AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitólapra / Vissza a fõtémajegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

Fõtéma: Rendszerváltási döntés optimalizálás


I.

A MAGYAR NEMZETI ERÕK HATALOMÁTVÉTELE
ELÕSEGÍTÉSÉRE JAVASOLT ALAPELVEK ÉS
MEGVALÓSÍTÁSI PROGRAMOK

1./

"JÉZUSI ÖRÖK ÉRTÉKREND SOFTWARE"

ÖKOSZISZTÉMA-VÉDELEM JÉZUS ÚJSZÖVETSÉGBEN LEÍRT VISELKEDÉSE, MINT
MODELL-PROGRAM ALAPULVÉTELE ÉS TUDATOS, ÁTFOGÓ ALKALMAZÁSA ÚTJÁN:

IGYEKEZNI AZ EGÉSZ EGYÜTT ÉLÕ RENDSZERT JÓL ISMERNI, ÉS A JÉZUSI
MODELL-PROGRAM HOZZÁÉRTÕ ALKALMAZÁSÁVAL, SZÜKSÉG SZERINT , FOLYAMATOSAN
JAVÍTANI E RENDSZER MÛKÖDÉSÉT, MEGAKADÁLYOZVA TÖNKREMENETELÉT;

IGYEKEZNI BUTÍTÁS, FÉLREVEZETÉS, KÍNZÁS, HAZUDÁS, LOPÁS, CSALÁS, RABLÁS,
GYILKOLÁS NÉLKÜL FOLYAMATOSAN HASZNOSNAK LENNI ÖNMAGUNK, CSALÁDUNK,
NÉPÜNK, VALAMENNYI ÉLÕLÉNY, A VILÁG EGÉSZE SZÁMÁRA;

AZ ERRE TÖREKEDÕKET SZERETVE ÉS SEGÍTVE ÉS ÁLTALUK SZERETVE ÉS SEGÍTVE
LÉTEZNI, AZ ELLENKEZÕJÉRE TÖREKVÕKET AKADÁLYOZNI, VELÜK KÜZDENI, S
TÖREKEDNI ELSÕSORBAN EZÉRT ÉLNI, S EBBÕL MEGÉLNI.

2./

AZ ALÁBBI 7 PONT MEGVALÓSÍTÁSÁT AJÁNLOM A „JÉZUSI ÖRÖK
ÉRTÉKREND SOFTWARE"GYAKORLATI ALKALMAZÁSAKÉNT

AMIT AKARNUNK KELL:

1. Valódi jogállamot
2. Okos és becsületes vezetõket

3. Valódi tudományon alapuló oktatást, kutatást és fejlesztést

4. Ökológiai egyensúlyt fenntartó termelést és fogyasztást

5. Nyílt, demokratikus tájékoztatást

6. Az elvégzett munka egész magyar nemzet számára hasznosságával
arányos, a nemzetközi átlagnak megfelelõ igazságos jövedelmeket és
egészségbiztonságot

7. Igaz emberséget és barátságot


3./

Cselekvési program

A Q U A N E T

Tudományos létvédelem

PÁRTFÜGGETLEN LÉTVÉDÕ FÓRUM

www.aquanet.fw.hu

ALL RIGHTS RESERVED!

Mottó: MÉRJÜK JÓL AHELYETT, HOGY VAKON ELHISSZÜK!

Azóta sokasodik a nemzõképtelen és lerövidült életû magyarok száma, amióta az
élelmiszereik elõállításához "mûtrágyaként" és "ételízesítõként" a meddõséget okozó,
életrövidítõ hatású mérgezõ kálium sókat használják, s szennycsatornákkal koncentrálják
az emberi ürüléket és azzal a fertõzõ vírusokat - amelyek túlélik az ivóvíz klórozását - a
vezetékes ivóvíz készítéséhez használt tavakba, folyókba, s a többi közösségi ivóvíz-bázisba!
Rákbetegség ellen is legjobb védekezés a VEOP! /Desztillált-ivóvíz kúra + fiziológiás
nátrium- és kálium pótlás/

Méréseink kiderítették az aszálykárt is növelõ káliummal mûtrágyázási tudományos csalást

VÉDEKEZÉS AZ EURÓPAI UNIÓS BIOTERMESZTÉSI KATASZTRÓFA ELLEN

Energiaválság elhárító magmaenergia-hasznosító létesítmény /alapterv/

Egy valóban demokratikus államszervezet /alapterve/

DÖNTÉS OPTIMALIZÁLÓ SOFTWARE*

*

„Magyar az, aki sorsközösséget vállal a magyarsággal”!

MAGYARORSZÁG, 2008. május 23.

Tejfalussy András dipl. mérnök
(ujvizforras@freemail.hu)

* Az „APLA programunkkal” sokféle cél és végrehajtási mód stb. is optimálisan
egyeztethetõ, rangsorolható!

(Iratjel: JézusiModellSoftware+7pont)

II.

1.

III.

1.

1. A Magyar Televízió M1 "Delta" mûsorában 2008. 05. 23-án egy kutató elõadta, a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári Mezõgazdasági Kutató Intézete kutatási méréstani jellegû egyik fõ nemesítési célkitûzéseként, az "õsi Durum" (afrikai) búzafajta színének a "sárgítását". Ugyan õ tudatosan hallgatta el, hogy az ilyen búzanövény termésének a káliumtartalma a másfajta búzák káliumtartalmának többszöröse is lehet, vagyis fokozza a magyar lakosság káliumtúladagoló, nátriumhiányos ételek miatti életrövidülését, meddõvé válását!? Vagyis az egészségvédelmi okokból szükséges konyhasó helyett a "sós ízt" pótolják, a mérgezõ káliumtartalom csökkentése helyett pedig a "sárga színt"! Bp., 2008. 05. 24. (Tejfalussy András dipl. mérnök méréstani szakértõi észrevételei)

2.

A "GLOBUS LIGHT" MAJONÉZES SALÁTA KÉSZÍTÉSI TELEVÍZIÓS REKLÁM KERETÉBEN IS AZ ÉLETRÖVIDÍTÕ, S MEDDÕSÉG OKOZÓ KONYHASÓ-HIÁNYOS, KÁLIUM-TÚLADAGOLÓ ÉTKEZÉSRE ÖSZTÖNZÉST FOLYTATJÁK: AZ RTL KLUB TELEVÍZIÓ 2008. 06. 1-i "HETI HETES" MÛSORA BEKONFERÁLÁSA, S A MÛSOR TÉNYLEGES MEGKEZDÉSE KÖZÖTT, A SOK KÁLIUMOT TARTALMAZÓ ZÖLDSALÁTÁK KONYHASÓ NÉLKÜLI FOGYASZTÁSÁT AJÁNLOTTÁK.

IV.

7/1. Kód: SzakertoiDijFedezes080525


RENDSZERVÁLTOZTATÁSI
HIBAANALÍZIS ÉS MEGOLDÁSI
KÖZÉRDEKÛ JAVASLAT

ÁLLAM (KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK,
PÉNZÜGYMINISZTER), ÖNKORMÁNYZATOK ÉS
EZEK ALÁRENDELTJEI KÖVETELÉSEI ELLENÉBEN
MEGBÍZÁS NÉLKÜLI KÖZÉRDEKÛ ÜGYVITELI
KÖLTSÉGEINK BESZÁMÍTÁSA, ÉS EZZEL
KAPCSOLATOS ADATKÖZLÉSEK

A beadvány közvetlen címzettjei:

1./ ORFK vezetõ (orfktitkarsag@orfk.b-m.hu)
2./ Pénzügyminiszter (e-mail: miniszter@pm.gov.hu)
3.*/ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK (e-mail: szilvia.szotak@keh.hu)
3./ Legfelsõbb Bíróság elnöke (e-mail: elnok@legfelsobb.birosag.hu)
5./ Fejér Megyei Bíróság, dr. Kozma Tamás bíró, 3.P.20.689/2007. (e-mail: birosag@fejer.hu)
6./ Dr. Simonyi Katalin ügyvéd (a fenti per alpereseivel a peren kívüli egyezség megkísérléséhez)
7./ Verõcei Önkormányzat, Bethlen Farkas polgármester (e-mail: polghiv@veroce.koznet.hu)
8. RENDSZERVÁLTÓK SZÖVETSÉGE (e-mail: szovetseg@c2.hu)
9./ Nemzetõr (e-mail: dobos@nemzetor.hu)

A beadványt készítette és benyújtja: Tejfalussy András dipl. mérnök (1420415-0215)
TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT, 2621 Verõce, Lugosi u. 71.

Verõce, 2008. 05. 28.

7/2. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

ÁLLAM (KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, PÉNZÜGYMINISZTER), ÖNKORMÁNYZATOK ÉS
EZEK ALÁRENDELTJEI KÖVETELÉSEI ELLENÉBEN MEGBÍZÁS NÉLKÜLI KÖZÉRDEKÛ
ÜGYVITELI KÖLTSÉGEINK BESZÁMÍTÁSA, ÉS EZZEL KAPCSOLATOS ADATKÖZLÉSEK

Alulírt közérdekû ügyvivõ bejelentõ, Tejfalussy András (1-420415-0215) 2621 Verõce, Lugosi u.
71., dipl. mérnök, méréstani szakértõ feltaláló, az Agroanalízis Tudományos Társaság gmk
végelszámolója és a Verõcei Létvédõ Kör, valamint a Magyar Létvédõ Körök Mozgalom, és a
Tudományos Rendõrség PJT alapító tagja is vagyok.

Ezúton is bejelentem: az alábbi közérdekû kárelhárításunk költségeit beszámítjuk a magyart állam és
annak önkormányzatai bármiféle velünk szemben felhozott korábbi vagy újabb követelésével
szemben, a Ptk. 484-487. §. - elõzetesen is már bejelentett - jogán, a mellékelt korábbi KTM
szerzõdésünk (1) szerinti 125 dollár/mérnöknap normával.

Elõadom, hogy az általam feltalált tudományos kutatási, ellenõrzõ, optimum keresõ és beszabályozó
GTS-ANTIRANDOM software és a személyes és kollektív döntéseket optimalizáló APLA software,
s az ezek megvalósítására kialakított sokváltozós számítógépes mérõ- és analizáló létesítmény
tervek e területen nagyságrendekkel növelik a vizsgálati gyorsaságot és a döntési pontosságot. A
GTS software pl. már 1970-ben nagyságrendekkel gyorsította a kohászati fémfizikai kutatómunkát a
Csepel Mûvekben lévõ Színesfém Kohászati Kutató Intézetben, majd 1974-tõl kezdõdõen
nagyságrendekkel felgyorsította a növényoptimalizálási biológiai kísérletezést a Magyar
Tudományos Akadémia martonvásári Mezõgazdasági Kutató Intézetében. Eközben 1976-ban
nagyságrendekkel felgyorsította a gyógyszerkutatást az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem
Szerveskémiai Tanszékén. 1979-ben a Mezõgazdasági Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai
Központjában sikeresen kimutatta a több különféle együtt alkalmazott talajkezelõ vegyi anyag
tényleges élettani hatásait. Ezután 1983-ban a Budapesti Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési
Kutató Intézetében alkalmazása során egyértelmûen kimutatta, hogy a kálisóval talajmûtrágyázás
erõsen növénykárosító hatású, fokozza az aszályos idõjárás kárait is, ellentétben a róla a tankönyvek
által állított „aszály elleni védõ hatással”. Kiderítette, hogy erõteljesen és egyértelmûen megbetegíti
a növényeket. Azóta az Agroanalízis Tudományos Társaság által a legkülönbözõbb mezõgazdasági
nagyüzemek megbízásából, majd a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium részére
elvégzett további Antirandom mérésekkel kiderítettük, hogy a kálium vegyületeivel folytatott
talajmûtrágyázás általában kb. 250%-osra növeli a termesztési önköltséget. Az optikai számítógépek
fejlesztésének a területén nemzetközi szinten is forradalmi elõrelépésnek számító eredményem az
Antirandom software futtatásához kifejlesztett, az Országos Találmányi Hivatalnál 1978-ban iktatott
„GTS-Jelenítõ Analizátor” címû találmányom és az annak alapján létrejött hazai és külföldi
fejlesztések.

Idõközben egy gyógyszerkutató egyetemi oktató (dr. Furka Árpád) „Nobel díjra” lett felterjesztve
annak alapján, hogy sokkal késõbb, mint ahogy én elnyertem a GTS Antirandom software-n alapuló
kutatás gyorsító eljárásokra és eszközökre a nemzetközi szabadalmat, õ elõállt az ELTE
Szerveskémiai Tanszékérõl, az ott 1976-ban együttmûködési szerzõdés keretében alkalmazott
GTS-ANTIRANDOM software-m általa elrontott, emiatt kevésbé kutatásgyorsító, s kevésbé
megbízható eredményt szolgáltató hibás változatával. A GTS Jelenítõ Analizátor szabadalmi
bejelentésem szerinti ANTIRANDOM HULLÁMELRENDEZÉSES optikai
analóg-digitál-konverziós tolerancia összefüggés analizátor találmányom eredményeivel pedig a
Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára éppen most pályázott dr. Roska Tamás, akinek a
volt munkahelye, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutató Intézete, 1977-ben a
Csepel Mûvekkel kötött 10 éves fejlesztési együttmûködési szerzõdés (2.2. pontja) alapján
hozzájutott e kutatási eredményeimhez.

7/3. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

Nemrég az is nyilvánosságra jutott, hogy a találmányaimban leírt bázis-software-imen alapuló
döntési optimum szintetizáló APLA bázisprogramom kisebb hibákkal terhes kísérleti változatát, amit
az Agroanalízis Tudományos Társaság által foglalkoztatott programozó személyek 1992-ben
jogtalanul magukkal vittek, azóta - egy prospektus állításai szerint - számos világcég, pl. egyetemek
és nemzetközi bankok használják a „stratégiai döntéseihez”, s az Amerikai Légierõ is.

Mindezeket „referenciaként” bocsátom elõre az általam és szakértõ társaim által végzett mérés- és
döntés ellenõrzések eredményén alapuló alábbi közérdekû bejelentés fontosságának érzékeltetésére.
A hivatkozott referencia bizonyítékok és a jelen bejelentés is nyilvános, lásd a www.aquanet.fw.hu
internetes honlapunkon.

Alul felsorolt T. Címeknek ezúton nem küldöm meg ismételten az általunk leleplezett,
növénytermesztési és orvosi bûncselekmények útján folytatott ivartalanítást és életrövidítést
(nyugdíjelrablást, ingatlanszerzést) bizonyító, jelen bejelentés (2-4.) mellékletét képezõ akadémiai
emlékeztetõinket, s az ügy mibenlétét egyébként megvilágító, bizonyító további (3-10.) mellékleteket
sem, mivel azok a www.aquanet.fw.hu honlapunkon megtalálhatók, mely honlapnak a CD-másolatát
már több példányban benyújtottam az adott üggyel jelenleg foglalkozó bíróságokhoz.

Ezeket az emlékeztetõket (2-4.) azt követõen vettük fel a Magyar Tudományos Akadémia Elnöki
Titkárságán tartott méréstani szakmai értekezletek során, hogy 3 miniszter 1992. december 8-án, a
8253. sorszámú. hamis országgyûlési beadványuk és az ahhoz szóban hozzáfûzött vélelmezett
cionista érdek képviselõ hazudozásuk útján megakadályozták egy interpelláció országgyûlési
szakbizottsági tényszerû kivizsgálását. Az interpelláció kezdeményezõje néhai Dr. Kovács Pál, az
Országgyûlési Szociális és Egészségügyi Bizottság akkori titkára, a késõbbi egészségügyi miniszter
volt, aki a mellékelt (5) írásbeli megbízása útján engem és társaimat kért fel az interpellációt
megalapozó mérési adatok és statisztikák összegyûjtésére és ezek összefüggéseinek a szakértõi
véleményezésére. Szakértõi társaságunk munkája eredményeként a mérések és statisztikák
vizsgálata alapján egy népirtásra is alapozott országkirablási apartheid bûncselekmény bizonyosodott
be. Az országgyûléshez ennek alapján benyújtott interpelláció az e népirtási és országkirablási
bûncselekményt bizonyító mérési és statisztikai adatok parlamenti bizottsági keretek között való
tényszerû kivizsgáltatását célozta.

Az emlékeztetõk alapjául szolgáló mérési adatok részint Nobel-díjas kutatók mérései nemzetközileg
publikált adatai, részint a hazai orvoskutatók által végzett, s elõlünk, mint országgyûlési szakértõk
elõl is eltitkolni próbált, de végül is eltitkolni nem tudott klinikai ellenõrzõ mérési adatok. Ezek a
mérési adatok egy tisztességes orvosban sem hagynak kétséget a felõl, hogy hazai és külföldi vezetõ
tudományos kutatók tudatosan szervezték meg és folytatják mai napig is az általunk kiderített
bûncselekményt. S az sem lehet kétséges, hogy a 3 hazai miniszter miért nem engedte parlamenti
bizottságban kivizsgálni ezeket a mérési és statisztikai adatokat.

Egy tisztességes büntetõbíró (Dr. Dénes Veronika, Pesti Központi Kerületi Bíróság) szerint, lásd a
mellékelt végzését (6), az általunk kiderített mérési adatok és statisztikai összefüggések
valóságossága esetén súlyos bûncselekményrõl van szó. Meghatározó e bûnügy vonatkozásában az a
tény, hogy az e bírósági végzés szerinti orvosi bûncselekmény hazai fõszervezõje Dr. Rigó János
akadémikus volt, aki egy Családorvosi Havilapban megjelentetett mellékelt cikke (7) szerint egy
hamis akadémiai elnökségi döntést hajt végre. (Nevezett jelenleg a katolikus Mária Rádió
Magyarország egészségügyi tanácsadó mûsorát vezeti!) A mérési adatokól kiderített konkrét
bûncselekménynek az a lényege, hogy az ezért Nobel-díjat kapott mellékvese kutatók mérései
szerint, ha csökkentik a vér konyhasó tartalmát konyhasó hiányos étkezéssel, vagy ha növelik a vér
káliumtartalmát kálium dúsabb étkezéssel, ez életrövidítõ betegségeket, és meddõséget is elõidéz.

7/4. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

Miután ezt az étkezési szokás módosítás útján való népirtásra alkalmas tudományos módszert
1977-ben hivatalosan publikálták a Medicina Orvosi Könyvkiadó útján (lásd. 3. melléklet alapján),
elkezdték tudatosan lecsökkenteni a nem kóser étkezésûek konyhasó-fogyasztását és - ezzel
párhuzamosan - tudatosan növelni a nem kóser étkezésûek káliumfogyasztását. A hamis táplálkozási
orvosi propaganda és annak megfelelõ élelmiszer-összetételi, gyógyszertani és azokkal összefüggõ
törvénykezési, rendeleti, szabványi stb. csalási bûncselekmény-fedezés „tudományos módszertana”:

A vérben optimális fiziológiás nátrium/kálium arány megegyezik a nátrium és kálium (és víz)
optimális mértékû pótlására régóta általánosan alkalmazott, a szívmûködés szempontjából optimális
fiziológiás Ringer-infúziós oldat 30/1 konyhasó/kálisó arányával (lásd a 8. melléklet alapján).
Ehelyett a vérben lévõ, ott cserélõdõ fiziológiás nátrium- és kálium tartalom arányával
ellenkezõ arányokat kezdték el „optimálisabbnak” feltüntetni, bebeszélni. Azt hazudják, hogy a
vér nátrium/kálium arány szerinti helyett a sejteken belül stabilizálódott, vagyis folyamatos pótlást
nem igénylõ nátrium/kálium arány szerinti konyhasó- és káliumpótlás kell étkezésnél (s a fiziológiás
infúziónál is ajánlják („orvos továbbképzésük” során) a káliumarány nagyságrendi növelését! Ezen
az alapon azután a nem kóser étkezésûeket rábeszélik arra, hogy a konyhasó pótlása helyett inkább
„fûszerezett káliumsókat” egyenek, igyanak. A kálisót valamennyi étkezési sóban tiltó magyar
szabványt (MSz-01-10007-82) kijátszva, kálium sókkal mérgezett sókeverékeket, pl. „REDI-Só”,
„VIVEGA”, „Sejtsó” stb. engedélyeztek, árusítanak „konyhasó helyettesítõként”. Szembehazudják,
letagadják a káliumsók kis mennyiségei (2-4 gramm/nap) egészséges felnõttekre is erõsen mérgezõ,
vesemûködés, idegmûködés, szívmûködés korlátozó életveszélyes hatásait kimutató hivatalos
klinikai (és a még nem meghamisított orvosi tankönyvekben lévõ) valódi mérési adatokat.

Az ilyen módon étel- (és ivóvíz) különbözõséggel szabályozott „lassankénti” népirtás nem új
találmány. Ugyanis a Bibliában, a Mózes II. 23. 20-33. alatt, valamint az ószövetségi bibliában
leírtak értelmezését is jelentõ Talmudban az áll, hogy tervszerûen mindig éppen annyi bennszülöttet
kell kiirtani a kóser és nem kóser ételek és ivóvizek különbözõségével, amennyi többlet élettérre
(rablógyilkossági céllal kiürített ingatlanra) a szaporodó zsidóknak az adott idõszakban szükségük
van. Ez magyarázza, hogy ma sem mindegyik nem kóser étel, ital, ivóvíz ártalmas, s azt is, hogy
miért nem engedik megtudni, hogy melyik igen, s melyik nem. E népirtás profitérdekeltjei a nem
kóser étkezésûek kipusztulásának mértékét csak kereskedelmi módszerrel, az egészségrontó és nem
egészségrontó nem kóser árucikkek arányával és propaganda eszközökkel is képesek szabályozni!

Dr. Kovács Pál megbízóm egy ideig egészségügyi miniszter is volt, de lemondott, majd késõbb
öngyilkos lett (!). Azóta a Ptk. 484-487. §. szerinti megbízás nélküli ügyviteli jogon kell folytatnunk
e népellenes bûncselekmény okai és érdekeltjei nyilvánosság elé tárását, a károsultak védekezésének
elõsegítését. Ilyen munka költségét akkor is meg kell téríteni, ha nincs elõzetes megbízási szerzõdés.

Dr. Papp János FIDESZ-es parlamenti képviselõ saját szakértõje, a benyújtás elõtt, tudtomon kívül
megfosztotta az interpellációt a bûncselekményeket konkrétan bizonyító hivatalos mérési adatoktól.
Ezáltal könnyen szembe hazudhatóvá tette az interpellációt a miniszterek részére. Azok ezután a
8253. sz. hamis válaszbeadványukkal és annak hamis, faji uszítással kombinált szóbeli
kiegészítésével meg is akadályozták az interpelláció parlamenti szakbizottsági kivizsgálását. Ez tette
lehetõvé a kiderült népirtás folytatását, s azt is, hogy a népirtásért felelõs, abban közremûködõ
hatósági személyek hamis hivatalos iratok ellenem készítésével, készíttetésével a mai napig is a
legalantasabb titkosszolgálati eszközök útján zaklathatnak. Belügyminiszterek, önkormányzati
jegyzõk, ügyészek, bírók, sõt köztársasági elnök(ök) is hamis hivatalos iratokat készítettek ellenem, s
azok érvényesnek feltüntetésével, felhasználásával, hivatali okirat-hamisítás útján korlátoz/tat/nak.
Társaságom, szakértõ társaim, feleségem kárára balesetokozások is történtek! A törvény szerint járó
kárelhárítási és kártérítési összegekhez hozzájutásunkat is e hamis hivatalos iratokkal akadályozzák.

7/5. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

Bíróságokat vezetõk is orvosi, rendõri, ügyészi és bírói stb. bûncselekményeket szerveztek ellenünk.
Pl. 1997. szeptember 10-én, néhány nappal azután, hogy megkértem a Budapesti III. ker.
Rendõrkapitányság vezetõjét, hogy segítsen abban, hogy az élelmiszerüzletek a nem kóser étkezésû
lakosoknak ne árusítsanak az MSZ-01-10007-82. szabványt sértõ (ivartalanító kálisót, brómot stb.
tartalmazó) „tengeri sókat” étkezési célra, egy váci bíró (Kautzné dr. Schneider Margit Erika) hamis
parancsára hivatkozva, rendõrkommandósok hajnali négykor betörtek az irodámba, megbilincseltek,
és közben, majd a rendõrségen agyrázkódásosra rugdostak vertek, nem engedtek telefonálni a
feleségemnek és az ügyvédemnek sem, s amikor elõbbi keresett eleinte letagadták, hogy ezen a
rendõrségen bezárva tartanak, majd bilincsben, útközben is kínozva elhurcoltak a Váci Városi
Bíróságra. Ott ez a hamis parancsot adó váci bíró (akit ezután a váci városi bíróság elnökévé
nevezett ki a köztársasági elnök) megpróbált elmebetegnek nyilváníttatni és cselekvõképesség
korlátozó gondnokság alá helyezni, a kálisó mezõgazdasági és élelmiszergyártási mérgezõ
alkalmazásai ellen a mezõgazdasági minisztériumhoz benyújtott korábbi és újabb szakértõi
véleményeim megtorlására. A megtorlást célzó váci koncepciós pert (P.20.367/1993.) egy hamis
belügyminiszteri irat (1-a-151/1987.) felhasználásával szervezték ellenem többszintû
okirat-hamisítás útján. Még a személynevemet is meghamisították, hogy ezúton a hivatalos
nyilvántartások ne igazolhassák a mérnöki diplomámat és a cégbíróságon bejegyzett tudományos
társaság vezetõi, ill. nemzetközi szabadalom és ingatlan tulajdonosi stb. jogosítványaimat. (Ezt az
okirat-hamisítást a Verõcei Önkormányzat akkori jegyzõi és a váci bírósági bírók egészen a 10 évig
elhúzott likvidálási ill. szakmai és politikai lejáratási célú koncepciós perükbe belebukásukig
folytatták). Miután a tárgyaláson feljelentettem a belügyesek, a jegyzõ és bíró által szervezett eljárási
csalást, az okirat-hamisításaikat, a Magyar Egység Párt jogász vezetõje (néhai Dr. Lenkei János Pál)
írt az ügyrõl egy közérdekû bejelentés dr. Göncz Árpád, az akkori köztársasági elnök részére. A
közérdekû bejelentést a köztársasági elnök X-398/1998. ikt. sz. levele azzal a hamis indokolással
utasította el, hogy miután a rendszerváltás elõtt jogerõs ítélettel gondnokság alá vagyok helyezve, a
verõcei önkormányzat jegyzõje ennek megszüntetésére indított pert, s e per tárgyalására jogsértés
nélkül, szabályosan állítottak elõ. A személyiségi jogaim, pl. a választójogom fentiekkel megsértése
alapján általam beperelt állam-képviselõk, a köztársasági elnök (hivatala) és a pénzügyminiszter
ügyvédei hazudoztak és ezúton pert nyertek ellenem, és több, mint 1 millió Ft-os perköltség
megfizetésére ítélt az alperesi hazudozásokat átvevõ dr. Pataki Árpád (19.P.27.069/2003/15.)
fõvárosi bíró hamis ítélete, mely szerint a legkisebb mértékben sem sértették meg a személyiségi
jogaimat sem a tárgyalás elõtti összeveretéssel, sem a személyemet gondnokság alá helyezett
bolondnak feltüntetõ, az összever/et/õket ilymódon csalással fedezõ hamis köztársasági elnöki
hivatalos irat fenntartásával, s pártkörökben és máshol is ellenem felhasználásával. Pl. a Fõvárosi
Bíróság 1993 óta azzal akadályozza az Agroanalízis Tudományos Társaság csaláselhárítási
sikerdíjának a kifizettetését, az OTP-vel, ahol a méréseink alapján lelepleztem és leállítottam a
„humusztermelõnek” hazudott giliszták tenyésztésének az OTP általi hitelezésével a betéteseknek és
az államnak károkozásuk folytatását, hogy a gondnokság alá helyezési célú per ellenem indítása és
még le nem zárulása következtében a másféle perekben nem fogad el jogképesnek (!). Mindezek a
Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. törvény) valamint a Nemzetközi Emberi Jogok
Alapokmány köztársasági elnöki szintig bezárólag való tudatos megcsúfolásai, durva sértései. Ezt az
X-398/1998. ikt. sz. hamis hivatalos iratukat érvényben tartó és a közérdekû javaslataim általa nem
megválaszol/tat/ásához folyamatosan felhasználó Sólyom László köztársasági elnöknek is írom! (9).
Az általunk kiderített Mózes II. 23. 20-33. és a Talmud szerinti tervszerû magyar nép irtást
mindenféle aljas nemzetközi tudományos mérési adat kalibrálási stb. hamisítások is fedezik, lásd a
mellékelt Népszabadság cikk (10) alapján. Lásd az ügy részletes dokumentációját is, a bûnügyi
bizonyítékokkal, a www.aquanet.fw.hu internetes honlapon.

7/6. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

Hazánkban magyar érdeket képviselõ rendszerváltás kell, az orvosi, jogászi és gazdasági stb.
magyarellenes bûnöket elkövetõ és nekik bûnsegédkezõ államigazgatási és média közremûködõket
büntetõbíróságon szigorúan elítélve, a közigazgatásból ill. a közszolgálati médiából végleg kitiltva.

A rendszerváltást megalapozó, magyarságot mentõ teendõként elsõsorban - a köztársasági elnök
és egyéb állami vezetõk által, az X-398/1998. ikt. sz. hamis köztársasági elnöki hivatalos irat hamis
adatai fedezetében eddig válaszra sem méltatott – ezen közérdekû javaslataimat emelném ki:

1./ A (bármely eredetû) kálium vegyületekkel talajmûtrágyázás és ételkészítés országos betiltása.

2./ A nem a vér elektrolit fiziológiás optimuma szerinti víz-, konyhasó- és káliumpótoltatás betiltása.

3./ Állami (Európai Uniós) beruházási támogatásban kell részesíteni a vírusok, növényvédõszerek,
mûtrágyák, arzén szennyezések eltávolítására egyaránt alkalmas háztartási vízdesztillálók lakossági
beszerzését.

4./ A villamos energiát termelõ hazai erõmûveket át kell állítani a magmahõvel termelt gõzzel való
turbinahajtásra, a turbinát elhagyó gõz fûtésre, ivóvíz-desztillálásra stb. hasznosítására, a gõz ily
módon visszahûtésével keletkezett víznek ezután a gõzfejlesztõ kõzetbe történõ visszasajtolásával.

5./ A rendszerváltási magyar célok, szakmai, technikai, poltikai megoldások, korlátok és elõsegítések
egyeztetéséhez, összehangolt, helyes optimalizálásához „APLA” software segítségével kell dönteni.

Az állami és önkormányzati pénzkövetelésekkel szemben való beszámításhoz közlöm, hogy a Dr.
Kovács Pál által adott megbízás óta folytatólagosan, napi átlagban legalább 8 órát kell foglalkozom a
jelen közérdekû bejelentésben ismertetett lakossági egészségmentési és környezetvédési ügyvivõi
munkákkal, s a károkozók által szervez/tet/ett különféle akadályozások és támadások elhárításával.

Mellékletek:

1./ A fenti közérdekû környezetvédelmi és egészségvédelmi kár elhárítási témakörben alkalmazott
szakértõi mérnöknapi díjnormánkat is tartalmazó, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési
Minisztérium (KTM) részérõl Dr. Illés Zoltán helyettes államtitkár és Dr. Biczók Gyula
fõosztályvezetõ urak részérõl, az Agroanalízis Tudományos Társaság részérõl pedig általam
aláírt (I-1077/1990.) együttmûködési keretmegállapodás.

2./ Akadémiai emlékeztetõ (kód: Eml.MTA) arról, hogy egészséges felnõtteknél is mérgezõnek
bizonyult a mindössze napi 2-4 gramm kálisó ételízesítésre használata az Országos Élelmezési és
Táplálkozás Tudományi Kutató Intézetnél dr. Bíró György fõigazgató által koordinált klinikai
ellenõrzõ mérések mérési adatai szerint, de a „Kálium retard” tabletta gyógyszerkísérletei során is,
szemben az õ rendõrségi szakértõként hazudott szakvéleményével, ahol ezeknek az általa irányított
méréseknek megtörténtét letagadta, miután az eredményüket az országgyûlés felé szembehazudták.

3./ Akadémiai emlékeztetõ (kód: MTA-eml.sum) arról, hogy Nobel-díjat kaptak a konyhasó-hiányos,
káliumot túladagoló étkezés betegítõ, életrövidítõ, ivartalanító hatásait bemérõ tudományos kutatók.

4./ Akadémiai emlékeztetõ arról (kód: Eml7.MTA) arról, hogy a Budapesti Kertészeti Egyetem
Zöldségtermesztési Intézetének a Magyar Tudományos Akadémiai felé benyújtott jelentését azért
kellett - az adott mérési adat hamisítási csalást jelzõ egyetemi oktató kutató hozzám eljuttatott
tájékoztatása alapján utólagosan - az Akadémiai Elnökségen végzett adat ellenõrzés eredményeként
korrigáltatnom, mert ez az egyetemi tanszék a káliumvegyülettel történt kísérleti mûtrágyázás
aszály-kárt fokozó stb. mérgezõ hatásait kimutató méréseink, a nála alkalmazott
GTS-ANTIRANDOM mérési software találmányom eredményeit ellenkezõre hamisítva juttatta el a
Magyar Tudományos Akadémiához, s erre a kiértékelési csalására kapott pályázati pénzt.

7/7. Kód: SzakertoiDijFedezes080525

5./ Az Országgyûlés, néhai Dr. Kovács Pál MSZP-s országgyûlési képviselõ részérõl aláírt felkérés
felém (kód: ATT-22041992), hogy végezzünk neki interpelláció elõkészítési szakértõi munkákat.

6./ A Pesti Központi Kerületi Bíróság rendõrségi nyomozást kezdeményeztetõ 13.B.24.211/1992.
végzése, mely nyomozást a jelenlegi Nemzetbiztonsági Iroda vezetõ állította le (dr. Petõfi Attila). A
mai napig akadályozza a nyomozás folytatását a kálium túladagolás mérgezõ hatását a klinikai
mérési és orvosi adatokat ellenkezõre hamisító, szembehazudó, letagadó szakértõk hamis
véleményeinek beszerzése és a nem hamis mérési és tankönyvi adatokat kiderítõk ellen, ellenünk és
a többi nem kóser étkezésû (magyar, cigány, zsidó stb.) állampolgár ellen folytatott felhasználásával!

7./ Dr. Rigó Jánosnak a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének az állásfoglalására is
hivatkozó, az addigi fiziológiás mértékû egészségvédõ konyhasó evés helyett inkább a kálisóevést, a
40% kálisót tartalmazó, mérgezõ „VIVEGA”-val ételízesítést ajánló hamis tudományos cikke, ill.
hamis termékreklámja, a MEDICUS ANONYMUS Családorvosi Havilap 1999. márciusi számából.

8./ A 99% desztillált víz tartalmú, az optimális fiziológiás konyhasó/kálisó pótlási aránynak
megfelelõ Ringer infúziós oldat (a Dr. Kiszely György és Dr. Hársing László által írt „Gyógyszerész
továbbképzés, biológiai és élettan alapismeretek”, Medicina Könyvkiadó, 1958., 90. oldal ) kód:
Ringer-oldat) összetétele és optimálissága a szívmûködés szempontjából. (kód: Ringer-oldat).

9./ Dr. Göncz Árpád, Dr. MádDl Ferenc és Dr. SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnökök és
alárendeltjeik Tejfalussy András személyiségi jogait sértõ hamis okirat készít/tet/ési és -fenntartási
személyes bûncselekményei megállapítani kérése, s ezen bûncselekményük folytatásának a jogerõs
ítélettel megtiltani, s a hamis hivatalos iratuk visszamenõleg is érvénytelennek nyilvánítani kérése a
sértett által, a Fejér Megyei Bíróság 3.P.20.689/2007. számú perben, s magától Sólyom Lászlótól is.

10./ A konyhasó használatról lebeszélés és a kálium túladagoló kálium vegyületekkel „sózásra”
rábeszélést megalapozó konkrét mérési (kalibrálási) csalást és annak magas vérnyomást, s egyéb
keringés és szívkárosodásokat okozó tényleges hatásait az ezekrõl megjelent amerikai stb. magas
szintû (SCIENCE stb.) tudományos publikációkra hivatkozva bizonyító, a lényegrõl a közfigyelmet
elterelõ „laza” címekkel és a fõcím alatti elõzetes hamis tartalmi összefoglalóval (szokás szerint)
ellátott tudományos cikk a Népszabadság Magazin mellékletébõl (2002. 11. 15., „A komisz só”).

Csatolt függelék: „Fogynunk kell-e?” c. (tudományos összefoglaló tanulmány) e-mail könyvem.

Verõce, 2008. 05. 28.

Tisztelettel:
Tejfalussy András

A fenti közérdekû bejelentésem közvetlen címzettjei:

1./ ORFK vezetõ (orfktitkarsag@orfk.b-m.hu)
2./ Pénzügyminiszter (e-mail: miniszter@pm.gov.hu)
3.*/ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK (e-mail: szilvia.szotak@keh.hu)
3./ Legfelsõbb Bíróság elnöke (e-mail: elnok@legfelsobb.birosag.hu)
5./ Fejér Megyei Bíróság, dr. Kozma Tamás bíró, 3.P.20.689/2007. (e-mail: birosag@fejer.hu)
6./ Dr. Simonyi Katalin ügyvéd (a fenti per alpereseivel a peren kívüli rendezés megkísérléséhez)
7./ Verõcei Önkormányzat, Bethlen Farkas polgármester (e-mail: polghiv@veroce.koznet.hu)
8./ RENDSZERVÁLTÓK SZÖVETSÉGE (e-mail: szovetseg@c2.hu)
9./ Nemzetõr (e-mail: dobos@nemzetor.hu)

V.

FELJEGYZÉS

A fenti beadvány elküldése után, 2008. 05. 30-án, a Tejfalussy András által használt személyautónak, amely Tejfalussy András verõcei házával szembenszabályosan parkolt az útpadkán, közvetlenül egymásután kétszer is nekitolatott egy furgon, s a furgonból hátul kilógó gerendák összetörték a személyautót, A tetthelyrõl ezután elmenekülni próbáló elkövetõket Tejfalussy Andrásék kb. 10 km-es autós üldözés után tudták elkapni.

Tejfalussy Andrásék utolérik és visszaterelik az elkövetõ furgont és aláíratják a furgon vezetõjével a károkozásukat elismerõ baleseti jegyzõkönyvet:

IV.

EGY LEGÚJABB E-MAIL, AZ ADOTT ÜGYBEN

Iratjel: VeroceiSoIntezVL-SL080605-2

Dátum: 2008. jún. 05. Csütörtök 11:52:27
Feladó: Tejfalussy András <ujvizforras@freemail.hu>
Címzett: szilvia.szotak@keh.hu
Másolat: magyarvilag333@freemail.hu
dobos@nemzetor.hu
ujvizforras@freemail.hu

Tárgy: A boltok írják ki, hogy melyik só szabványos!

13B24211-83-2-060121kk.jpg

emlmta1ak.jpg, emlmta1bk.jpg, emlmta1ck.jpg, emlmta1dk.jpg

emlmtasum1ak.jpg, emlmtasum1bk.jpg

kalium1.jpg, kalium2.jpg

Kalium-R-jel-PKKB961029ak.jpg, Kalium-R-jel-PKKB961029bk.jpg

KaliumVegyiFegyverTv971117bk.jpg

kovacspmegbizk.jpg

MagyarV-BenderLog080529a.jpg, MagyarV-BenderLog080529b.jpg

NEMZETORallergia080521b.jpg, NEMZETORallergia080521c.jpg

OltassalRakokozas.jpg

OrszElnSoCsalas030712felj.jpg

Petranyi 3k.jpg

VeroceiSopanaszCBA070722.jpg

Sejtso-csalas1k.jpg

mszkonyhasok.jpg

Akomiszsok.jpg

tulsokkalium-kn.jpg

BibliaJehovas071010a.jpg, BibliaJehovas071010a.jpg, bibliaforditasheberrol2.jpg

MOZES-23-terror-SOFTWAREkn.jpg, allianceisrprghuk.jpg

Összes tömörítve

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HIVATALA

Nyílt levélként, Szoták Szilvia, Dr. Sólyom László köztársasági elnök közvetlen munkatársa részére.

Tisztelt Szoták Szilvia!

Újra megküldöm az alábbi közérdekû bejelentésemet azzal a kérdéssel kiegészítve, hogy igaz-e az, amire a Magyar Világ lap felhívta a figyelmet, vagyis, hogy a jelenlegi köztársasági elnök úr dr. Sólyom László, annak a híres Kun Bélának a rokona (unokája), akinek a terrorista vezetõi tevékenysége okozta elsõsorban Magyarország nagyobb részének idegen kezekre jutását (Trianont), vagyis az Alliance Israelitée által 1910-ben közzétett azon hosszabb távú program megvalósítani elkezdését, amelynek keretében teljesen el akarják tüntetni a nem zsidók Magyarországgal kapcsolatos minden tulajdon(os)i jogát.

Ha ugyanis igaz, amit az egyik újság ír, akkor bolondság volt részemrõl hozzá fordulnom a magyarországi nem kóser étkezésûek alkotmányos jogai megvédése érdekében, mivel õ nem lehet tekinthetõ elfogulatlannak az adott ügyekben. Az elfogultságát egyébként az X-398/1998. ikt. sz. köztársasági elnöki hamis irat általa folyamatosan érvényben tartása is bizonyítja, amivel úgy igyekeznek lejáratni, hogy e hivatalos iratban azt valószínûsítik rólam,
hogy egy cselekvõképesség korlátozó jogerõs ítélet van érvényben ellenem a rendszerváltást megelõzõ idõbõl. Vagyis hazudnak, ugyanis nincs, sosem volt, nem sikerült a bíróságokon összecsalniuk. Sólyom Lászlónak a közérdekû bejelentéseimre és javaslataimra nem válaszolásaihoz is ez a hamis X-398/1998. ikt. sz. hamis irat szolgál jogi fedezetként. Õ az erre felhasználásával közokirat-hamisítási bûncselekményt folytat velem, a közérdekû javaslat tevõ, közérdekû bejelentõ volt országgyûlési szakértõvel szemben, de úgy is gondolhatja, hogy mivel a hatalom csúcsára került, felesleges az általa kinevezett vezetõkkel mûködõ egyik ügyészségtõl és bíróságtól se félnie? A gyakorlat azt igazolja, hogy egyelõre valóban nem kell, tekintettel az õ általa is, mint alkotmánybírósági elnök által kreált, kellõen módosítgatott, a vezetõi bûncselekményekhez sz inte korlátlan lehetõséget (és várható büntetlenséget) biztosító jelenlegi "alkotmányra" és törvényekre. Kérem, hogy jelen iratot is adja át Neki, mert részemrõl senkit sem szoktam a tudta nélkül minõsíteni.

Verõce, 2008. 06. 05.

Tisztelettel: Tejfalussy András (1-420415-0215) dipl. mérnök,
méréstani szakértõ feltaláló (TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT, 2621 Verõce, Lugosi u. 71.)

____________________________________________________________________________


Kedves Várhegyi László!

Mint a Tudományos Rendõrség PJT egyik tagjához is megküldöm neked az alábbi összefoglaló javaslatomat és az annak teljes körben megalapozottságát ellenõrzött konkrét mérések alapján bizonyító méréstani felülvizsgálati dokumentumokat. A részletes dokumentáció természetesen a www.aquanet.fw.hu internetes honlapon is közzé van téve.

A neki szóló közérdekû bejelentésként is megküldött jelen dokumentum gyüjteményünk konkrét bizonyítékait valószínûleg éppen úgy nem méltatja majd válaszra az új köztársasági elnök (?), mint ahogy az általad az elõdjének megküldött közös közérdekû bejelentésünket a sürgetésed ellenére sem válaszolták még meg, s ki se vizsgáltatták.

Erre való tekintettel a tárgyban megjelölt megoldáshoz megküldöm részedre a Nobel díjas kutatók és hazai kutatók valódi mérési eredményeit. A hazai kutatók (OÉTI) eltitkolni akarták elõlünk, Varjas András elõl és elõlem, s a minket megbízó képviselõ, az Országgyûlés Szociális és Egészségügyi Bizottság titkára, a késõbbi egyik egészségügyi miniszter, néhai Dr. Kovács Pál elõl is. Az OÉTI vezetése az általuk irányított hazai konkrét ellenõrzõ
mérések megtörténtének a tényét is pofátlanul letagadták a nyomozó hatóság által felkért hamis szakértõként, s leállították a bírói állásfoglalásra (13.B.24.211/1993/2. PKKB) indult , s a Kálium-R orvosi káliumtabletta veszélyes mérgezõségét bizonyító Pécsi Orvostudományi Egyetemi klinikai mérési összefoglaló jegyzõkönyvet is beszerzõ rendõrségi nyomozást. Az a dr. Petõfi Attila állíttatta le a nyomozást, akit ezután (ezért jutalmul?) a Nemzeti Nyomozóiroda Fõnökévé neveztek ki, s még ma is ott van, s továbbra is akadályozza a lakosságmérgeztetés leállítását.

Azonban elõlünk, mint országgyûlési szakértõk elõl mégsem tudták végleg elrejteni a konkrét mérési adatokat . A külföldi és hazai mérési adatokat ezután akadémiai méréstani szakértõi csoportok keretében megvizsgáltuk. A vizsgálataink eredményével az Igazságügyi Orvosszakértõi Intézet igazgatója, Dr. Baraczka Balázs úr is egyetértett. Az derült ki a mérésekbõl, hogy szemben az OÉTI és az ÁNTSZ és az Egészségügyi Minisztérium, s
Petõfi Attiláék mérési adat ellenes állításaival, hazudozásaival, közveszélyes az ételek konyhasó tartalmának sokkal az élettani ( fiziológiás) pótlási szükséglet (lásd Ringer fiziológiás infúziós oldal összetétele alapján) alá csökkentése, de a konyhasó helyett ételízesítéshez a konyhasóhoz adagolt káliumvegyületek kisebb mennyisége is, ill. minden olyan étkezési mód, amely 2,2-3,6 gramm/fõ fölé növeli a naponkénti káliumbevitelt, tehát a sok káliumot tartalmazó ételekbõl (pl. szójapörkölt, mivel 1 kg szójagranulátumban 23 grammnyi kálium van), vagy italokból (pl. Coca-Cola, amelynek 1 literében 1,5 gramm a kálium) többnek az elfogyasztása. Ezeknek ivartalanító és életrövidítõ hatásuk van! A kálisóval mûtrágyáztatás (kb. 1960) kierõszakolása óta hazánkban majdnem minden betegség féleség gyakorisága nagyságrendekkel növekedett. Az antifiziológiás (afiziológiás) nátrium- és kálium evés erõsen allergizáló hatású is, de ezt a betegségtípust is másfajta, kevésbé lényeges, másodlagos okokra vezethetik vissza, ezen valódi fõ okai eltitkolása, állandó hamis propagandával elködösítése miatt.

A fenti dokumentumok elegendõek kell legyenek ahhoz, hogy bármelyik önkormányzat (testülete) elõírhassa, hogy a boltok kiírják, hogy melyik só felel meg a valamennyi étkezési sóban a kálisó legkisebb mennyiségét is tiltó MSZ-10007-82. Magyar Szabványnak. Tehát a Verõcei Önkormányzat (Testülete) is képes kell legyen rá.

A konyhasóhiányos, káliumtúladagoló ételek, italok is vegyi fegyverként hatnak, tilos kellene legyen az árusításuk! Egyébként ahol ilyen aljas egészségrontási csalás "meg van engedve", ott az sem kizárható, vagyis lehetséges, hogy az oltóanyagokkal egy bizonyos százalékban, ami még nem túl feltûnõ, rákot idézzenek elõ a lakosság egy bizonyos részében.

Verõce, 2008. 06. 05.

Üdvözlettel: Tejfalussy András
Tudományos Rendõrség PJT koordinátor

______________________________________________________________________
Továbbküldés:

Dátum: 2008. jún. 05. Csütörtök 13:04:13
Feladó: Tejfalussy András <ujvizforras@freemail.hu>
Címzett: antal@jozsef-kutasi.de
Másolat: apor45@t-online.hu
sx2@freemail.hu
rkp@dunaweb.hu
honlevel@mvsz.hu
drnagyatilla@yahoo.uk
elnok@mvsz.hu
info@szksz.hu
haga@t-online.hu
ujvizforras@freemail.hu

Tárgy: Fwd: A boltok írják ki, hogy melyik só szabványos!

Melléklet:

13B24211-83-2-060121kk.jpg

emlmta1ak.jpg, emlmta1bk.jpg, emlmta1ck.jpg, emlmta1dk.jpg

emlmtasum1ak.jpg, emlmtasum1bk.jpg

kalium1.jpg, kalium2.jpg

Kalium-R-jel-PKKB961029ak.jpg, Kalium-R-jel-PKKB961029bk.jpg

KaliumVegyiFegyverTv971117bk.jpg

kovacspmegbizk.jpg

MagyarV-BenderLog080529a.jpg, MagyarV-BenderLog080529b.jpg

NEMZETORallergia080521b.jpg, NEMZETORallergia080521c.jpg

OltassalRakokozas.jpg

OrszElnSoCsalas030712felj.jpg

Petranyi 3k.jpg

VeroceiSopanaszCBA070722.jpg

Sejtso-csalas1k.jpg

mszkonyhasok.jpg

Akomiszsok.jpg

tulsokkalium-kn.jpg

BibliaJehovas071010a.jpg, BibliaJehovas071010a.jpg, bibliaforditasheberrol2.jpg

MOZES-23-terror-SOFTWAREkn.jpg, allianceisrprghuk.jpg

Összes tömörítve

------------------------------------

Megjegyzés: A fenti jpg formátumú mellékletek a jelen honlap "kepek" mappából is elõhívhatók.


Itt lehet kattintani a folytatásra!

Vissza a lap kezdetére