Vissza a nyitólapra Vissza a nyitó oldalra / Vissza az elõzõ oldalra


ORVOSI DESZTILLÁLTVIZ-KÚRA DR. O.Z.A. HANISHTÓL

Az orvosi mûvek tanulmányozása nem használ nekünk semmit sem a szervezet betegségei kezelésénél.

Minden bajnál a vér van túlterhelve.

Csak egy mód van a vér kitisztítására, a desztillált v. halott viz, mellyel kimossuk a vért, mely viz nem tartalmaz semmi élő szervezetet, sem vegyi összetételt. Ez a viz a forralásnál keletkező gőzből kondenzálódik és az olyan nyomást gyakorol a vérre, mely pillanatok, percek alatt megsemmisiti az anyagokat, idegen elemeket, ásványokat, savakat, melyek a vérbe hatoltak, keresztül űzi a szervezeten és rövid idő alatt elillannak.

Nem lényeges, hogy lassan v. gyorsan, melegen v. hidegen isszák-e a vizet, mindenki a maga módján, temperamentje és állapota szerint.
  Az idegesek és hepatitikusoknak majdnem forrva kell inniuk. A lényeg: a szükséges nyomást fenntartani a vérre. Ezért kell egyszerre 2 pohárral (átlag 2 deci) inni, egész napon át, mig eléri a 3-3 1/2 litert. Idősek, betegek, gyengék csak 2x1 decit igyanak, napi 2 l-nél nem többet.

 

Íme egy lehetséges kúra:

1. A felébredésnél reggel megisszuk az első 2 pohár vizet, melyek már az ágyhoz vannak készitve.

2. A reggeli előtt (ha egyéltalán reggelizünk) vesszük a 2. adag 2 pohár vizet.

3. 2 óra múlva a 3. adag 2 pohár jön.

4. Evés előtt a 4. adag 2 pohár jön, de ennél asztalhoz ülhetünk.

5. 2 órával ebéd után az 5. adag jön - 2 pohár viz.

6. 2 órával később a 6. adag 2 pohár viz.

7. Vacsora előtt (20 óra körül) veheti a 8.-at.

8. Kevéssel lefekvés előtt a 9. adagot s ezután ugy alszik, nmit egy üdvözült.


Most jön a kérdés, mit lehet a kúra mellett még enni-inni?

Azt, amit akar és amennyit akar.

Elvileg a Mazdaznanban semmi sincs tiltva, főleg a kúra alatt. Ha nincs szüksége böjtre, nem kell semmit megvonnia magától ehet és ihat, de a kúra szabályait pontosan be kell tartani: minden 2 órában étkezés e l ő t t meginni a 2 pohár desztillált vizet. Mégis, súlyos betegeknek megfelelő étrendet kell betartani a kúránál. Hamarosan megállapithatja, hogy már a reggelinél szerényebb lesz, miután megitta a 2x2 pohár vizet. 3 nap után már nem vágyakozik semm erre, sem arra többé, ellenkezőleg olyan dolgokra vágyik, amire azelőtt sosem gondolt és azokat fogyasztja. Kevés idő mulva búzadara, zabpehely és hasonló gabonanemükre jön vágya. Ha meg akarunk szabadulni bajainktól, ugy 1 kanál agar-agart veszünk reggelire.

 

Ha gyorsítani akarjuk erősödésünket, úgy este 1 kanál carageenzuzmó teát veszünk, szétmorzsoljuk egy csészébe (előzőleg többször átmosni ) s forró vízzel leöntve megisszuk a folyadékot az alján maradt sűrűjével együtt. Napról napra kevesebbet eszünk, nemsokára csak a felét, majd az 1/3 részét annak, amit azelőtt fogyasztottunk. Néhány hét mulva már a szükségleteink szerint választjuk táplálékunkat, ugyhogy egy uj testet épithessünk. 5-7 hét mulva másként kezdünk élni. Már érezzük a tisztulási folyamatot, a vérkeringés megujulását, felfrissülését. A súlyából semmit sem veszit a kúra alatt, sőt gyarapszik, mert mennél tisztább a vér és a testsejtek, úgy súlyosabbak lesznek. Ha túlságosan emelkedne a súlya, úgy leegyszerűsiti étrendjét, elhagyja az olajat és vajat.

 

E kúrában a legcsodálatosabb, hogy nem okoz semmi gondot, minden probléma magától megoldódik, ha szigorúan betartjuk a kúra előírásait. Világosabb gondolataink jönnek és szivesebben végezzük a légző gyakorlatainkat. Fejlődünk, a saját gondolataink lépnek előtérbe, nem kérdezősködünk többé, gondolkodó lénnyé válunk. Sokminden feleslegessé válik, amivel azelőtt foglalkoztunk. A kúra egyszerű, s az az érdekes benne, hogy minden megerőltetés nélkül nagy eredményt lehet elérni vele. Akár gyomorbajban szenved, vagy a máj nem funkcionál rendesen, v. a vesék vannak megtámadva, v. emésztőcsatorna eldugult, v. nemi bajok okozzák a rosszullétet, mert a tüdők és idegek nem végzik jól a feladatukat, még a szív sem, s végül fekélyek jönnek, melyek rákká fejlődhetnek. Minden bajnak el kell múlnia s ehhez a desztilláltvíz kúra elég, nem kell semmit hozzátenni. Idegbajnál ajánlatos 21 napig a kúra idején csak pattogatott kukoricán élni, a gyümölcsöt elhagyva, míg a test újra normálisan működik. Ha görcsök, merevedések vannak, v. az inak megrövidülnek, csak a panopraktika nyújthat segitséget és meg kell veregetni, vagy mással ütögettetni az összezsugorodott testrészeket.

 

A tuberkolózis is eltűnik, ha kecsketejet adunk a betegnek, okra-hüvelyt (2 kanál) és pignons teát (1 kanál). A legsúlyosabb cukorbaj 6 hónap alatt elmúlik, melyet a közönséges orvosi előirások-rendelések nem képesek elérni. A vizi betegség, köszvény, reuma, bélbajok és skrofulózis (vérbajok) 21 nap alatt javulnak. Ekkor 3 heti szünet következik s újabb 3 hétig kell kúrázni 3x ismételve. Ha szükséges, folytatni kell, igy 9 hónapig, mialatt teljesen kigyógyul mindenből. A rák - bárhol legyen is, pl. mell-, gyomor-, máj- v. a belekben v. torokban, vagy egy sarcoma: ki lehet űzni a vérből 3 v. 14 hónap közt, desztilláltviz-kúrával. Néha már pár nap után a sebes helyek (rákosak) megszáradnak, eltűnnek a vérből, s a baj ki lesz űzve. A gyomorrák is gyorsan gyógyul, ha csak pattogatott kukoricán és sok friss zöldséggel él, salátának elkészitve, v. forró olajba dobva egy pillanatig, mig igy kissé meghervad - s keveset eszünk belőle. Minden savasat el kell hagyni. A bőr szine 3 napi kúra után már kivilágosodik, rózsás lesz, s az egész testben könnyűség érzete támad. A 2. és 3. hét után a szemek átható tiszták, fényesek lesznek s világosabb lesz a gondolkodás és a túlérzékenység is csökken.

 

Túlzásba ne vigyük a vízkúrát sem, mert akkor reomára hajlamosit. Ha kimondott ellenszenv van a vízivásra, akkor szüneteltetni kell, vagy jobban diétázni, avagy rövid böjtöket (1-2 hetenként 1 napot), bélfürdőket végezni. Ugyanakkor a soványak hízni kezdenek, míg a kövérek fogyni kezdenek. Hirtelen, heves eseteknél elég a 3 heti kúra, másoknál 5 hétig tarthat. Aki 12 hétig bírja megszakítás nélkül, a test minden baja lassan elmúlik, a táplálkozás mértékletes, pontos lesz. A kúra befejeztével oly szokássá válik a víz-ivás, hogy szivesen folytatja s az esti étkezés előtt megissza a 2 pohár vizet. Igy nem betegedhetünk meg többé. Miután testünk 87 %-a vizből áll és a viz, amelyet naponta pontosan 2 pohárral desztillálva veszünk, kiviszi a sókat és savakat természetes utakon s nem engedi többé a vért ezekkel terhelni.

 

Ez a kúra 3 különleges eredményt biztosit: 1. Kimossa a vért ugy, hogy kiűz belőle minden idegen anyagot. 2. Ezáltal minden szerv és az egész szervezet is normálisan müködik 3. Ez egy fiatalitó fürdő, egy olyan fiatalodás, amilyet a fiataloknál sem találunk, mert a mirigyfunkciókat normalizálja, s igy az agyra hatva felélénkül az ember tőle. Ezt a hasznos kúrát mindig elővehetjük, újra kezdhetjük, ha úgy érezzük, hogy a szervek nem működnek pontosan és egy pár nap v. hétig folytathatjuk. Ha nincs is különös bajunk, akkor is segitségül vehetjük e kúrát, mert a vért időről időre tisztitani kell, mindenkinek az ő temperamentje szerint. Ha minden 3-5-7-9 évben 5-7 hétig kúrázunk, úgy tisztán tartjuk a szervezetet, biztositjuk állandó jólétünket és előrehaladásunkat az életben. A desztillált viz a legnagyobb fontossággal s értékkel bir nemcsak az egyén, de egy egész nép számára. Egy gondos kormányzat, melynek szivügye a nép egészsége, minden vizet duplán desztilláltatna, mielőtt a vizvezetékbe engedné. Ha ez az eset nem áll fenn, úgy magunk desztilláljunk, legjobb a márciusi esőviz. Az is valamit ér, ha a vizet 2x felfőzzük 5-10 percig s közben mindig lehűtjük s az alját eldobjuk. Lehet a kereskedelemben is venni, de vigyázni kell, hogy jóminőségű s főleg jóizű legyen!


ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ KÚRA
Dr. O. Z. A. HANISHTÓL

Die Heilkraft reinen Wassers /A gyógyerejû tiszta víz/
Die Mazdaznan Wasser-Kur /v í z - k ú r a /
von Dr. O. Z. A. Hanish /Dr. O.Z.A. Hanishtól/

mit reinem dampf-destillierten Wasser /a gôzbôl nyert tiszta desztillált vízzel/
reinigt das Blut von Säuren und Salzen und befreit den Organismus
von Ablagerungen und Schlacken! /megtisztítja a vért
a savaktól és sóktól és megszabadítja az organizmusoktól,lerakódásoktól, és salakoktól./
Die Mazdaznan Wasser-Kur setzen Sie Elfolgreich ein gegen:
A Mazdaznan víz-kúrát sikeresen alkalmazhatják a következõ ellen:

* Arteriosklerose /érelmeszesedés/

* Nierenkrankheiten /vesebetegségek/
* Gefäßverengung undverstopfung /érszûkület és érelzáródás/

* Osteoporose /csontritkulás/

* Prostatabeschwerden /prosztatapanaszok/
* Gelenk- und Muskelschmerzen /izületi- és izomfájdalmak/

* Rheuma /reuma/
* Gelenkversteifung + Rheomatismus /izületi merevség + reuma/

* Gich /köszvény/

* Ruhr /vérhas/
* Schlaffheit /erôtlenség/
* Hercz- + Hirnschlag /szívszélhûdés + szélütés

* Sehnen-Verkürzungen /rövidlátás/

* Skrofulose im Blut /vérbaj/
* Krebs /rák/

* Brustkrebs, Halskrebs, /mellrák, torokrák/

* Eingeweidekrebs, Magnekrebs, /bélrák,gyomorrák/

* Leberkrebs, Sarkome /májrák, szarkóma/

* Stoffweschselkrankheiten /testszövet-elfajulások/

* Tuberkulose /TBC/

* Über- und Untergewicht /alacsony vagy magas vérnyomás/
* Versäuerung /elsavanyodás/
* Leberkrankheiten /májbetegsége/

* Verstopfung /szorulás/
* Lustlosigkeit /kedvtelenség/

* Wassersuch /vízkór/
* Nervenleiden /idegbetegségek/

* Zuckerkrankheit /cukorbetegség/

Aile Angaben nach Dr. O. Z. A. Hanish in "Mazdaznan Wasser-Kur"
/Adatforrás: Dr. O. Z .A. Hanish: "Mazdaznan víz-kúra"./


Wußten Sie, daß in den USA dampf-destilliertes Wasser als Genuß und
Heilmittel schon seit 1894 verwendet wird ?

TUDJA-e ÖN, hogy az USA-ban a gõzébõl nyert desztillált
vizet élvezeti- és egészségjavítási célokra már 1894 óta
használják?! (AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG)


AJÁNLÁS:

Dr. O.Z.A. Hanish ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ-KÚRA leírása mellett tanulmányozni
ajánlom az iráni származású amerikai orvos, Dr. F. Batmangleidj által Amerikában
írt, A TESTED VÍZÉRT KIÁLT címû, kiváló magyarázatokkal és szemléltetõ
ábrákkal ékesített népszerû könyvet, a kellõ mennyiségben ivott tiszta víz
önmagában is erõteljes gyógyító hatásairól, valamint „a sómentes diéta teljes
badarságáról”. (Mandala Véda Könyvkiadó, Budakeszi. 1134 Budapest, Szabolcs
u. 4. Telefon: 452-0806, 452-0807, 06-22-452-969.)

Budapest, 2004. május 29.

Tejfalussy András
Agroanalízis Tudományos Társaság PJT Létvédõ Körei
1036 Bp., Lajos u. 115. AQUANET.FW.HU
(www nélkül, nagybetûvel kell hívni)
Tel./fax: 361 250-6064
Tel.: 06 27 380-665

 

T á b l á z a t . 1. a./ Kevés ellenőrzött paraméter alapján is veszélyes az egészségre a viz, a "Tájékoztató hazánk környezeti állapotáról" c. 1991. évi KTM kiadványból: Valamely paraméter/ek/ csúcsérték túllépése alapján a KÖJÁL által egészségre veszélyesnek minősitett ivóviz aránya (%), vizminta mérési adatok alapján:

MEGYE VÍZMINTÁK

Bármely okból

KIFOGÁSOLT minta %-ban

Bakteriológiailag

KIFOGÁSOLT minta %-ban

Vegyileg

KIFOGÁSOLT minta %-ban

  Vízmûvek mintáiEgyedi kutakÖsszesVízmûvek mintáiEgyedi kutakÖsszes

Vízmûvek mintái

Egyedi mintái

Összes
Baranya596922,674,236,019,865,223,217,236,322,2
Bács-Kiskun736348,765,255,717,46,913,343,759,652,1
Békés641364,064,664,134,2 31,034,031,946,133,5
Borsod926841,670,751,328,250,532,527,942,232,2
Csongrád645163,273,2 65,146,5 56,446,7 !32,673,240,2
Fejér374318,537,2 *26,316,525,119,16,222,8 *13,4
Győr-Sopron596543,656,651,416,622,218,634,947,842,7
Hajdú-Bihar 1007145,987,0 !58,830,152,730,730,375,048,9
Heves602952,957,654,730,829,830,737,047,040,9
Komárom441744,983,248,326,160,127,930,063,833,2
Nógrád347237,564,949,220,742,029,837,552,243,0
Pest885055,149,652,039,118,9 34,937,542,540,3
Somogy418168,967,768,620,230,421,263,159,262,1
Sz-Szatmár594372,1 !82,578,9 !17,318,917,667,7 !77,3 !74,3 !
Szolnok950545,2 66,648,129,038,229,327,946,7 30,7
Tolna390960,250,358,5 22,229,622,746,738,045,2
Vas509447,3 45,947,245,428,243,120,830,825,4
Veszprém402531,061,141,921,533,524,419,450,730,7
Zala597223,673,938,711,040,516,522,243,329,5
Megyék átlagaÖsszesen: 11663045,062,7 51,027,5 29,127,832,048,538,0
Budapest 120279,4 *66,79,9*10,9*65,4 ! 11,4*4,2*74,54,9 *
Országos átlagÖsszesen: 128657 36,862,244,126,229,326,625,948,632,9

Röviditések: * az adott oszlop minimuma , ! az adott oszlop maximuma

(AGROANALIZIS Tudományos Társaság hihetetlennek tartja a budapesti adatot!)

b./ Az arzén ivóvizben való jejenléte miatt kifogásolt települési vizmüvek: (Egészségre is veszélyes az ivóvíz arzén tartalma, ha az több, mint 10 g/l)

Arzén koncentráció
Érintett település
Veszélyeztetett lakos
50 g/l-nél nagyobb
11 db
23 836 fő
31-50 g/l közötti
62 db
151 821 fõ
10-30 g/l
312 db
1 154 231 fõ

Az ivóvíz problémára jellemző néhány felvetés, egy Állami Számvevőszéki elemzésből, a "Jelentés a Vizügyi Alap működésének pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről" cimű, 1997. október (R/381-b) jelentés 31-32. oldaláról:

"Hazai viszonylatban a vízminőség mérésével kapcsolatos feladatok koordinálatlanok.

Az ezzel foglalkozó szervezetek, intézmények között a feladatokat, módszereket tekintve nincs összhang. A vizsgálatok rendszere, gyakorisága, az eredmények, adatok összesítése egymástól eltérő. A vízminőséggel kapcsolatos adatok gyűjtésének, rendszerezésének nincs felelős gazdája. Az információs kapcsolatok is sok kivánnivalót hagynak maguk után... A magyar szabvány a víz minőségére 64 paramétert ír elő, melyből mindössze 11-et mérnek rendszeresen... Ezért is fordulhat elő olyan esemény, mint a szekszárdi vízszennyezés. A szekszárdi városi vízmű vizében lévő mérgező anyag (diklóretilén) jelenlétére a véletlen - a városi ivóvizet használó Pannónia Sörgyár helyi üzemében tartott külföldi minőségellenőrzés - vezetett rá. (Ez a mérgező anyag nem tartozik a 64 paraméter közé.)"

4./ A lepárlás a nem ismert szennyezőket is ki tudja küszöbölni, például a veszedelmes influenza stb. vírusokat is, amelyek ellen hatástalan a vízmûvek által folytatott ivóvíz klrórozás, miközben a szennycsatornákon az ürülékkel bejutnak a vírusok az ivóvízként használt folyók vizébe!

Önnek azonban FELESLEGES A VIZSZENNYEZŐKTŐL RETTEGNIE, mert van megoldás!

VÍzmérések hamis adataiban való hit helyett egyszerûen a vezetékes vizét is párolja le! Energia-újrahasznosító vízlepárlóinkkal 6 Ft/l-nél is olcsóbban desztillálhat! Vagyis szemben a bolti különbözõ ásványvizek 100 Ft/l. feletti árával, odahaza elõ tudja állítani a legolcsóbb és legegészségesebb vizet.


A lepárlás ivóvíztisztitó hatásai egy német bemérés adatai alapján:

Paraméterek Lepárlás előtt és Lepárlás után
Elektromos vezetőképesség 830 S/cm 2 S/cm
Összes keménységi fok (dH ) 28,5 0,02
Nitrát 32,8 mg/l 0,09 mg/l
Klór 36,2 mg/l 0,05 mg/l
Foszfát 1,1 mg/l 0,02 mg/l
Nátrium 10,6 mg/l 0,07 mg/l
Atrazin ( Az atrazin veszélyes gyomirtó méreg ! ) 18,5 mg/l 0,02 mg/l

Sokan nem tudják, hogy a fenti szennyeződéscsökkenés kellő mértékű-e.

A desztillált vizhez képest a vezetéki víz 10 000 %-nál több nitrát, és más mérgező anyagot tartalmazott, desztillálás után tehát nem lehet mérgező! A desztillált víz a legegészségesebb ivóvíz, amit Ön a családjának adhat! Egyszerûen csak nem ezt szoktuk meg.

Az egészségeset azonban érdemes megszokni, ráadásul olcsóbb, mint gyógyszereket vásárolni.

Némelyeknek hiányzik a klór a vízbõl. Erre mit mondjunk? ...

 

Itt is lehet kattintani a folytatásra!


Vissza a lap kezdetéhez

Nyomtatóbarát változat.