kezdõdik valami új :
jog, áldozat, lelkesedés. Irány a tavaszba !

Zas Lóránt

-- Napváros, 2012. december 14. --

 

NAGY AZ ÚRISTEN

Nagy az Úristen kegyelme,
áldozati füst száll és pernye.
A grádicsot ünnep után tisztára mossák,
kiosztottak minden tiszteletadási ostyát.
Él még a bárány, vére nem folyt,
a sekrestye fehér falán a pásztorbot nemet mond :
el ne jöjjön hozzánk ama Sátán,
akinek bûze nagy és nincs jel a palástján,
ne kisértsen minket, bûnöket ne hozzon,
adventi szélben ne gyulladjon fel kolostor !
Ima, te szép, nyisd szivünk és a lelkünk :
az elkövetkezõ évben is engedj szeretnünk !

Zas Lóránt

-- Napváros, 2010. december 16. –

 

NE FÉLJ
(Invokáció 2011)

Ne félj, mert az olvadásban
ott lesz már a jel,
falud határa, az Ördögárok,
asztalon a tej.
Elmondják azt a parti fûzek,
hogy az órák megálltak,
ízeket vélsz felfedezni,
színét az orgonának.
Elkísérnek a gébicsek,
és a kisnyulak bevárnak,
az égigérõ fák mögött
megtalálod-e elveszett hazádat ?
A hazátlanok vezére megfenyít,
mert azt mondtad,
hogy nem találtál rózsabokrot,
a torony meg leomlott.
Hûséged ára az, hogy tovább
hord hátadon a koloncot.
Ki volt az, aki a szilvás-dûlõn
bevárt ott ? Ki hûsítette homlokod,
ki szántott ? Az érdes-tenyerûek
országa ez, akik még most is
robotolnak. Fejükön nincs kalap,
és bankbetétjük nullává sorvadt.
Cókmókjuk viszik, ha hozzák
a parancsot : nem fizetett,
kilakoltatás, a kormány is
felmondott. Õk a testvéreim,
õk azok, akikért még ma
is írok. Szemük a napba néz,
és megnyílnak mögöttük a sírok.

Zas Lóránt

-- Ezertölgy, 2011, jan 1. --


MEGTUDTAM
(Tejfalussy Andrásnak)

Megtudtam és ki is mondtam,
hogy ételemben kálisó van,
a vesémben kétszer koppan,
ha mûtenek, fekszem holtan.
Az orvosom nekem mondta,
ezért akad sok halottja.
Sört kell innom napszakonta,
ami vesém jól kimossa.
Ígérte a nejem, mára
hordót gördít a lakásba,
a tejet szemétbe vágja,
elsózta az is a marhája.

Zas Lóránt

-- Napváros, 2010. dec. 9. --

2.

Szász Lóránt Feleségéhez írt szerelmes versei

3.

A MAGYARORSZÁG ADÓSSÁG KEZELÉS KÉRDÉSÉBEN Szász Lóránt barátunk (Zas Lóránt, USA (2009/9/1 Szasz Lorant <1212bia@msn.com>) nemzetközi befektetési tanácsadói szakvéleménye, amelyet a TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT tudomanyos.rendorseg.pjtgmail.com címére is eljuttatott:

"Nem kellene ennyit VACAKOLNI. Egyszerûen semmit sem kellene törleszteni/visszaadni, ahogy több
ország is megtette már, hivatkozva a nyugaton már évtizedekkel ezelõtt szentesített bank-csõd mentelmi
törvényre !!! Következmény ? Nemzetközi bankok nem adnának kezdetben több kölcsönt, ugyanakkor
gazdasági helyzetünk ugrásszerûen fellendülne -- csupán az idegenforgalomból származó jövedelembõl is
jobban élnénk. Persze, nemsokára megjelennének a magántõke képviselõi is, akik így -- megszilárdult
gazdasági helyzetünkre reagálva -- bõven kínálnának ismét pénzt új befektetési ajánlataiakkal.

Szász Lóránt, nemzetközi befektetési tanácsadó"


Itt lehet kattintani a folytatásra!

Vissza a lap kezdetére