Vissza a nyitólapra
/ Vissza a fõtémajegyzékre
/ Vissza az elõzõ lapraAGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)
Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665
Vissza a nyitólapra
/ Vissza a fõtémajegyzékre
/ Vissza az elõzõ lapra
Fõtéma: GONDOLKODJUNK EGYÜTT PJT
Kód: EmailKonyv28hoz-Kiegeszítes1
MR. BARACK OBAMA USA ELNÖK FIGYELMÉBE IS AJÁNLVA!
NÉPIRTÁS
ESZKÖZEKÉNT HASZNÁLJÁK
A BIBLIÁT
(Email Könyv 28.-hoz, kiegészítés)
All Rights Reserved!
Dipl. Ing. Tejfalussy András
TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT
Hungary 2621 Verõce, Lugosi u. 71.
Verõce, 2009. szeptember 11.
1.
Az interneten talált alábbi
"táplálkozási tanácsadás", a Bibliára
való hiányos való hivatkozásai útján
is, "EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDNAK" tünteti
fel a konyhasóval való sózást elhanyagoló,
de a káliumot nagymértékben túladagoló, vagyis
a Nobel-díjas (1950) (mellékvesekéreg-) kutatók
mérései szerint is biztosan életrövidítõ
és ivartalanító hatású "Reform Újtáplálkozást":
" Mit mond a Biblia a helyes táplálkozásról?
Az interneten talált alábbi "táplálkozási
tanácsadás", a Bibliára való hiányos
való hivatkozásai útján is, "EGÉSZSÉGES
ÉLETMÓDNAK" tünteti fel a konyhasóval való
sózást elhanyagoló, de a káliumot nagymértékben
túladagoló, vagyis a Nobel-díjas (1950) (mellékvesekéreg-)
kutatók mérései szerint is biztosan életrövidítõ
és ivartalanító hatású "Reform Újtáplálkozást":
" Mit mond a Biblia a helyes táplálkozásról?
Talán különösnek tûnik, hogyan is kapcsolható
össze a Biblia és a táplálkozás, miért
is beszélhetünk együttesen erkölcsi tanításokról
és testi szükségleteinkrõl. Vajon nem mesterkélt-e
a párosítás, amelyet e könyv címe kifejez?
Inkább tartani kell tõle mint valami reklámfogástól,
vagy komolyan venni - nagyon is komolyan veendõ igazságként?
E bevezetõ sorok az utóbbi állásfoglalás
megerõsítésére születtek. Arról szeretnénk
szólni, mennyire messzemenõ Isten gondviselése, ha kinyilatkoztatásában
az ember leghétköznapibb, legapróbbnak látszó
dolgaival is törõdik. Sokat szenvedünk csupán a mindennapi
valóság testünkre gyakorolt hatása miatt is: kifáradás,
kedvetlenség, betegségek nehezülnek életünkre,
egyre nyomasztóbban. Nehézségek, amelyek oka hatvan-nyolcvan
százalékban a helytelen életmód és táplálkozás.
S lehet, hogy már tudjuk is ezt, és az orvosi felügyelet
mellett keressük a természetgyógyászat és a
keleti vallások segítségét - de alig ismerjük,
mit tanít a Biblia az egészséges táplálkozásról,
s miként alakíthatjuk át ezáltal étkezési
és konyhakultúránkat.
Lássuk elõször tehát, mi is az alapja annak, hogy
a lelki-szellemi üzenetben helyet kaptak a testünkre, életmódunkra
vonatkozó törvények is. Miért idézhetünk
ezekbõl és más bibliai történetekbõl
is bõséggel e kötet elõszavában?
A bibliai emberkép: test és lélek egysége
A Biblia sehol nem szól arról, hogy fizikai és lelki tevékenységeink
egymástól függetlenek lennének. Éppen azt tanítja,
hogy az ember azáltal ember, hogy egységet képez benne
test és lélek. Elválaszthatatlanok egymástól.
Ahogyan nincsen lélek nélküli test, nem létezhet test
nélküli lélek sem. Hétköznapi tapasztalatainkból
tudjuk, hogy a testi fáradtság lelki elgyengülést
von maga után, a lelki keserûségnek pedig fizikai hatásai
is vannak. Egymásra hat a kettõ, és sehol nem olvashatunk
a Szentírásban a test lebecsülésérõl
vagy megvetésérõl - ez nem bibliai, hanem tõle függetlenül
kialakult vallástörténeti fejlemény. Az Újszövetségben
használatos „test” szónak gyakran átvitt jelentése
van, ugyanis a bûneset után megromlott emberi természetet
jelöli, amelybe tehát a lelki funkciók is beletartoznak.
Pál apostol azért él gyakran e kifejezéssel, mert
emberi mivoltunk gyengesége, erõtlensége a külsõ
megjelenésen, a „test”-en mutatkozik meg.
A Biblia szerint nagyon fontos a test ápolása - ezt mutatják az egészségügyi, higiéniai és a nemi életre vonatkozó törvények, legfõként Mózes könyveiben és Pál apostol leveleiben. Hogy mennyire alapvetõ, mit eszünk és iszunk, azt bizonyítják a táplálkozási törvények, Mózes I. könyve 1. fejezetétõl, vagyis a Biblia legelejétõl fogva. Csupán egyetlen döntõ és egész témakörünket
megvilágító kijelentésre hadd hivatkozzunk: „Avagy
nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek
temploma, amelyet Istentõl nyertetek, és nem a magatokéi
vagytok? Mert áron vétettetek meg...” - írja Pál
apostol (Korinthusiakhoz írt elsõ levél, 6:19-20).
Induljunk ki ebbõl a tömör, de igen jelentõségteljes
Biblia-versbõl. Elõször is arra kell felhívnunk a
figyelmet, hogy nem a lelket nevezi „a Szentlélek templomának”.
Ezzel mintegy azt mondja: Isten együtt akar mûködni, „lakozni”
az emberrel, de ezt csak azokkal teheti, akik szent és drága kincsként
õrzik testüket. Ennek hangsúlyozására, az addigi
bibliai elvek megerõsítésére azért volt szükség,
mert már az õskeresztény korban felléptek olyan
tanítók - mint például a Jelenések könyve
által említett nikolaiták -, akik azt hirdették,
hogy a „test cselekedetei nem szennyezik be a lélek tisztaságát”.
Az ilyen tanítások és a nyomukban járó tettek,
amelyekrõl Pál apostol a korinthusiaknak is beszélt, „gyûlöletesek”
Krisztus szemében (Jelenések könyve, 2:6, 15). A késõbbi,
középkorban megerõsödõ egyházi gondolkodásra,
amely mereven szétválasztotta a lelket és a testet, egyértelmûen
ez lett a jellemzõ, s a vallásos gondolkodás azóta
is rejtett nikolaitizmust követ.
Pál apostol arra is emlékeztet, hogy testünk azért
nagy érték, mert Jézus Krisztus élete feláldozásával
mentette azt meg a végleges megsemmisüléstõl. Nagy
árat adott Isten azért, hogy a bûn, az élet pusztítása
ellenére is élhessünk és megváltozni tanuljunk.
Jézus Krisztus emberré, „test”-té lett, hogy
a bûn legyõzésére tanítson, és bûneink
büntetését magára vegye. Aki megismerte és
elfogadta a maga számára Krisztus áldozatát, méltatlannak
kell hogy tartsa testének rongálását, mert ezzel
az Õ tulajdonát károsítja meg.
Fájdalmas tény, hogy Pál apostolnak így kellett
bevezetnie gondolatmenetét: „Avagy nem tudjátok-e?...”
Megint szem elõl tévesztettétek? Újra elfelejtkeztetek
róla, hogy a testetek is megszentelt legyen? Mennyire igaz ma is ez,
magukat kereszténynek valló közösségekre és
sok-sok magát vallásosnak tartó emberre. Úgy vélik,
a Biblia, az evangélium csupán arra való, hogy kellemes
belsõ érzést, a hit tudatát adja, s talán
soha nem is hallottak róla, milyen erõ van az élõ
hitben, amely az isteni életelveket testileg-lelkileg képes megvalósítani.
Az élõ bibliai hit erkölcsi tartást, de testi kiegyensúlyozottságot,
egészséget, frissességet, segítõ- és
munkakészséget is eredményez, ezek által ad valódi
boldogságot.
Miért szükséges az egészség?
Mielõtt a táplálkozás bibliai alapelveire térnénk,
vessük fel az elõször talán különösnek
látszó kérdést: mire jó az egészség?
Kétszeresen is indokolt, hogy errõl szóljunk.
Elõször is azért, mert a mai ember csak szavaiban tartja
fontosnak az egészséget: „Csak egészség legyen...”
- a régi mondás napjainkra is fennmaradt, de túlnyomórészt
csupán az ajkakon. A hétköznapok életvitele mást
mutat, és az ellenkezõ elvet igazolja. Az élet tele van
káros szenvedélyekkel és a belõlük származó
betegségekkel. És hiába lelkiismeret, szakemberek tanácsa,
statisztikák félelmetes kimutatása: tovább folytatódik
a szeszfogyasztás, a drogok és narkotikumok keresése, a
dohányzás, a zsíros, cukros, fehér lisztes táplálkozás.
Ha rögtön nem is - mert testünk sokat elbír és
elvisel egy ideig -, de évek, évtizedek múlva bizonyosan
megjelenik az érelmeszesedés, az érszûkület,
a szívinfarktus, a cukorbaj és többi társuk is. Igen,
a mindennapok tükrében az emberek nem az egészséget,
az életet, hanem „a halált szeretik”, ahogy azt a Biblia
megdöbbentõen állítja (Példabeszédek
könyve, 8:36). Beszélnünk kell tehát az egészség
hasznosságáról, olyan meggyõzõ erõvel,
amilyennel csak lehet, hogy mások is megszeressék és törekedjenek
a megõrzésére.
Másodszor viszont az egészség öncélú
kultusza miatt kell a kérdést tisztáznunk. Mert sokan az
egészséges életet és táplálkozást
divatnak tartják és kedvtelésként folytatják.
A Bibliában a korinthusiakhoz írt levélben olvashattuk,
hogy ezzel szemben egy keresztény számára miért
fontos a testi létben is Isten parancsolatainak követése.
Nem önzõ szempontból, hanem azért kell vigyáznunk
önmagunkra, mert Krisztuséi vagyunk és Õ szolgálatra
váltott meg bennünket. Az önzõ életbõl
az önzetlen, mások javáért munkálkodó
életre hívott el. Aki pedig feladatra készül, mindent
tegyen meg azért, hogy feladatát teljesíteni is tudja.
Õrizze meg testi épségét, hogy kitartó, türelmes
ember maradjon. Vigyázzon elméje tisztaságára, hogy
„különbséget tehessen a szent és közönséges
között, a tiszta és tisztátalan között”
(Mózes III. könyve, 10:10). Testünk táplálását
és fenntartását a legtisztább erkölcsi érzéknek
kell irányítania. Ha ez teljesül, test és lélek
kapcsolata valóban egységgé válik, melyben semmi
olyat nem teszünk lelkileg, hogy az megkárosítsa a testet,
de testileg sem, hogy az csökkentse gondolati, érzelmi és
akaraterõnk mûködését és mások
javára szolgáló tevékenységét. A belsõ
ember által megújul a külsõ is.
Mivel táplálkozzunk?
Nézzük meg, mit tanít a Biblia a helyes életmódon
belül az egészséges táplálkozásról,
hol és milyen összefüggésben szól errõl
elõször a Szentírás?
Mindjárt elsõ iratában, Mózes elsõ könyvében
olvashatunk róla. Csodálatra méltó, hogy a Föld
teremtésének leírásában szerepel ez a jelenet.
Olyan hatalmas mû adja hozzá a hátteret, mint Isten teremtése
a semmibõl, puszta szavával. Az emberi életnek célt
adó kijelentés - hogy sokasodjanak, töltsék be a Földet
és legyen a birodalmuk - után közvetlenül áll
a Biblia legelsõ kijelentése arról, mit is szán
nekünk Isten táplálék gyanánt: „És
mondta Isten: Nektek adok minden maghozó füvet az egész föld
színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs
van; az legyen néktek eledelül. És úgy lõn.”
(Mózes I. könyve, 1:29) A Paradicsomból való kiûzetés
után pedig Isten e kijelentéshez hozzátette a következõ
felszólítást is: „…s edd a mezõ füvét!”
(Mózes I. könyve, 3:18)
Alapvetõ élelmünk tehát a „maghozó fû”
és a gyümölcsök, valamint a „mezõnek füve”.
Mai kifejezésekkel: a gabonafélék, hüvelyesek, zöldségek,
gyümölcsök, olajos magvak (ide tartoznak egyrészt a fák,
bokrok termései: mogyoró- és diófélék,
másrészt a „füvek” - azaz a lágy szárú
növények - magvai: szezámmag, mák, napraforgó
stb.). Ez az Isten rendelte egészséges táplálék
az ember számára. Tekintsük most át ezen élelemfajták
jelentõségét táplálkozásunkban, néhány
bibliai feljegyzést is átgondolva mindezzel kapcsolatban.
Gabonafélék, hüvelyesek
A gabonafélék egyszerûen elkészíthetõ,
könnyen beszerezhetõ élelmiszer-féleségek.
Táplálkozásunkban betöltött jelentõségük
az, hogy ellátják szervezetünket energiával, vitaminokkal
(fõként B-vitaminokkal), fontos ásványi anyagokkal,
valamint a jó emésztéshez, bélmûködéshez
szükséges rostanyagokkal.
A hüvelyes termésûek tulajdonképpen magok, mint a gabonafélék,
ugyanúgy, sõt még inkább szükséges fõzni,
sütni, esetleg csíráztatni õket, hogy fogyaszthatóvá
váljanak. Gabonafélékkel párosítva kitûnõen
ellátják szervezetünket az olyannyira szükséges
fehérjékkel.
A búzát önmagában fogyaszthatjuk a legegyszerûbben.
Éhínség vagy szükség idején ehhez folyamodtak
az emberek. Az evangéliumban olvassuk: „És lõn, hogy
szombatnapon a vetések között ment át Jézus,
és az Õ tanítványai mentükben a kalászokat
kezdték szaggatni.” (Márk evangéliuma, 2:23) Az ókorban
a római katonák napi fejadagja sokszor egy marék búza
volt, az útvonalaikon található zöldség- és
gyümölcsfélékkel kiegészítve. Ezzel vívták
meg gyõzelmes csatáikat. Magam is beszéltem olyan fiatalemberrel,
aki a legnehezebb munkát (például szénrakodás)
végezve hasonló táplálékon élt. Elmondása
szerint éhséget nem érzett, és jó erõben
teljesítette vállalt feladatait.
Palesztinában, de Egyiptomban és Szíriában is kedvelt
eledel volt, és még ma is annak számít a pörkölt
gabona. Félig érett gabonából úgy készíthetõ,
hogy kévébe kötik és kalászostól megpörkölik,
azután rostában kimorzsolják, s a gabonaszemet megeszik.
Annyira elterjedt elkészítési mód volt ez, hogy
Jézusnak Péterhez és tanítványaihoz intézett
híres szavai is innen veszik eredetüket „Simon, Simon! Ímé
Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a
búzát.” (Lukács evangéliuma, 22:31) „De
még kedveltebb az az érett gabona, melyet serpenyõben vagy
vaslemezen pörkölnek meg, s kenyér helyett, sõt olykor
kenyérrel esznek.” (Szekrényi Lajos: A bibliai régiségtudomány
kézikönyve, Bp., 1896, 65. o.) Ebbõl lakott jól a
Boáz mezején tarlózó Ruth (Ruth könyve, 2:14),
Isai is „pergelt búzát” küldött a hadba vonult
fiainak (Sámuel I. könyve, 17:17), Abigail pedig Dávidnak
(Sámuel I. könyve, 25:18).
Kétségtelen azonban, hogy a gabonából készült
legízletesebb és legváltozatosabb élelmiszer: a
kenyér. Több kenyérreceptet találunk ebben a könyvben,
s nem véletlenül: étkezésünk egyik alaptörvénye
a változatosság kell hogy legyen.
A Biblia szerint lisztbõl pogácsának formálva készítették
már négyezer évvel ezelõtt is (Mózes I. könyve,
18:6). Nemcsak a közönséges (Triticum sativum vulgare, vagy
monococcum), hanem a mára egyre inkább kiszoruló tönkölybúzából
(T. s. spelta, vagy dicoccum), valamint rozsból, árpából
is sütötték. Az i. e. VI. század elején maga
Isten így rendelte el Ezékiel prófétának:
„Végy magadnak búzát és árpát,
babot, lencsét, kölest, tönkölyt, és tedd ezeket
egy edénybe, s ezekbõl csinálj magadnak kenyeret... És
ételedet árpalepény formájában egyed...”
(Ezékiel könyve, 4:9-12) A pogácsa (lepény) vagy cipóforma
arra enged következtetni, hogy a kenyeret frissen szerették, és
mindig annyit készítettek, amennyi szükséges volt.
Ha kiszáradt, megszikkadt (a kenyér mintegy 30%-os víztartalmából
naponta 2-3%-ot veszít), fõzelékekbe mártották
vagy aprították. Ilyen „bemártott falattal” találkozunk
az utolsó vacsorán (János evangéliuma, 13:26), vagy
Ruth könyvében (2:14), amely az aratók sok folyadékot
igénylõ munkájánál „ecetes lébe
mártott falatot” említ. Sokáig fennmaradt a szokás,
hogy a leveseket zsemleszerûen kivájt kenyerekkel ették.
A görögök szalvéta helyett kenyérbe törölték
a kezüket, amelyet aztán a kutyák elé dobtak. A kananeus
(sziro-föníciai) asszony története e szokás palesztinai
átvételére enged következtetni (Máté
evangéliuma, 15:25-27).
Közkedveltek voltak a különféle sütemények,
így a „mézes pogácsa” (Mózes II. könyve,
16:31), a „szõlõs kalács” (Krónika I.
könyve, 16:3; Hóseás könyve, 3:1) és egyebek.
A pékáruk gazdag választékát valószínûleg
Egyiptomban ismerte meg a zsidó nép, amikor történelme
folyamán (i. e. 1661-1445 között) itt tartózkodott.
Itt „lakhattak jól kenyérrel” (Mózes II. könyve,
16:3). József történetének egyiptomi szakaszában
olvashatunk a fáraó fõsütõmesterének
álmáról, amint a fején „három kosár
kalácsot” látott „mindenféle süteménnyel”
(I. Móz. 40:16-17). „Az egyiptomi szövegemlékekben a
leggyakrabban említett táplálék a kenyér.
Igen sok formáját, fajtáját ismerjük.”
(Kákosy László: Ré fiai, Bp., 1975, 247. o.)
A Biblia szerint Isten az „égi kenyeret”, a mannát adta
az Egyiptomból kimenekedõ és a sivatagban vándorló
izráelitáknak: „Ímé, a pusztának színén
apró gömbölyegek voltak, aprók, mint a dara a földön...
Mózes pedig mondta nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr
adott néktek eledelül... Az Izráel háza pedig mánnak
nevezte azt; olyan volt az, mint a koriándrom magva, fehér; és
íze, mint a mézes pogácsáé.” (Mózes
II. könyve, 16:14-15, 31) „Az arabok man-nak neveznek
egy édes, ragadós, mézszerû folyadékot, amely
májusban vagy júniusban csepeg egy bokorból, amely a Sínai-félszigeten
honos. Ez azonban csak kis mennyiségben fordul elõ, és
nem felel meg annak a leírásnak, amelyet a szövegben találunk,
ahol a manna kétségtelenül csodálatos anyag. Isten
az Õ örökös gondviselésében az Õ
kifürkészhetetlen módján táplálta Izráel
seregeit a vándorlás nehéz éveiben.” (J. H.
Hertz: Mózes öt könyve és a haftárák,
II., Exodus, Bp., 1984, 178. o.)
A „koriándrom” egyébként, amelyhez a manna hasonlatos
volt, vadon nõ Egyiptomban és Kánaánban, kis, szürkésfehér
magja van és kellemes, zamatos íze. A „mézes pogácsa”
mellett még az „olajos kalács”-hoz hasonló íze
volt a mannának, amelyet kézimalmokban õröltek, mozsárban
törtek meg és fazekakban volt fõzhetõ (Mózes
IV. könyve, 11:8). Egészen a honfoglalásig - tehát
évtizedeken keresztül - táplálta így Isten
Izráel népét (Józsué könyve, 5:12).
A kovásztalan kenyerek fogyasztásának is van élettani
alapja, jelképes tanítása azonban ennél is nagyobb.
A páskavacsorával vette kezdetét a kovásztalan kenyerek
hétnapos ünnepe, amikor semmi kovászost nem fogyaszthattak
a zsidó családok. Ennek emléke a ma is kapható pászka
és macesz. Az isteni rendelkezés szemléletessé kívánta
tenni, hogy aki a páskabárány megáldozásában
a krisztusi megváltást megértette és elfogadta,
annak együtt is kell mûködnie a szabadítás erõivel.
Ennek folyamatosságát jelképezte az egynapos páskához,
a „húsvét”-hoz (Nisán 14.) képest hét
napig elnyúló ünnep (Nisán 14-21.). Aki hálás
az önfeláldozó isteni megváltásért,
annak bûntelen, „kovász nélküli” életre
kell törekednie. (A „kovász” nemcsak a jónak, például
az evangélium terjedésének jelképe a Bibliában,
hanem a rossznak, a bûnnek is, mivel ugyanúgy, kicsibõl
naggyá növekszik (vö. I. Kor. 5:5-7). Ugyanígy jelképes
tanítást hordozott a templomszentélyben elhelyezett „szent
kenyerek asztala” is (II. Móz. 25:30).
A Bibliából lett fogalommá a „mindennapi kenyér”
- amelyért Jézus imádkozni tanított (Mt. 6:11),
és a „kenyér” a testi-lelki élet szimbólumaként
is szerepel az Írásban (Mt. 4:4). Alapvetõ táplálékunk
egyszerûségén nem gyõzünk csodálkozni,
s mégis mindig újnak és változatosnak érezzük.
Ábrahám is ezzel vendégelte meg a mennyei küldötteket
(I. Móz. 18:5-6), s az emmauszi tanítványok vendégüket
(Lk. 24:30). Amikor Illés próféta elcsüggedt, és
a Hóreb hegyéig menekült, angyal vitt neki sült pogácsát
és vizet, „és õ felkelt, evett és ivott...
s ment annak az ételnek erejével negyven nap és negyven
éjjel” (I. Kir. 19:8). A kenyér és a víz ereje!
Milyen kevés élelem szükséges az ember egészséges
táplálásához, de abban a kevésben, ha megfelelõen
elkészítik, „minden benne van”!
Nem lehet véletlen Jézus csodatétele sem: a legegyszerûbb,
a ma már nem is gyártott, mert szegényesnek ítélt
„öt árpakenyeret” (Jn. 6:9) szaporította meg a
mintegy 15-20 ezer embernek.
„Krisztus gazdagon megvendégelhette volna az embereket, csakhogy
pusztán az evés élvezetéért elkészített
étel nem szolgálta volna javukat. Jézus arra tanította
õket ezzel a leckével, hogy az Istentõl rendelt természetes
táplálékot az ember megrontotta. Sohasem örült
úgy senki az elferdült ízlés kielégítésére
készített pompás lakomáknak, mint ahogy ezek az
emberek élvezték a pihenést és az egyszerû
táplálékot, amelyet Krisztus a településektõl
távol nyújtott nekik. Ha ma is egyszerû szokásokhoz
tartanánk magunkat, összhangban élnénk a természet
törvényeivel, mint Ádám és Éva kezdetben,
bõségesen lehetne gondoskodni az emberi család szükségleteirõl.
Kevesebb volna a túlzott igény, és több lehetõség
lenne Isten útjain munkálkodni. Az önzés, a természetellenes
ízlés élvezete azonban bûnt és nyomorúságot
hozott a világra, egyrészt a bõség, másrészt
a szükség miatt. Jézus nem fényûzõ vágyak
kielégítésével akarta magához vonzani az
embereket. A hosszú, fárasztó nap után a hatalmas,
kimerült és éhes tömegnek az egyszerû eledel nem
csupán Isten erejét bizonyította, hanem gyöngéd
gondoskodását is a mindennapi életszükségleteket
illetõen. A Megváltó nem ígérte követõinek
a világ fényûzését, eledelük lehet egyszerû,
még hiányos is, sorsuk szegénységbe taszíthatja
õket. Ám az Õ szava áll: szükségletüket
mindig betölti, és megígérte, ami a földi javaknál
sokkal többet ér: szüntelenül vigasztaló jelenlétét.”
(Ellen G. White: Jézus élete, Bp., 1989, 305. o.)
A Bibliában található egy igazán nagy ígéret
Isten részérõl a földi történelem végén
élõ igazak számára: „Kenyerüket megkapják,
vizük el nem fogy.” (Ésaiás könyve, 33:16) Isten
mindig gondoskodik azokról, akik „az igazság szeretetét
befogadják” (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2:10),
nem hagyja az ilyen embereket „szûkölködni” (23. zsoltár,
1), vagy ahogyan Dávid egy másik zsoltárában állítja:
„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá
lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetõvé.”
(37. zsoltár, 25) Amint József gabonát osztott Izráel
fiainak, úgy „szór” majd Isten „a föld szegényeinek”,
a hûséges maradéknak a vég idején (Sofóniás
könyve, 3:12; Habakuk könyve, 3:17-18).
A búzán kívül természetesen más gabonaféléket
is felhasználhatunk, s nemcsak a kenyérsütéshez, hanem
kásaként megfõzve, csíráztatva és
más módokon, amint erre receptjeink példát is adnak.
Zöldségek, gyógy- és fûszernövények
A gabonából és zöldségekbõl készült
ételek kultúráját a zsidó nép Mezopotámiából
hozta magával. Ábrahám Úr-Kaszdimból származott,
és ismerte a kenyérsütés gyors módját
(I. Móz. 18:6). Jákób jóízû és
illatú lencsefõzeléket tudott készíteni (I.
Móz. 25:29-34). Mezopotámiában bõséggel termesztették
az árpát, tönkölybúzát, kölest, borsót,
babot, mustárt, céklát. A len szabadon nõtt, magját
orvoslásra is felhasználták, rostjából pedig
vásznat szõttek. Ábrahám ivadékai Kánaán
földjén tovább folytathatták életmódjukat,
hiszen ez a föld is bõséges csapadékkal megáldott
termõterület volt, és egyes részei olyan gazdagok
voltak, hogy „az Úr kertjé”-hez, Édenhez hasonlították
(I. Móz. 13:10). Az itt eltöltött idõ (i. e. 1851-1661)
után Egyiptomba települt be Izráel népe, József
segítségével. A Nílus-parti országban kedvelték
meg a vörös- és fokhagymát, uborkát (IV. Móz.
11:5) a már ismert bab, borsó, lencse mellett. A hagyma felhasználása
a táperõ és fûszerezés mellett gyógyászati
jelentõségû is volt. Sajnálatos, hogy korunkban kevesen
fogadják el, hogy a fokhagyma az egyik legjobb antibiotikum, amellyel
- vöröshagyma és savanyú káposzta kíséretében
- hathatósan lehet védekezni a légúti betegségek,
fertõzések és érrendszeri bajok ellen. Az egyiptomiak
másként értékelték ezt, és nyomukban
azután a zsidók is. „Annyira kedvelt népi élelmi
cikk volt a hagyma és fokhagyma, hogy Hérodotosz idegenvezetõje
szerint a Kheopsz-piramisokon felirat örökítette meg, mennyit
fogyasztottak el ezekbõl a munkások építkezés
közben.” (Kákosy, i. m., 247. o.) A zöldségek vadon
termettek Izráelben, de a honfoglalás után a családok
maguk is termesztették ezeket. Meleg ételeik közül a
legegészségesebbek a fõzelékek: önmagukban
vagy kenyeret belemártva fogyasztották õket. Ma sem kellene
szégyenkezni senkinek sem, ha „feltét” nélkül
kerülne asztalára.
A mértékletes ízesítés keretében a
fûszernövények alkalmazásáról kell még
szót ejtenünk. A bibliai iratokban a só, kömény,
kapor, menta és mustár használatáról értesülünk
(Mt. 23:23). A só jelentõs szerepet játszott a háztartásban
(Ezsd. 4:14; Mt. 5:13), noha felhasználásánál vigyáznunk
kell: a mai európai ember a tanácsosnál ötször-hatszor
többet fogyaszt belõle. Ne az ínyünknek kedvezzünk,
hanem szervezetünk egészének.
Fogyasszunk tehát bõségesen a különféle
zöldségnövényekbõl, minél természetesebben,
egyszerûbben elkészítve, hogy a bennük található
tápanyagokat és gyógyító hatású
anyagokat hasznosítani tudja szervezetünk.
Helyes, ha szükség esetén kihasználjuk a gyógynövényekben
rejlõ természetes gyógyító hatásokat,
de ne feledjük: ez nem pótolja az egészséges életmód
elveinek megtartását. Ne várjuk azt, hogy az egészségtelen
életmód és táplálkozás, vagy a káros
szenvedélyek hatását ellensúlyozhatjuk valamilyen
csodálatos tulajdonságú gyógynövény
használatával.
Gyümölcsök és méz
A teremtéstörténet szerint Isten a gabona- és zöldségfélék
mellett a gyümölcsöket teremtette az ember számára
eledelül. A gyümölcsökben levõ vitaminok, tápanyagok
nélkülözhetetlenek számunkra. Ezt ismerték fel
- az évszázadok óta elkorcsosult európai táplálkozás
ellenében - a svájciak, akik a gabonamagvakhoz gyümölcsöt
vegyítve, kialakították a müzli kultúráját.
Tápláló, természetes ízekkel telített
étel, fõleg reggeli fogyasztásra. A gyümölcsök
a teremtés valóságos csodái. Az élet fájáról
szedhetõ gyümölcs az ember örök életét
biztosította volna (I. Móz. 2:9; Jel. 22:2). De még a bûn
világában is, ahol az emberen kívül a reá bízott
természet is olyannyira megromlott, a változatos gyümölcsök
várva várt táplálékaink. Csupán arra
kell vigyáznunk, hogy a gyümölcsöt ne fogyasszuk zöldséggel
együtt, mert összekeverve emésztési zavarokat okozhatnak.
A bibliai „tejjel-mézzel folyó föld”, Kánaán
szinte ontotta a jobbnál jobb gyümölcsöket. Már
a föld megkémlelésekor ketten vittek egy szõlõfürtöt
és „gránátalmákat, fügéket is találtak”
(IV. Móz. 13:24). A szõlõn kívül - amelynek
termesztése, musttá sajtolása és jelképes
jelentése szinte az egész Biblián végigvonul Noétól
a Jelenések könyvéig - a legkedveltebb gyümölcsök
közé a füge, dinnye, datolya tartozott. A gyümölcsöket
szárították, aszalták, péppé fõzve
tartósították, hogy télen felhígítva
fogyaszthassák. Háromezer évvel ezelõtt a Kármel-hegyi
Abigail többek között „száz kötés aszúszõlõt
és kétszáz kötés száraz fügét”
vitt Dávid és négyszáz vitéze táplálására
(I. Sám. 25:18). Csemege volt a gránátalma, alma, egres,
pisztácia, mandula és dió. A legelterjedtebb, s talán
legnagyobb értékûnek tartott szõlõskert az
igazi egyház jelképe lett, amelyért a szõlõmûves
(Isten, az Atya) sokat fáradozik, hogy a szõlõvesszõbe
(Krisztusba) oltsa, s így az sok gyümölcsöt teremjen a
Lélek által (Jn. 15:1-8; Gal. 5:22). A mély gyökérzet,
amely aszály idején is megvédi a növényt a
kipusztulástól, és a nagy terhet megtartó ágak
alkalmas szimbólummá tehették a szõlõt az
emberi élet legnagyobb törvényszerûségeinek
bemutatására.
Az édesítésre használt élelmiszerek közül
az aszalt gyümölcsökrõl szóltunk már, itt
azonban a gyümölcscukor (fruktóz) mellett a másik természetes
anyagról, a mézrõl kell említést tennünk,
amely az egyik legkedveltebb eledel volt Izráelben. Már az egyiptomi
tartózkodás idején ismert, noha Jákóbnak
csupán „egy kevés méze” volt (I. Móz.
43:11).
A pusztai vándorlás során is rendelkeztek vele (III. Móz.
2:11), a honfoglalás után pedig a vadméhek bõséges
mennyiségben állították elõ (Bír.
14:8-9, 18). A méhrajok sejtjeiket nemcsak a mészhegyek repedéseibe
rakták, hanem a fákra is (I. Sám. 14:25-27). A mézet
csorgatva vagy sejtestõl ették, és dicsérték
(Én. én. 5:1; Lk. 24:42; Péld. 16:24). Liszttel elkeverve
édes süteményt készítettek belõle (II.
Móz. 16:31). Az Absolon elõl menekülõ Dávid,
majd Keresztelõ János egyik étele is a méz volt
(II. Sám. 17:29; Mk. 1:6). Jézusról is ezzel kapcsolatban
szól a prófécia (Ésa. 7:15). Feltámadása
után a tanítványok sült hallal és lépesmézzel
kínálták meg Jézust (Lk. 24:42). A méz azonban
sûrítmény, mértékletes fogyasztására
fõként emiatt figyelmeztet a Biblia (Péld. 25:16, 27).
Az olajos magvak
Amint utaltunk már erre, az olajos magvak tulajdonképpen gyümölcsök
vagy magvak. Mégis külön csoportba kell sorolni ezeket, mivel
- szemben az eddig felsorolt élelemfajtákkal - nagyon magas az
olaj- és a fehérjetartalmuk. Szervezetünk megbetegszik, ha
nem jut kellõ mennyiségû és minõségû
fehérjéhez, valamint az ún. esszenciális olajsavakhoz.
Mindezeket megkapjuk a különféle olajos magokból, azonban
mértékkel fogyasszuk õket, hiszen nagyon tömény,
koncentrált táplálékféleségek. Mintha
a jó Isten óvni akart volna minket a mértéktelenségtõl,
mert például a diót, mogyorót fel kell törni,
a tökmagot, napraforgómagot meg kell tisztítani, s mire túl
sokat ennénk ezekbõl, elfáradunk a kibontásukban.
Hús és alkohol
A Biblia sosem sorolja az emberi táplálkozás alapanyagai
közé a húst. Gabona-, zöldség- és gyümölcsfélék:
Isten eredeti teremtõ tervében ezek képezték az
élelmiszereket.
Változás az özönvíz után állt be.
A hatalmas vízáradat megtizedelte a Föld növénytakaróját.
A Biblia szerint Isten maga engedte meg a húsfogyasztást nagy
tömegek számára. Azonban már az özönvíz
elõtt megkülönböztetést tett az Úr „tiszta”
- azaz az egészségre nem ártalmas - és a „tisztátalan”
- azaz a fogyasztásra nem alkalmas - állatok között.
Az elõbbiekbõl Noé hetet-hetet vitt be a bárkába,
az utóbbiakból csak egyet-egyet, a faj fenntartására
(I. Móz. 7:2-3).
Gyakori tévhit, hogy e megkülönböztetést „zsidó
szokás”-nak vagy csupán a zsidó nép számára
adott rendelkezésnek tekintik. Az igaz, hogy tételes részletességgel
III. Móz. 11. fejezete tartalmazza a tiszta és a tisztátalan
állatok listáját, ám az özönvíz
Ábrahám kiválasztása elõtt félezer
évvel történt. Noé idejében még nem
létezett a zsidó nép. Az akkori rendelkezések tehát
minden emberre vonatkoztak, s Istennek nem is lehetett olyan célja, hogy
csupán egyetlen nemzet számára adjon törvényt
a táplálkozás terén.
Jézus és tanítványai mindenben követték
ezeket az elveket, hiszen éppen Pál apostolt idéztük
legelõször, hogy „testünk a bennünk lakozó
Szentlélek temploma”. Az Újszövetségnek nincsen
egyetlen kitétele sem, mely módosítaná az örök
törvényeket. A sokszor félreértett igehelyek gondos
megvizsgálása mindenkit errõl gyõzhet meg (például
I. Tim. 4:3-4). Jézus osztozott kora szegényeinek táplálkozásában,
midõn halat, kenyeret és (az utolsó vacsorán) bárányhúst
fogyasztott tanítványaival együtt. De a tisztátalan
ételeket és áldozatokat Õ továbbra is azoknak
tartotta (vö. Lk. 15:15-16; 8:32-33).
Hasonló összefüggésre mutathatunk rá a szeszfogyasztással
kapcsolatban. Isten az ószövetségi papoknak tiltotta meg
az alkoholt, szolgálatuk során: „Bort és szeszes italt
ne igyatok..., hogy különbséget tehessetek a szent és
közönséges között, a tiszta és a tisztátalan
között.” (III. Móz. 10:9-10) A köznépnek,
a megtéretlen tömegeknek ezt sosem parancsolta Isten, minthogy hit
nélkül lehetetlen is volna megfelelni ennek a rendelkezésnek.
Az Újszövetség azonban „egyetemes papság”-ot
hirdet (I. Pt. 2:9), mindaz tehát, ami az Ószövetségben
a papokra nézve kötelezõ volt, a Krisztussal való
kegyelmi szövetségben még inkább az. Sem Krisztus,
sem tanítványai nem fogyasztottak részegítõ
italokat. Jézus nem borrá, hanem musttá változtatta
át a vizet a kánai menyegzõn (Jn. 2:1-11). Az utolsó
vacsorán pedig a kovásztalan kenyér mellett az erjedetlen
must szolgált Jézus halálának, áldozatának
alkalmas jelképéül (Mt. 26:28-29). Apostolairól pedig
tudta Jeruzsálem, hogy legfeljebb „édes bort”, azaz
mustot fogyasztanak (Ap. cs. 2:13).
Mértékletesség és vendégszeretet
A Biblia mindent átfogó nagy törvénye: a mértékletesség.
Miként a test ápolását és táplálását,
ezt is a jézusi megváltással hozza szoros összefüggésbe
(Tit. 2:12).
A mértékletesség elve mindenre kihat: testi és lelki,
külsõ és belsõ életünkre egyaránt.
Isten a táplálkozásban is mértékletességre
tanít - mégpedig igen széles körû mértékletességre.
Ezért figyelmeztette az izraelitákat, hogy már a mezõgazdaságban
is ügyeljenek erre. A természetben csodálatos rend uralkodik,
és az ember - aki e láthatatlan egyensúlyt teljesen nem
foghatja fel - tisztelje a flóra és a fauna törvényeit:
„Az én rendeléseimet megtartsátok: barmodat másféle
állattal ne párosítsd, szántóföldedbe
kétféle magot ne vess, és kétféle szövetû
ruha ne legyen rajtad.” (III. Móz. 19:19) Nem Isten engedte meg,
hogy felbontsuk a természet világát, és magabiztosan
merész változtatásokat tegyünk. Nem Isten buzdított
fel, hogy az általa megszabott határokon túllépjünk.
A mai világ képét az Istentõl függetlenülni
vágyó ember formálta, mégpedig tragikusan és
visszafordíthatatlanul, s miatta „fertõztetett meg a Föld”
(Ésa. 24:5).
A gyümölcstermesztésre nézve is törvényt
adott Isten. Hogy védje népét a mohóságtól
és a nyereségvágytól, az elsõ három
esztendõ (csenevész) termésének fogyasztását
megtiltotta, a negyedik évi termést hálaáldozatnak
rendelte el, és „csak az ötödik esztendõben ehetitek
gyümölcsét, hogy szaporítsa néktek a termést”
(III. Móz. 19:23-25). Addig ne használja fel az ember a termést,
míg ki nem fejezte hitét és háláját
az Úr iránt, s ez a mértékletesség és
önuralom újabb jeles példáját szolgáltatta
Izráel számára.
De az étkezésre és a javak elosztására is
messzemenõ figyelemmel tekint a Biblia: „Ha van élelmünk...
elégedjünk meg vele...” (I. Tim. 6:8), „munkálkodjunk,
hogy legyen mit adni a szûkölködõnek” (Ef. 4:28).
Maga Jézus Krisztus többször is utalt a könnyen elveszíthetõ
józanságra és kiegyensúlyozottságra (Lk.
21:34), valamint a helyes vendégszeretetre (Lk. 14:12-14).
Helyes táplálkozás szinte lehetetlen anélkül,
hogy másokkal is meg ne osztanánk anyagi javainkat. Aki süt
és fõz, a családjára gondot visel, arra az alapelvre
is gondoljon, amit a sokat idézett Ábrahám vendéglátása
kifejez, és Pál apostol így erõsít meg: „A
vendégszeretetet gyakoroljátok...” „A vendégszeretetrõl
el ne feledkezzetek, mert ezáltal némelyek, tudtukon kívül,
angyalokat vendégeltek meg.” (Rm. 12:13; Zsid. 13:2)
Reisinger János "
________________________________________________
3.
ORVOSI NÉPIRTÁS ELHÁRÍTÁS (a Ptk. 484-487. §. alapján):
A Biblia és a Talmud (együttesen) elõírják, hogy irtsák ki a zsidók a nem zsidókat a nem kóser ételekkel és ivóvízzel (és veszélyes repülõ állatok segítségével). Ez, az ivartalanító és életrövidítõ, több ezer százalékig konyhasóhiányos és/vagy káliumtúladagoló ételek evésére és a szennyezett ivóvíz ivására rábeszélésbõl, rákényszerítésbõl, s a (rákbetegség ellen is) gyógyhatású tiszta desztillált víz ivás akadályozásából áll. Ma már a reprint bibliafordításokból is (a zsidó népirtásban tudatosan bûnsegédkezõ keresztény papok?), eltüntetni igyekeznek a sok káliumot, de túl kevés konyhasót (túl kevés nátriumot és klórt) tartalmazó növényi ételek konyhasóval történõ sózásának a feltétlen szükségességét tartalmazó elõírást (Ézsaiás 30. 24-bõl).
Miután ezeket kiderítettem az új sokváltozós tudományos hatás kalibráló mérései software-im alkalmazása alapján, az interneten ("Uj orvoslás", "Német Medicina")megjelent egy német orvos, aki egy fõrabbi nyilvános közremûködésével, elkezdte megmagyarázni a zsidó rákbetegek rákból 98%-ban kigyógyulását, s a nem zsidók sokkal kisebb százalékban kigyógyulását, csak "a világfõrabbi elõtt letérdelés szükségességével, és bizonyos lelki okokkal". Újabban ugyanõ az "Újinfluenza" terjedésével is indokolja a nemzsidók rövidesen várható tömeges kipusztulását. Szélhámoskodnak, az egészségjavítást ígérõ Obama USA elnök ellenében is, mivel elõle is titkolják, hogy az amerikai lakosság súlyost egészségromlását az USA-ban alkalmazott, száz-, ezer százalékig hamis nátrium- és kálium RDA-k és a vírusos vezetékes ivó víz okozták! Lásd a részletes tudományos bûnügyi bizonyítékanyagot és bizonyítást, s a fenti népirtás elleni védekezést (Vér Elektrolit Optimum Program) a www.aquanet.fw.hu és www.ujvizforras.fw.hu honlapjainkon!
A fentiek is azt bizonyítják, hogy az Ószövetséggel a zsidó papság tudatosan beprogrammozza a zsidókat a nem zsidók elleni, elsõsorban ételelrontással és ivóvízrontással (lásd Mózes II. 23. 20-33. és Talmud, Taanith 10 a. lap és Baba kamma 93 b. lap) rablógyilkosságra, miközben az Újszövetséggel az zsidók érdekeit kiszolgáló keresztény papok és tanítványaik beprogrammozzák a nemzsidókat a zsidók által ellenük folytatott rablógyilkosságok ellen nem fellázadásra.
Verõce, 2009. szeptember 11.
Tejfalussy András
dipl. mérnök, méréstani szakértõ
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk végelszámoló
TUDOMÁNYOS RENDÕRSÉG PJT, HUNGARY 2621 Verõce, Lugosi
u. 71.
Tel/fax: +36-27-380-665, + 36-1/250-6064,
E-mail: tejfalussy.andras@gmail.com