AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitó lapra / Vissza a fõtéma jegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

Fõtémakör: Ptk.484-487.§. szerinti nemzetbiztonsági munka!

Téma: KI MIT TETT, MIT MULASZTOTT?

Az Európai Úniós korrupció kérdését is ideértve!


A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV (Ptk. 484-487. §) ALAPJÁN, A MAGYAR ÁLLAM ILLETÉKES SZERVEI HELYETT, EGYRÉSZT A NEM VALLÁSOS ZSIDÓ, MÁSRÉSZINT A VALLÁSOS ZSIDÓ LAKOSSÁG LÉTÉT KÍVÁNJUK VÉDELMEZNI AZÁLTAL, HOGY BEMUTATJUK A KÁLIUM-TÚLADAGOLÓ ÉS KONYHASÓ-HIÁNYOS ÉTRENDRE ÁTÁLLÍTÁSSAL ÉS SZENNYVÍZITATÁSSAL, ILLETVE A TISZTA, TELJESEN MÉREGMENTES, VÍRUSMENTES DESZTILLÁLT VÍZ MÉRGEZÕNEK HAZUDÁSÁVAL FOLYTATOTT TUDATOS MEGBETEGÍTÉST ÉS ÉLETRÖVIDÍTÉST, SZAPORODÁSKÉPTELENNÉ-TÉTELT, VAGYIS NÉPIRTÁST. S AZZAL IS SEGÍTENI PRÓBÁLUNK A MAGYAR LAKOOKNAK, A NÉPIRTÁS ELLENI VÉDEKEZÉSBEN, HOGY BEMUTATJUK A FIZIOLÓGIÁSAN SÓZÁST ÉS AZ OLCSÓ, FRAKCIONÁLT VÍZÁTPÁRLÁS ENERGIA ÚJRAHASZNOSÍTÁSOS HÁZILAGOS MEGVALÓSÍTÁSÁT..

AZ AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ÉS TÁRSAI ÁLTAL FOLYTATOTT KÁRELHÁRÍTÓ TÁJÉKOZTATÁSOK ALKALMASAK ARRA IS, HOGY LEMÉRJÜK, KI MIT TETT, MIT MULASZTOTT, MIUTÁN MEGISMERHETTE AZ EGYÉRTELMÛ KONKRÉT MÉRÉSI ADAT BIZONYÍTÉKAIT.

AZ ALÁBBIAK CSAK SZEMELVÉNYEK ABBÓL A SOK TÁJÉKOZTATÁSBÓL, AMELYET A LAKOSOK ÉLETE MENTÉSÉRE, MENTENI PRÓBÁLÁSÁRA A LEGKÜLÖNBÖZÕBB SZERVEZETEK VEZETÕI RÉSZÉRE MEGKÜLDTÜNK.

A MEGKERESETTEK, KÖZTÜK A KÜLÖNBÖZÕ VALLÁSOK PAPJAI PÁRTOK VEZETÕI, EZEK TÖBBSÉGE, ARRA SEM MÉLTATTA A NEKI MEGKÜLDÖTT TÁJÉKOZTATÁSOKAT, HOGY MEGKÖSZÖNJE AZOKAT.

A MEGKERESETT VEZETÕK TÖBBSÉGE TUDATOSAN ELMULAZTOTTA FIGYELMEZTETNI A GYÜLEKEZETE, PÁRTJA TAGJAIT ARRÓL, HOGY NE EGYENEK MÉRGEZÕ KÁLISÓT A KONYHASÓ HELYETT, MERT HA ESZNEK, AKKOR EGY ERÕSEBB IZZADÁS UTÁN EMIATT AKÉR MEG IS HALHATNAK.

A MEGKERESETTEK TÖBBSÉGE ARRA SE VOLT HAJLANDÓ, HOGY ELMAGYARÁZZA AZ ADOTT KÖZÖSSLG TAGJAI RÉSZÉRE, HOGY TELJESEN TISZTA, VALAMENNYI MÉREGTÕL MENTES DESZTILLÁLT IVÓVÍZ A LEGJOBB MEGFELEL A TELJESEN TISZTA TERMÉSZETES ESÕVÍZNEK, S HOGY A TISZTA DESZTILLÁLT IVÓVÍZ ELVBEN SEM LEHET MÉRGEZÕBB, MINT A MINDENFÉLE VESZÉLYES MÉRGET, BAKRÉRIUMOT ÉS VÍRUST TARTALMAZÓ VEZETÉKES IVÓVIZNÉL.

E MEGKERESETTEK MIÉRT VISELKEDTEK ÍGY?

PL. AZÉRT, MERT A MÉRGEZÕ KÁLISÓ MÛTRÁGYAKÉNT ÉS ÉTELÍZESÍTÕKÉNT BEBESZÉLÉSE JELENTÕSEN NÖVELI IZRAEL HASZNÁT, MERT A KÁLISÓ IZRAEL EGYIK LEGJELENTÕSEBB SAJÁT TERMÉKE, ALAPVETÕ EXPORT BEVÉTELI FORRÁSA?

VAGY TALÁN AZÉRT (IS), MERT ÕK IS A TUDATOS BÛNSEGÉDEI AZ ÉTKEZÉSI APARTHEIDDEL VALÓ VAGYONRABLÁSNAK?

VAGY NETÁN ANNYIRA OSTOBÁK LENNÉNEK VEZETÕ LÉTÜKRE, HOGY NEM ÉRTENEK MEG KÉT MÉRÉSI ERDMÉNY ÁBRÁZOLÓ EGYSZERÚ DIAGRAMOT SEM, MELYEK KÖZÜL AZ EGYIKEN A VISSZAPISILÉS IDÕPONTJA FÜGGVÉNYÉBEN A VISSZAPISILT VÍZ MENNYISÉGE VAN ÁBRÁZOLVA, A MÁSIKON PEDIG AZ, HOGY MENNYIRE NÕTT A VÉR KÁLIUMSZINTJE?

LEHET, HOGY EM IS ÉRTIK, HOGY A DIAGRAMOK SZERINT A 2-4 GRAMM KÁLISÓVAL "SÓZOTT" IVÓVÍZ IS MINDENKINEK A FELÉRE CSÖKKENTETTEI A VIZELETÜRÍTÉSÉT A KÁLISÓ VESEMÉRGEZÕ HATÁSA KÖVETKEZTÉBEN?

s AZT SEM ÉRTETÉK MEG, HOGY A MÁSIK DIAGRAM MÉRÉSI ADATAI AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY A VESEMÛKÖDÉS EZEN ROMLÁSA KÖVETKEZTÉBEN, HA 4 GRAMM KÁLISÓ VOLT AZ IVÓVÍZBEN, AKKOR A NORMÁLIS SZINTNÉL, A MÉRGEZÉSI KÜSZÖBÉRTÉKNÉL MAGASABB LETT A VÉR KÁLIUMTARTALMA MINDENKINÉL.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEK EZEKBÕL A DIAGRAMOKBÓL VALÓBAN AZT OLVASTÁK KI, HOGY 133 GRAMM KÁLISÓ IS MEGEHETÕ, MEGIHATÓ VESZÉLY NÉLKÜL? (EZT ADTA ELÕ A KÁLISÓ MÉRGEZÕ ALKALMAZÁSA ELLENI PARLAMENTI INTERPELLÁCIÓ ELUTASÍTTATÁSÁRA A LAKOSSÁG KÁLISÓVAL ÉS KONYHASÓHIÁNYOS ÉTELEKKEL MÉRGEZTETÉSÉÉRT, IRTÁSÁÉRT BÜNTETÕJOGILAG FELELÕS HÁROM MINISZTER, EGYÜTT! (1992. dec. 8-án, nyíltan védve a kálisóhoz fûzõdõ izraeli üzleti és politikai érdekeket.)

Ptk.484-487.§. szerinti nemzetbiztonsági munka! Iratkód: 9306261146

1./

MEGBÍZÁS NÉLKÜLI KÁRELHÁRÍTÁS, A KÖZVESZÉLY ELHÁRÍTÁS VÉGZÉSÉRE
FELJOGOSÍTÓ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVI JOGSZABÁLYOK (Ptk. 484-487.§.)
ALAPJÁN SZÁMLÁZÁSSAL A MAGYAR ÁLLAMNAK ÉS/VAGY
ÖNKORMÁNYZATNAK

484.§. Aki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás
alapján vagy egyébként jogosult volna, az ügyet köteles ellátni, amint azt
annak érdeke és feltehetõ akarata megkívánja, akinek javára beavatkozna.

485.§. (1) A más ügyébe jogosultság nélkül való beavatkozást akkor kell
helyénvalónak tekinteni, ha megfelel a másik érdekének és feltehetõ
akaraténak, különösen ha a beavatkozás õt károsodástól óvja meg.
(2) Életveszély eljárítása végett az életveszélybe került személy,
széles körben fenyegetõ veszély megelõzése vagy elhárítása érdekében a
tulajdonos vagy más rendelkezésre jogosult syemély, tartási kötelezettség
teljesítése végett a tartásra köteles személy akarata ellenére is helye van a
beavatkozásnak.

486.§. (1) A megbízás nélküli ügyvívõ köteles azt, akinek az érdekében
beavatkozott, errõl haladéktalanul értesíteni, egyebekben õt a megbízotti
kötelezettségek terhelik.
(2) Ha a megbízás nélküli ügyvívõ beavatkozása helyénvaló volt, õt
a megbízott jogai illetik, függetlenül attól, hogy beavatkozása sikerrel járt-e.
(3) Ha a beavatkozás nem volt helyénvaló, a megbízás nélküli
ügyvívõ díjazást nem követelhet, költségeinek megtérítését csak a jogalap
nélküli gazdagodás szabályai szerint követelheti, és felelõs mindaért a
kárért, amely beavatkozása nélkül nem következett volna be.

487.§. Ha valaki tudva, hogy nincs hozzá joga, idegen ügyet sajátjaként lát
el, vele szemben a megbízás nélküli ügyvitelbõl eredõ jogokat lehet
érvényesíteni. Ha e jogokat érvényesítik, az eljáró személy a jogalap nélküli
gazdagodás szabályai szerint költségeit beszámíthatja.

A Biblia (lásd Mózes V.7.2,22.)
szerinti lassított népirtás hazai
„reformkonyha programja” és a
magyarországi végrehajtásásét
szervezõ „próféták”.

2./

A KÁLISÓVAL MÛTRÁGYÁZÁS ÉS ÉTELÍZESÍTÉS, A KONYHASÓ MELLÕZÉS,
ÉS A NEM TISZTA IVÓVÍZ ITATÁS „PRÓFÉTÁIRÓL”. KI MIT TETT ÉS MIT NEM
A MAGYAROK LÉTSZÁMÁNAK A CSÖKKEN/T/ÉSE ÜGYÉBEN?!

Üzleti érdekbõl hamisítják a Szent Bibliát is, nehogy felhívja a figyelmet (Ézsaiás 30.24) a
hiányos konyhasóevés erõnlétcsökkentõ hatására. A sós ízt, a mi hiányzik a konyhasóhiányos
ételbõl, a szintén sós ízû, de mérgezõ kálisóval pótolják. A konyhasóhiányos étkezés
következtében a nátrium is kifogy a szervezetbõl, ami az erõs izzadás miatti további
konyhasóvesztés esetén halált okozhat.

Tiltják a tiszta (desztillált) vízzel való vízpótlást, azt hitetve el, hogy a szennyes ivóvíz ivás
megakadályozza erõs izzadás esetén a (konyha-)sóveszteséget. Ásványvizek és gyógyvizek
elõnyének tüntetik fel a konyhasóhiányosságot. Bebeszélik, hogy a kenyeret is konyhasó nélkül
jó készíteni. A zöldségek, gyümölcsök többsége alig tartalmaz nátriumot, de a
káliumtartalma nagy, ezt elõnynek tüntetik fel, konyhasóval sózásukat tiltják.

A kóser étrendü zsidóknak nem árthat a nátriumhiányos és káliumtúladagoló ételekre és a
tiszta víz helyett a szennyezettre rábeszéló reformkonyha címen megvalósított kampány, mert a
zsidó törvénykönyv, a Talmud, és a Biblia is elõírja, hogy õk a korábbi mértékben, napi 10-25
gramm tiszta nátriumklorid sóval sózzanak, és tekintsék hasznavehetetlennek a nem desztillált
ivóvizeket.

Az alábbi tájékoztató irataink címzettjeirõl megtudhatjuk, ki tett és mit, s mit nem, hogy kik
óvták, vagy éppen rontották a magyar lakosság, köztük a magyar gyerekek egészségét,
ideértve az utódjaik szaporodó képességét is, a kálisóval sózatás és a konyhasó használatrõl
lebeszélés, és tiszta ivóvíz tiltás hatásaival megismerkedésük elôtti és utáni tetteik és
mulasztásaik egyaránt jellemzik õket.

Tejfalussy András
kutatómérnök
***

3.=

M á s o l a t !
Budapest, 1993. június 26.
Tárgy: tájékoztatás kérés az izraeli kálium határértékekrôl.
Kód: (moszadi.10)

David Kraus úrnak,
Izráel magyarországi
nagykövetéhez!
Budapest II.,
Fullánk u. 8.
1026.

Tisztelt Nagykövet úr!

Nagyrabecsülöm, hogy az izraeli titkosszolgálat közzétette - ha nem is mindent lehet elhinni
belôle - a múltját a róla nemrég piacra dobott könyvében. Ebben szerepel egy bennünket
közvetlenül érintô adat arról, hogy az izraeli titkosszolgálat - növénykutatói állomási bázisról
tudományos titkosszolgálatot épített ki, nem csak Európában, de az USA-ban, és Kanadában
ill. Japánban stb. is.

A titkosszolgálatok célja: valamilyen többletpoziciószerzés a legálislehetôségekhez képest.
Manipulálni az adott célországot, anélkül, hogy tudna róla. Ehhez ügynöki hálózatot alakítanak
ki, mely akár az adott országgal szemben is kémkedik és manipulál. Mint most már világos,
tudományos területeken is.

Izrael - nyilván nem titok Ön elõtt - káliumtermeltetõ nagyhatalom. Itt például
„Izrael felvirágoztatójaként” árulja a NETAFIM cég a kálium mûtrágyáját (kálium-nitrátot).
Izrael eközben egy tonnát se használ belõle. (1983-1993. között, a nemzetközi
mûtrágyafogyasztás statisztikája szerint). Az anyag - éppen úgy, mint a káliumklorid - erôsen
veszélyes méreg. Célszerû lenne, ha a mérgezési határértékekre felhívnák a kálium termékek
esetében a minisztériumok figyelmét!

A hazai minisztériumok, az izraeli beruházások védelme mén, hamis határértékeket
terjesztenek, a több kálium fogyasztást ártalmatlannak, sôt hasznosnak, gyógyhatásúnak
tüntetve fel. Például egy egészséges felnôttnek napi 0,8 gramm káliumnál több nem kell. Itt a
káliumfogyasztás növelésére, napi 3 gramm káliumbevitellel terhelik a nem jól informált
lakosokat. (2-8 gramm között etetik a káliumot, nôk átlagosan napi 2,6 grammot, férfiak
átlagosan napi 3,11 grammot kénytelenek fogyasztani.)

Minden nemzetközi tananyag ellenére teszi ezt velünk a tudományos maffia, mialatt abban
az izraeli titkosszolgálat a saját bevallása szerint vezetõ szerepet szerzett magának!

Mivel Ön talán nem kellõen ismeri a nemzetközi határértékeket, ehhez annyit: az
elektrokardiogrammon már napi 5-8 gramm káliumklorid, ill. -citrát szedésére is
megmutatkozik az idegmérgezés hatása! Ennyi kálisó 2,2-3,5 gramm napi káliumbevitelt
jelent!

Olcsóbb a hagyaték, mert a többletkáliumetetés miatt - és persze az abortusz terjedése
miatt és a nyomor miatt is, melyet csak részben okozott a kálisó miatti kb. ötszörös
túlm¾trágyázás - túlkínálat van a piacon ingatlanból, földbôl. Ha Ön a titkos programjuk
miatt, nem kí ván az üzleti szempontból a betelepülõknek kétségtelenül elõnyös
kálium többlet alkalmazás elleni küzdelemben segíteni, annak, mint mindig az itt élõ ártatlan
zsidó lakosok fogják meginni a levét.

Várjuk ügytisztázó konkrét válaszukat, ebben a zavaros ügyben.

Másolat: Interpol/Rendôrség/Bíróság/, Földmûvelésügyi Minisztériumi izraeli referens.
Részletesebb ügyleírás a hátoldalon (moszadi.11).

Tisztelettel:

Tejfalussy András
(elnök)

***
4./

AGROANALIZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ELNÖK

Budapest,.1993.július 11.
Iratjel: moszadi.11
Nyílt irat!
A "KÁLISÓZATÓKHOZ" VISZONYITVA
HITLER CSUPÁN ÁRTATLAN BÁRÁNY?

Az MTA ún."Talajtani Bizottsága" 1993.májusi, 99 oldalas "összeállításában" az
alapvetõ tények elhallgatása, a mellébeszélés tanúsítja, hogy IGEN?! Állítják,Talajtani és
Agrokémiai
Kutatóintézeti (TAKI) mérésekre, ill.mások méréseire hivatkozással, hogy a kálium sem
növényre, sem állatra vagy emberre nem méreg és ezúton nem engedik a hatásait mérni.

Állítják, hogy napi 5-30 gramm konyhasó mennyiségének a „hasonló íz" kb.másfélszer
annyi kálisóval való pótlása elõnyös, sõt, "gyógyhatású"! Valóban? "Hasonló sós íz elérésénél"
a kálium életveszélyes méreg! Például a gyógyszerként bevizsgált "KÆLIUM-R" (káliumklorát)
tabletta:”GYERMEKEK ELÕL ELZÁRANDÓ”, és káliumvesztés esetén (vízhajtók
szedésénél) sem ajánlott napi 1-2 grammjánál többnek, vagyis 0,31-0,62 grammnál (!!!) több
káliumnak a szedetése, még a szigorú orvosi ellenôrzés mellett sem!

Ismert, hogy AZ EGY ÓRA ALATTI, 0,8-l,6 GRAMM FELETTI KÁLIUM-ION
BEVITEL MÁR ÉLETVESZÉLYES LEHET, MÉG FELNÕTTNÉL is! ÁLTALÁNOS
IZOMGYENGESÉGET, SZÍVRITMUS- ZAVART, MOZGÁS-KOORDINÁCIÓS
HIBÁT, TETÁNIÁS GÖRCSÖT, FERTÕZÕDÉSI VESZÉLYT, SZÍVMEGÁLLÁST
OKOZ! ("Az intenzív betegellátás elmélete és gyakorlata" c. tankönyv, 191-193. oldal.
Varga és tsi, l977., Medicina) Az EGÉSZSÉGES 70 kg-os FELNôTT SZEMÉLYEKET
MÁR NAPI 5-8 GRAMM KÁLISÓ (klorid ill.citrát) ÉLETVESZÉLYESEN
MEGMÉRGEZI. EZT MUTATJA A SZÍVET MÛKÖDTETÕ ELEKTROMOS
IMPULZUS (T-hullámok) EKG-VAL IS MÉRHETô TORZULÁSA!! 5-8 GRAMM KÁLISÓ
CSAK 2,2-3,5 GRAMM KÁLIUM-ION! IGY, A KONYHASÓ TIZEDÉNEK KÁLISÓVAL
PÓTLÁSA IS MÁR SÚLYOSAN MÉRGEZô LEHET. HÁT MÉG AZ EGÉSZÉ!

Ezt"A BELGYÓGYÁSZAT ALAPVONALAI-2."könyvben a MAGYAR és PETRÁNYI
AKADÉMIKUS-PROFESSZOR-PÁR IS IRJA! VISZONT HAMIS A MÉRGEZÉSNEK
(HYPERKALAEMIÁNAK) A KEZDÕÉRTÉKE A KÖNYVÜKBEN. A HALÁLOS
KÁLIUM-KONCENTRÁCIÓ KEZDETÉIG (7 mmol/liter-IG) NEMMÉRGEZÕNEK
TÜNTETIK FEL A VÉR KÁLIUMKONCENTRÁCIÓJÁT. AZ ÖSSZES ORVOSI
EGYETEMEN HARMAD-,NEGYED-,ÖTÖDÉVBEN OKTATJÁK, MINT
ALAPVETôEN FONTOS TANTÉTELT! HATODÉVBEN SZIGORLATOZNAK
IS BELÕLE! (Tankönyv, MEDICINA. 1969-es, 6.kiadásban az 1054. oldalán, az
1986-os, 11. kiadásánál lásd az 1095. és 1096. oldalán!) Vagyis a tankönyvekkel is fedezik s
kálium túladagolással népirtást. Az MTA-TAKI azért „nem talál”mérgezést dokumentáló
laboradatot, mert a tankönyv meghamisította a hyperkalaemia mértékét, a káliummérgezés
kezdõszintjét (alsó határértékét)! Vagy ha tudják is ezt az MTA-s "kísérletezôk", a
szakvéleményeikbe „elfelejtik” beírni, mellébeszélnek.

Például: a REDI-Só "kísérletüknél" (1984), napi 0,44-0,88 gramm káliummal(1-2 gramm
REDI-Só) majdnem megöltek 3 személyt (extrém káliummérgezés), 3-6 napi etetése
során.(Péterffy S.u-i Kórház-Rendelôintéze,"B" Belosztály.) Ezt az esetet a REDI-Só
sikereként adták elô (Országgyûlés, 8253.miniszteri válasz). Más: már 25 kg/hektár kálisó -
a pontos antirandom mérés mutatatta - a növények leveleinek a lehullásához (levélsárguláshoz)
vezet, kisebb szárazságnál (stressznél) is.Az MTA itt is a valóság ellenkezôjét állítja!

Mindezt zavaros "randomizált" kísérletek elterjesztésével támogatta egy szélhámoskodó
tudós csoport. A nemzetközi szabadalmaztatás kimutatta! "Szerencsére", az IZRAELI
TITKOSSZOLGÁLAT közzétette magáról, hogy ezek szervezték meg a "TUDOMÁNYOS
TITKOSSZOLGÁLAT"-okat az ún. NÖVÉNY- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI (ÁL)KUTATÁSAIK
VONALÁN, szerte a világban, A KÁLISÓVAL VALÓ MÁRGEZÉST, NÉPIRTÁST. Ezúton
záródik a kör. a hazai túlkáliumozást megszervezôk körül is. Minderrôl David KRAUS
úrnak, Izráel magyar nagykövetének - volt titkosszolgálati (MOSZADISTA) tisztnek - levelet
írtunk, hogy fény derülhesen rá:

1./Hogy "virágoztatta" Izrael mezôgazdaságát az a kálium(nitrát), amit a nemzetközi
statisztika szerint 1983-l993 között) nem is használt Izrael. (A hamis reklámon a Netafim
cégnév szerepel, az Óbuda TSz terjeszti).
2./Az ARABOK, TÖRÖKÖK és KÍNA MIÉRT ALIG HASZNÁLNAK
KÁLIUMOT MÛTRÁGYÁKAT? A moszadistáknak nem sikerült beszervezniük a
"növénykutatókat" és az egészségügyi vezetõket, ill. a kományokat ezekben az országokban is
a mérgezõ hatású káliumozásra?
3./ „Bemért” tény: EGY FELNÕTT, EGÉSZSÉGES SZERVEZET VESÉJE CSAK
3,6 GRAMM KÁLIUMTÓL TUD MEGSZABADULNI. NAPONTA. Igy sokszor a gyors,
de kevés kálium bevitele is erôsen mérgezhet, mert A KÁLIUM A VÉRBEN: EGY OLYAN
REGULÁTOR ami csak a helyét változtatgatja, a vérbôl a sejtekbe, és viszont, tehát nem
energiapótlék, nem elhasználódó tápanyag, nem ún."tápelem", s a KIS TÖBBLETE IS
KÁROS! KÁLIUMBÓL NAPI PÁR TIZED GRAMM A VESZTESÉG, PÓTOLNI IS CSAK
ENNYIT KELL, ENNYI A VESZÉLYTELEN! A KÁLIUM ENNÉL MINDIG TÖBB A
NORMÁLIS ÉTELEKBEN! A KÁLIUMMAL SÕT, A KÁLIUMSÓKKAL
MÛTRÁGYÁZOTT" ZÖLDSÉGEKBEN ÉS GYÜMÖLCSÖKBEN MÉRGEZô SOK A
KÁLIUM. A KÁLISÓVAL MÉRGEZETT NÖVÉNYEK, ÉTELEK, ITALOK, SÓK
FORGALOMBAHOZATÓI JELENLEG EYEJKKEL SZEMÉLYENKÉNT 2-8 GRAMM
KÁLIUMOT ETETNEK. SAJÁT BEVALLÁSUK SZERINT A NÕKKEL 2,6 GRAMMOT,
a FÉRFIAKKAL PEDIG 3,11 GRAMMOT ETETNEK NAPONTA, (ÁTLAGOK). A
MAGYAR NÉP EMIATT LETT BETEGEBB, EZÉRT IDEGBETEG, IZOMGYENGE. A
NÁTRIUMKLORID HELYETT IS ETETIK A KÁLISÓT, EZZEL IS TOVÁBB RONTJÁK
„VÉLETLENNEK LÕTSZÓ MÓDON”" A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁT.
4./Hogy, hogyan nem, már a KRAUS úrnak szóló (MOSZADI.10 JELZÉSÛ) iratunk
postára adását követô harmadik napon, 1993.július 11-én, a MAGYAR RÁDDIÓ
"Életforma Magazin" mûsora „népszerûsítette” a kálisóval ízesítést, a konyhasó helyett
REDI SÓ-VAL SÓZÁST. A kálisó reklámok segítségével világszerte mér eddig is sok milliárd
embert ivartalanítottak, betegítettek, gyilkoltak meg.

***

AGROANALIZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és Gazdaságosság
Ellenôrzô Központja gmk. (Cégengedély száma: 01-04-231575/03.,címe:
1036 Budapest III.Lajos u.115.; T/F.:3-682-532.)
A Társaság Elnöke

5./

1-390. sor
POLGÁRVÉDELEM (Vegyszerezési veszélyek csökkentése) Iratkód: I-1077.97K

KTM: I-1077/90.
Hiv.: FM 00/:20.518
(+6 oldal melléklet!)
Elôirata: "GLATZ.96c"
1996.dec.28.

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
Budapest
Roosevelt tér 9.
1051

Dr. Glatz Ferenc elnök úr

Tisztelt Elnök Úr!

1./ Intézkedési javaslat és közérdekû bejelentés a káliumtúladagolás
miatt.

Az 1991. nov. 8-9-én megtartott "Számadás 91" címû hortobágyi ta-
nácskozás 1991. nov. 9-én 14 órakor elfogadott határozata szerint,
olyan nemzeti stratégiát kell kialakítani, amely a nemzetünk meg-
maradását és állandó gyarapodását, valamint államunk tekintélyét
és erejét is növeli, és nem engedi, hogy Magyarország a különbözô
felelôtlen kísérletezgetések terepe legyen. Emiatt az egész ország-
ban intézkedést javaslok a káliumtúladagolással való kísérletezés
betiltására, és a káliumtúladagolással való eddigi kísérletezésé-
sért felelôs személyek nevét közérdekû bejelentési vizsgálat
állapítsa meg.

2./ Megállapítások

Megállapítom az elvégzett ellenôrzô mérések adataiból, hogy az
1960-as évektôl kezdôdôen "kísérletképpen" kálisóval többlet
káliumot kevertet a mezôgazdasági és élelmezési minisztériumi
tudományos szakértôi csoport a növényi-, állati és az emberi
táplálékokba, amivel országos mérgezést okoz.

a./ A talajok eredeti (optimális) 80 mg/kg körüli oldott kálium-
tartalmát 200 mg/kg körülire vagy e fölé növelve veszteségessé
tették és környezetszennyezôvé, ill. mérgezett növényeket
elôállítóvá a mezôgazdaságot. Ezt korábban nem tudták leleplezni
amiatt, mert képtelenek voltak a mérgezés kimutatásához
szükséges, 3-nál több tényezôs mezôgazdasági hatás ellenôrzési
mérésekre. (1) (E mérési probléma leírását lásd a "NAK1979"
mellékletben.)

b./ Az állatok és emberek sejtregulációs rendszerét túlterhelték
a mérgezett növényekkel és utóbb a konyhasóhoz hozzákevertetett
(hasonló íz¾, de) mérgezô kálisóval, mely kálisó a tengervízbôl
való konyhasóbepárlás veszélyes mérgezô hulladéka. Az étkezési
sókban a kálisót legkisebb mennyiségben is szigorúan tiltó kötelezô
szabványt (MSZ-01-10007-82/85., IKM 30/1994/XI.8.) egyrészt
kijátszák azzal, hogy a kálisóval mérgezett konyhasót, mint
gyógytápszert engedélyeztették (REANAL és HELP Bt), másrészt
kijátszák azzal, hogy a szabvány jelét (MSZ) ráhamisítják az étkezési
só csomagolására (Compack Douwe Egberts).

3. Referenciák

a./ A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központnál ellenôriztem az
Országos Mûtrágyázási Kísérletek (OTK és EOTK kísérletek) mérési
dokumentumait, ill. az egyetemi méréseket. Búzánál, kukoricánál,
borsónál, gyümölcsnél, mind azt mutatják, hogy a kálisónak a talajba
juttatása (kezdettôl) szinte mindig és mindenütt csak káros.

A mi többtényezôs méréseink, az ANTIVAK-antirandom mérési
módszerem (szabadalmak) láthatóvá tették, hogy a talaj oldott kálium-
többlete a növény vízfelvételét és vízleadását is rontja és emiatt
(az anyagcsere zavar miatt) a növény megbetegedve kevésbé
tolerálja az egyéb talaj-hatásokat, pl. a vízhiányt, túlmelegedést, egyéb
tápanyag, pl. nitrogén, foszfor stb. alul- vagy túladagolást is.

A talajban hektáronként benne lévô megkötött eredeti több száz ezer
kilogrammnyi kálium ellenére, a talajra szórt és a talajvízben
oldódó kálisó mindössze 20-200 kilogrammnyi káliumtartalma miatt is
(2) láthatóan betegek a növények (a melléket ANTIVAK-antirandom
mérési mérôtéri fényképen jól látható).

A hibás káliumadagolás a terméssel kivont káliummennyiség 5-10-
szeresen nagyobbnak mondásán (hibás kiszámításon) alapult. Pl.
a búza szemek egy kilogrammja ténylegesen csak kb. 1,4 gramm
káliumot von ki a talajból, lásd: Tápanyagtáblázat "tápanyagszükséglet
és tápanyag-összetétel" II. átdolgozott, bôvített kiadás.
(Szerkesztette: dr. Bíró György és dr. Lindner Károly. Medicina
Könyvkiadó. Budapest, 1988. 44. táblázat, 206. oldal.), a kuko-
ricaszemek (kukoricaliszt) egy kilogrammja pedig csak 0,6 gramm
káliumot von ki a talajból, lásd Tápanyagtáblázat (Tarján R..,
Lindner K., Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1981.)

A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató-
intézete (MTA-TAKI) viszont dr. Kádár Imre könyvében ennek az
5-10-szeresével számolja a szemterméssel kivont káliummennyiséget,
s emiatt javasolták a kálisóval való trágyázást, lásd: "A növénytáplálás
alapelvei és módszerei" MTA TAKI, 1992., 24-27. old.). A mérték-,
súly- és számhamisítással Magyarország mezôgazdaságának legalább
10-15 milliárd dollár plusz mûtrágyázási költséget okoztak a felesleges
mûtrágya-többlet megvásároltatása, -tároltatása, -kiszóratása és a
terményminôség rontása stb. miatt (kb. 1963-1987.).

b./ Az összes klinikai kálisó etetési kísérletnél elrontotta az állatok és
embereknek sejtjeinek vízfelvételi-vízleadási mechanizmusát
(az anyagcseréjét) a táplálékhoz adagolt kevés kálisó (ill. kálium) is,
ha a pótlandó kálium 2-3- vagy többszörösét vitték be.
Egy 70 kilogrammos egészséges felnôtt 24 óra alatt csak 0,8 gramm
(max. 2 gramm) káliumot "fogyaszt" (ennyit veszít), vagyis az óránkénti
káliumszükséglet mindösszesen csak 0,8/24 -2/24 gramm. Mégis, az
újabban emberekkel is etetett szója egy adadja 3-4 gramm káliumot
„táplál be”, s hozzá az 50% kálisót tartalmazó „ételízesítô” még +
1-2 grammot, és 1 liter COCA-COLA + 1,5 grammot stb., az Országos
Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet és tsai hamis ajánlásai miatt.

Az I-1077/90. KTM sz. szerzôdésünk keretében tisztáztuk, hogy OÉTI
javaslata miatt, az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat,
s a Népjóléti Minisztériumban m¾ködô Egészségügyi Tudományos Tanács
Igazságügyi Bizottsága, valamint a Magyar Tudományos Akadémia által
felügyelt egyetemek és kutatóintézetek, egységesek abban, hogy egy
adagban még 17,9 gramm káliumbevitel is megengedhetô egyszer 24 óra
alatt. Ez nyilvánvaló képtelenség, sôt akár azonnali halált okozhat
az elvégzett pontos kálium-hatás ellenôrzô mérések adatai szerint.

Elôzô (növény-) méréseinkbôl ÉSZREVETTÜK, hogy a kálisó KIS ADAGJAI
IS mérgezôek a növénysejtekre. A növényi és emberi sejtm¾ködés hasonlóságai
miatt feltételeztük, hogy TÉVEDNEK a HIVATALOS SZERVEK.
Ez be is bizonyosodott. mivel a klinikai hatáskísérletekben már 0,3 g/órá-s
/folyamatos/ káliumbevitel is gyomorfájást, s -nyálkahártya-erróziót okozott.
(KÁLIUM-R tabletta hatásmérés, 1983.), A 0,88 gramm kálium (fél liter vízzel)
3-4 órán át felére csökkentette a vizeletelválasztást. Benntartotta az ivott víz felét
MIND A 10 EGÉSZSÉGES EMBERBEN!
Már 1,76 gramm kálium (fél liter vízzel) MIND A TIZÜKNÉL 1 ÓRÁS KÁLIUM-
MÉRGEZÉST OKOZOTT! A mérgezô szint fölé emelte a vérszérumi kálium-
koncentrációt. Ez a HYPERKALAEMIA MINDIG IDEGRENDSZERI és
SZÍVMÛKÖDÉSI ZAVAROKAT OKOZ! A nátriumszegény káliumos só a mérgezô
K-dózis többszörösével mérgezi az állatokat és az embereket, és a kálisóval kevert
"trágyák" miatt a növényekbôl készült élelem is 3-5-szörösen több káliumot visz be,
mint korábban, ill.mint a kálisóval nem szóratott talajokon növekedõk, ott termõk.

A káliumtúladagolás (K-túlexponálás) nyom nélkül gyilkol. Egy MTI jelentés
szerint, az infúzióval gyorsítva beadott káliummal egy ápoló egy kórházban
nyom nélkül meg tudott ölni (az orvosok orra elôtt) 13 fiatal leányt. (Népszabadság,
1993.dec.18.; 15. old.:"Gyilkos ápoló".)

A káliumtúladagolás szervezôi ezt igen jól tudják. Lásd az idézett MTA-TAKI-s
intenzív mûtrágyázást ajánló könyv 261. és 341. oldalán:

"A mérgezô hatás függ az expoziciós idôttôl is. A rendszeres és tartós
hatás alattomosabb és esetleg veszélyesebb is lehet, mert nehezebben
észrevehetô az akkumuláció, a terhelés. A beépülô káros elem krónikus
zavarokat okozhat, míg az egyszeri nagy adag akut megbetegedést, a
letális dózis pedig pusztulást." (261. old.)

"AHNELT és HANN (1973) adatai szerint, a hivatalos szaktanácsadás
szerint intenzíven trágyázott NPK + nyomelemekkel "kiegyensúlyozottan"
táplált, legelôn tartott birkák spermaminôsége romlott és az állatok
gyakran terméketlennek bizonyultak. A komposzttal, szervestrágyázott
legelôn tartott állatoknál mindez nem jelentkezett". (341. old.)

A Németh-Pozsgay kormányzat lehetôvé tette, hogy MAGYARORSZÁGI LAKÓ-
ill. FÖLDINGATLANOK IDEGEN SZEMÉLYEK /cégei/ TULAJDONÁBA
KERüLJENEK. Lásd az általuk hozott 1988. évi XXIV. TÖRVÉNYBEN!
A további kormányok már "csak" az eladott ingatlanok IDEGENEK
(családjai) ÖRÖKÖS MAGÁNTULAJDONÁVÁ VÁLÁSÁN "FÁRADOZNAK".
Lásd a 6411/92.számú, a 3476/3/1993. számú /megbukott/, s az újabb
FÖLDTÖRVÉNYTERVEZETEZ! A magyarok VIZE, ÉTELE, LELKE
MÉRGEZÉSE mellett jelenleg már azt kívánják „törvényileg biztosítani", hogy:

a./ IDEGEN állampolgár a cége révén tulajdonba tarthassa a magyar termôföldet,
MEGHATÁROZHASSA, HOGY "KIT ENGED ODA",

b./ IDEGEN állampolgár "jogosult legyen" eladósítani a magyartermôföldet
külföldi magánszemélynél, külföldi banknál, amivel AZ ORSZÁG TERÜLETEIT
OLCSÓ ÁRON SPEKULÁNSOK, KÜLFÖLDI BANKOK KEZÉRE JÁTSZÁK ÁT.

c./ IDEGEN állampolgár a cége magyar termôföldtulajdonát, mint "jogutódjára",
az IDE SZÜLETETT GYERMEKE TULAJDONÁVÁ ÁTJÆTSZA.

A magyar termôföld ára a szomszédos államok termôföldárának 1-2%-a,
a káliumtúladagolások miatti mezôgazdasági termelési veszteségek és
mérgezô élelmiszerek + a szennyezett víz itatása miatti magyar-tu-
lajdonos-kihalás, s az emiatt létrejött ingatlan-túlkinálat miatt.

4. Az ellenôrzési munka díjazása

A Ptk. 484-487. p. miatt a KTM-es megbizotti kötelezettségeimet is
teljesítenem kell. Ezért kérem Önt, hogy szíveskedjék intézkedni a
magyar polgárok és az ország biztonságának növelésére.
Kérem valamennyi magyar állampolgár tájékoztatását a szabvánnyal tiltott
kálisó mérgezô hatásáról. Az otthoni kálisófogyasztást is be kell tiltani.
Egy további kockázatcsökkenés: a vízdesztilláció elôírása a (3) jelenlegi
vezetékes víznek, a mellékelt KÖJÁL-KTM táblázatban dokumentált
nagyfokú szennyezettsége miatt. Tehát ez is feltétlenül javasolható
Magyarországon, ebben a „nagyveszélyû üzemben”.

Akkor lennék csak nyugodt, csak ez mentesíthet az egészségi biztonsági
kockázatok élelmezési hátterével való további foglalkozástól, ha Ön átveszi
tôlem a további felelôsséget ill. munkát, a magyar állampolgárok ill. az ország
érdekében. Az ország "üzemeltetési" kockázata a "kezelô személyeknek", mint
"élelmiszerekkel is programozott teljesítôképességû biztonsági tényezôknek"
a fokozott védelmével is csökkentendô! Önt az errôl való további felelôs
gondoskodásra kérem, a Ptk. 482. (2). szerinti megbízotti kötelezettségem miatt.

Részünkrôl nagyon sok mérés és egyéb munka kellett a kormányszintû tévedés elleni
fellépéshez, a lakossági kockázatok addig észre nem vett "élelmezési" tényezôjének az
észrevételéhez. A valós mérési adatokat az étkezési só lepárlásnál mérgezô hulladékként
keletkezô kálisó étkezési sóként eladóinak a piaci érdeke miatt- a fôhatóságok a mai
napig dugdossák, tagadják. Hangsúlyozom azt is, hogy ezúton /sajnos/ nem ajándékként
szolgáltattunk Önöknek az ellenõrzési eredményeinkkel, hanem kötelességbõl tesszük,
hogy figyelmeztetjük Magyarország vezetôit a hibás, bûnös ÉRDEKELTSÉGEKRE, az
emiattti felelÕssúgükre.
EZÉRT KÉRJÜK EZÚTON AZ ÉTEL- és VÍZSZENNYEZÉS FOLYTATÁSÁT

MEGAKADÁLYOZÓ, KOCKÁZATCSÖKKENTÓ INTÉZKEDÉSEK
MEGTÉTELÉRE, A KÁROKOZÁS ABBAHAGYATÁSRA ÖNT ÉS TÁRSAIT.

Az élelem- és vízminôség ellenôrzést nagy szigorúság mellett kell bevezetni.
A jelenlegi "piaci befolyás" túl közvetlen ahhoz, hogy a polgáraink biztonságát
érintô élelmiszer ellenôrzési, ill. ivóvízminôségi kontrollt csak az állami szervekre
szabadjon bízni. Jól felszerelt táplálék ellenôrzô független családi mérôlaborok
is szükségesek, s az, hogy MINDEGYIK táplálék-komponens megbízhatóan legyen
határértékezve

A KTM-mel az adott témakörben az elfogadható díjnormákat már elôzetesen
(az I-1077/90. KTM sz. szerzôdésben) rögzítettük. Több kifizetés is sikeresen
megtörtént. Tehát megegyezésünk esetén a díjat könnyen kiszámolhatjuk.

Úgy gondolom, hogy méltányos, ha a Társaságunk 1981. szept. 30-i
megalakulásától e jelentésünk dátumáig eltelt idôre, a témával foglalkozó,
átlagosan legalább 10 szakemberük mindegyikénél átlagosan évi 240 nap
munkaráfordítást számolva fizetik ki társaságunknak a MEGBíZÁSI D³JAT
A díjnál a KTM által az ANTIRANDOM GMK alvállalkozónknak 1992-ben
fizetett 4,6 millió Ft az Ællam részérôl fizetett elôlegnek tekintendô.

Mivel a további díj esetleg a KTM Környezetvédelmi Alapjából fizethet
(?), ezen fizetési igényrôl a jelen irat másolatát dr. Tardy János úr
KTM helyettes államtitkár címére is benyújtom. Az ô intézményük (KTM
Természetvédelmi Hivatal) ezekben a munkákban -az I-1077/90. szerzôdés
miatt- mindvégig segítô partner volt. Ök felügyelték, s részben finanszírozták
is, az adott káliumtúladagolási-kár elhárítási munkát. (4) Az Önök részére
mellékelt módszertani kiadványunk e velük közös munka egyik eredménye.
Diagramjain jól látható, hogy szemben a kormányszintû ellenkezô
állásfoglalásokkal, a kis kálisóadagok is erôsen mérgezôek. Mérgezik a vesét,
a vért, a szívet, az idegrendszert, csökkentve az állampolgáraink VALAMENNYI
testi- és szellemi teljesítményét.

Elvileg talán megoldható lenne, hogy valamennyi lakost csak mi tájékoztassuk.
Azonban jobb és hatásosabb egy megfelelô kormányszintû állásfoglalás. Ez
a leleplezési eredmények FENNTARTÁSA miatt is szükséges. Pl. jelen irattal
kénytelen vagyok perújítást kezdeményezni a mûtrágyázási károkat (a REFORM
lapban) a magyar parasztokra ráfogó MTA TAKI, dr. Kádár Imre miatt. Az itt
leírtak figyelembevétele miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nyilván nem fogja
a cikkíró ellen közérdekbôl Ön helyett is jogosan követelt helyreigazítást tovább
ellenezni.

Közismert, hogy a ZSIDÓSÁG mennyire alaposan ellenôrizteti az élelmiszerei és
italai tisztaságát. Fogalom lett az ún. "KOSHER-minôség". Amit a rabbik megtesznek
bármelyik zsidó biztonsága érdekében, azt a Magyar Állam is megteheti a magyar
állampolgár biztonsága érdekében! A kosher minôségû tengeri étkezési sóban nincs
kálium, és a TALMUD a zsidók részére a desztillált víz (esôvíz) ivását, már legalább
1500 év óta (!) kötelezôen elôírja. Lásd: Luzsénszky Alfonz: A TALMUD MAGYARUL,
1910. Budapest. (A könyv VIII. kiadásában a 20. oldalon van.)

Nem kérünk olyat, ami ne volna észszerû, vagy feltétlenül szükséges, amikor -Európa
Biztonságát is javítandó- a magyar lakosok részére NORMAKONTROLLÁLT,
fokozott élelmiszer- és ivóvízminôség ellenôrzést kérünk, a FELDERÍTETT
ÁLLAMI INTÉZMÉNYI KÁLIUM-NORMA HAMISÍTÁS miatt.

Kérem szíves segítségét, e sajátos közérdekû ellenôrzés-kijavítási szolgáltatás
pótláshoz, ill. a teljesebbkörû eredmény hasznosításhoz. Kérem Önt a szolgáltatásunk
megbizotti díjában való megállapodásunk szíves elôsegítésére. Kérem, hogy a
Parlament jogi testületei nyújtsanak segítséget valamennyi minisztériumnál és
intézménynél e díjazási megállapodás peren kívüli létrehozásához, s a vízminôségi
kálium-kontroll helyreállítását is, rendeljék el amiatt, mert bár már 1967-69-ben is
pusztultak a gyümölcsfák (Mezôhegyesen) a talajvíz és csatornavíz túl nagyra
nôtt káliumtartalmától, DE Önök kihagyták az állami kálium ellenôrzési mérést
a (víz)szabványból, sút a határértékeit is, a Mûszaki Irányelvekbôl elhagyták!

A mérgezô káliumhatás és vízszennyezés miatt felelôsök a nemrég diploma
hamisításba, közokirathamisításba keveredett egyetemi és minisztériumi állami
alkalmazottak és az MTA szakmai köreibôl kerültek ki. Az MTA-t érintô valamennyi
területen ezek kivizsgáltatása és a hibák megszüntetésére való intézkedések megtétele
az Ön kötelessége, dolga.

Miután az elôzô bejelentést már volt ideje kivizsgálni, és a közöltek valóságáról, az
ügy komolyságáról meggyôzôdni, kérjük azonnali szíves válaszát az Önnel közölt
MTA-s hibák miatt tervezett intézkedéseirôl, mielôtt a kálium túladagolással,
nátrium aluladagolással szennyezett vízzel itatással „lassan” gyilkálási módszernak,
(az emberi vér nátriumból, káliumból, klórból és vízbõl összetett elektrolítjának az
elrontásával) visszafordíthatatlanul kipusztítják a magyar bennszülött lakosságnak a
többségét, az ún. Magyar Tudományos Akadémia kosher-sót és desztillált vizet, vagy
legtisztább ásványvizeket, s borokat fogyasztó "tudományos fokozatosai". (Lásd elôzô
bejelentést, kódja: "GLATZ.96c", 1996. dec. 28.)

Szeretném, ha az ország és Európa biztonsága érdekében elvégzett közveszély-
elhárítási, civil polgárvédelmi szolgáltatásunkat nem becsülnú le, ahogy szokták
a bûnelkövetõk részéról.

Mellékelet: (1) Uj hatásvizsgálati mérési módszeremet támogató munkahelyi
vezetôi nyilatkozat (MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ,
1979. dec. 8., "NAK1979.")
,
(2) ANTIVAK-antirandom talaj-növény tolerancia ÓRIÁSMÉRÉS
(Káliumadagok hatása a növények mûtrágyadózis-, hômérséketváltozás-
és vízmennyiségváltozás-tolerálási képessúgúre. All Rights Reserved!)

(3) KÖJÁL-KTM országos statisztika a mért ivóvízminôségi
hibaszázalékokról, szabványsértési gyakoriságokról. Az ihatatlanságig
szennyezettek a hazai ivóvizek! (1987-1992.

(4) A KÉMIA TANíTÁSA (Módszetani folyóirat, 1997. jan. 11.,
MOZAIK OKTATÁSI STUDIÓ) A káliumozott növényt vagy étkezési

sót stb. fogyasztókat mérgezô K-hatásokat bemutató klinikai és tankönyvi
mérési adatok.

Válasziratot nem ajánlott levélben és a 3682-532-es társasági faxunkon is
kérek, a postai kézbesítési hiányosságok miatt.

Helyreigazítási perújításhoz kapja, a dr. Pataki Árpád bíró (PKKB)
elleni elfogultsági bejelentés miatt, a Fôvárosi Bíróság elnöke. Hiv.: 29.P.90.292/1995.
és 29.P.93067/95.

Másolat: Szíves tájékoztatásul dr. Tardy János elnök úr KTM helyettes államtitkár
részére. KTM Természetvédelmi Hivatala 1221. Bp., Költô u. 21.,
az I-1077/90. sz. szerzôdésünk teljesítése tárgyában.

P u b l i k á l t p e r v i t e l !

Tisztelettel:

Budapest, 1997. július 04. Tejfalussy András

***
6./

Pintér Sándor belügyminiszter kezéhez,országos
APARTHEID ügyében.

Az iratról másolatot kapott: FIDESZ / Orbán Viktor / 268-48-00.

Mérgezô vagy nem mérgezô tengeri só a titkos kódolásoktól függôen ?

A tengerben kb. olyan a káliumsó és nátriumsó aránya,mint a vérben,
a vérpótló élettani sóoldatokban (pl. RINGER: 0,9%NaCl,003%KCl),
mely összetétel a szívnek és a többi test-sejt igényeinek is a legjobban
megfelel. Ez már régóta (köz)ismert. Lásd pl. Dr. Kiszely György és
Dr. Hársing László: "Biológiai és élettani alapismeretek" (Medicina,
1958. Budapest, 90. oldal.) A szájon át bevitt nátriumnak és kálium-
nak egyformán az 5-10%-a távozik a széklettel. A többit vizelettel
és izzadsággal távolítja el a szervezet, aminek csak a vesztességek
pótlására van szüksége. A káliumveszteség óránként kb. 0,8/24 gramm,
a nátriumvesztesség óránként kb. 4/24 gramm (a napi szükséglet 0,8
gramm kálium és 4 gramm nátrium). Mindkét adagolási határ túllépése
árt az egészségnek, mert tönkreteszi az emberi szervezet elektrolít
háztartását. A fenti adatok egészséges felnôtt személyekre, normál
környezeti viszonyokra vonatkoznak. (Dr. Varga Péter: "Jegyzet az
intenzív betegellátó szakaszisztensek számára" I. kötet, kéziratként,
1978., Felelôs kiadó:dr.Ulbing István fôigazgató fôorvos.,46-48.oldal.)

Hazánkban mindenféle "tengeri só" kapható,melyeket válogatás nélkül
ajánlanak, de a kálium:nátrium arányt titkosan kódolják. Például az
"Étkezési tengeri sót", 500060/1440/1991.OÉTI számmal forgalmazzák,
mint "az egészséges táplálkozás fontos alapanyagát". Mérés szerint:
a nátriumklorid tartalma 50%, káliumkoridtartalma 50%. (Olasz im-
port.) "Egészségvédô importált földközi tengeri sót, étkezési célra",
500060/4386/91.OÉTI számmal forgalmaznak. Mérés szerint: ez tiszta
nátriumklorid,egyáltalán nincs benne káliumklorid. Ezenkív¾l még
kapható OÉTI szám nélküli "Compact Douwe Egberts" só "Horváth Rozi"
ajánlásával, amelyen az "MSZ" (Magyar Szabvány) megjelölés szerepel.
A Magyar Szabvány mindegyik étkezési alkalmazású sóban tiltja (!) a
káliumklorid legkisebb mennyiségét is. A mérések szerint: e sók 40%
káliumkloridot tartalmaznak. ( Néhánynak a dobozára is ráírják ! )

A NAPI MAGYARORSZÁG lap, 1998.május 26-án, az 1. és 6. oldalán
dokumentálta azt a legsúlyosabb b¾ncselekményt, hogy eltitkolták, hogy
már 0,8-1,7 gramm kálium (2-4 gramm kálisó) is órákig a felére
csökkentette a felnôtt egészséges (valamennyi) személy vesem¾ködését, s
így (vese- ill. vérmérgezést okozva) megmérgezte ôket. A mai sózási
"szokások" mellett a kálisótartalmú sókból alkalmanként ennél több
kálium szívódik fel, mivel a napi étkezési sófogyasztás átlagosan
20 gramm/fô, de OÉTI a kálisó mérgezô hatása ellenkezôjét hazudja.

Az ELIXIR cím¾ lap 1998.július,113.száma "Élés-tár" rovata
MEGKÜLÖNBÖZTETÉS nélkül ajánlja a "tengeri só" evést (44. oldal),
pedig kipusztult azoknak az állatoknak a 4. nemzedéke, amelyeket káliummal
túladagolt legelôn (a növelt káliumtartalmú növényeket legeltetve) tartottak.
Aki tudja a só-kódolást: megmarad, aki nem: kipusztul !

Javasololom a tengeri só keverékek titkos kódolásával, egyesek által
- akik ismerik e sók kálisó tartalmát és annak tényleges hatásait -
mások ellen (népességfogyás elôidézés,a betelepüléshez helycsiná-
lási célokból?) folytatott káliumtúladagolás leállítását,s a mérgezô
kálisónak (mely az étkezési /nátrium/ só tengerbôl lepárlásánál
keletkezô mérgezô hulladék, amit korábban éppen ezért kidobtak!) a
kódolás útján "feletetéséért" felelôs személyek APARTHEID-ért való
felelôsségre vonására, nevezettek kilétének kiderítésére, börtönbe-
zárására, a büntetôbírósági nyomozások soron kívüli megindítását.

Jelen irat másolatával - mint nyílt levéllel - ismét felhívom az ELIXIR
újság fôszerkesztôje és FIDESZ t.figyelmét,hogy ne növeljék a mérgezô
mértékû káliumfogyasztást !!!!

Budapest, 1998.VII.20.
/Kód: elixir.98a/

Tejfalussy András,okl.mérnök
1036 Bp.Lajos u.115.VI.34.)

***
7./
3/1. Jele: pápa

A G R O A N A L I Z I S TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és
Gazdaságosság Ellenôrzô Központja GMK, H-1038 Bp., Lajos u. 115., Tel/
/Fax: 3-682-532. ( Jogelôd: AGROANAL TUDOMÁNYOS POLGÁRI JOGI
TÁRSASÁG. Cégengedélyezési szám: 01-04-231575/03., 1981-ben alapítva ).
ELNöK

Budapest, 1998. X. 27.
Dr. István József, ref.lelkész úr,
országgyûlési képviselô
1055 Budapest V., Kossuth tér 1/3.

Iratkód: pápa
Iratjel: "sószabv.kiv":
A mellékelt iratjele: sószabv.kiv

Tárgy: Ptk. 484-487.p alapján végzett kárelhárítás !


Kedves István József úr!

Kérem szíves segítségét a szabványellenesen forgalmazott "étkezési
kálisó" importálási és forgalomba-hozatali és árusítási engedélyei
visszavonatásához, s az engedélyek kiadásáért, -fenntartásáért való
büntetôjogi felelôségek haladéktalan bírósági megállapíttatásához,
az alábbi (összefoglaló) tájékoztatásban rögzített adatok alapján.

Tájékoztatás a KTM I-1077/90. sz. megbízási szerzôdés eredményérôl:

Mérési vállalkozásaim, majd minisztériumi, országgyûlési,
akadémiai, stb. megbízások keretében 1979. és 1998. között
én, ill. az általam vezetett tudományos magántársaságunk
országos és nemzetközi téren elvégzett alapos vizsgálatunk
alapján megállapította, hogy Magyarország egész területén
kálisót etetnek konyhasó (NaCl) helyett, kötelezô só szabvány
(MSZ-01-10007/82) összetételi elôírásai megsértésével,
20-98% kálisót (KCl) kevertetve a konyhasóhoz. A kálisó és
a nagy káliumtartalmú élelmiszereknek (szója, COCA-COLA,
stb.) ORVOSI etetésével, itatásával, valamint a konyhasó
sózásra alkalmazásáról való ORVOSI lebeszéléssel allergiát,
szaporodásképtelenné válást, kipusztulást okoznak, fôleg
a keresztény (többségi) lakosság körében, miközben az
"étkezési tengeri sóban" csak a "kosher minôség" (izraeli
import) esetén nincs kálisó egészen biztosan. ***

- Magyarország Kormánya az ez ellen tett bejelentéseinkre
ellenem, a családom és a munkatársaim ellen szervezett
titkosszolgálati retorziókkal (baleset, emberrablás, tüdôrák
alaptalan ráfogása útján operáltatás, tartozásai nem megfizetése,
OTP-bankbetétünk megrablása, stb.) "válaszolt". -

MÉM, FM, FVM (földm¾velésügyi tárca) által indított, ma is
folyamatban lévô bosszúhadjáratok keretében, titkos
belügyminiszteri levél, hamis orvosi vélemények alapján,
bírák, ügyészek, rendôrök is szervezik, fedezik.

A földmûvelési tárca 00/:20.518/1991. (1-a-151/87.BM,
92.000/7/1987.FM) sz. iktatású titkos iratai alapján,
1997.szept.10-én pl. hamis bírói paranccsal fedezett
"rendôrök" elraboltak, összevertek, és megkísérelték
a hová-bebörtönzésemet eltagadni a családom elôtt,
majd a leleplezôdése után az egészet letagadták.

Mind a mai napig folytatják az APARTHEID-et és a
titkosszolgálati retorziót, újabban: köztársasági elnöki
szintû bûnpártolással, amire számos tanú, s szinte
korlátlanul sok konkrét bizonyíték van.

A feljelentések iratait és bizonyítékait a bírák,
ügyészek, rendôrök, ombudsman, stb. elsikkasztják
és a feljelentés benyújtókat és tanúkat üldözik
az APARHEID-et elkövetôk és bûnpártolók helyett.

Ez, a keresztény néptömeg elleni APERTHEID-et kálium-
túletetéssel és konyhasó-aluladagolással megvalósító ***
tudósok és kormányok és nemzetközi szervezetek elleni
tájékoztatás, Ön mellett, fôként a Nemzetközi Emberi
Jogi Bíróságot (Strasbourg) és II. János Pál pápa
ôszentségét, s az emberi jogokat védô szervezeteket
érdekelheti. A szabványellenes kálisó étkezési célra
importálásának és forgalmazásának engedélyeit azonban
csak dr. Torgyán József miniszter úr tudja megvonni!

*** Megjegyzés: Van-e fontosabb e mérgezés betiltásnál?!

A természetes táplálkozási kálium:nátrium aránynak
(1:5) az ellenkezôjére (5:1), azaz huszonötszörösen,
2500%-ban hibásra módosítása nemzetközi, pl.: WHO (!)
táplálkozástudományi hamis publikációkra alapozva, a
e kálium és nátrium normák meghamisításával történt,
ez már régóta teljesen egyértelmû a bizonyítékokból.
A bûntett e vonatkozásban is teljesen bizonyítva van!
Az is baj, hogy ezen APERTHEID b¾ntett abbahagyatását
antiszemitizmus címén, ismétlôdô rágalmazások útján,
akadályozza a mérgezô kálisó-feletetésben érdekelt
bûnszervezet!

Tejfalussy András
okl.mérnök, parlamenti szakértô

Kérem Önt, hogy szíveskedjék eljuttatni a mellékelt következó iratot iniszter úr kezéhez! i!
Melléklet a „pápa” iratkódú kárelhárítási célú beadványhoz:

A G R O A N A L I Z I S TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és
Gazdaságosság Ellenôrzô Központja GMK, H-1038 Bp., Lajos u. 115., Tel/
/Fax: 3-682-532. ( Jogelôd: AGROANAL TUDOMÁNYOS POLGÁRI JOGI
TÁRSASÁG. Cégengedélyezési szám: 01-04-231575/03. 1981-ben alapítva ).
ELNÖK

8./
Jele: sószabv.kiv
Dr. Torgyán József miniszter úr
Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium
Budapest V. ker. Kossuth Lajos tér 11. 1055
Javaslat

Tisztelt dr. Torgyán József Miniszter Ur!

Intézkedés szabványt sértô étkezési só betiltás tárgyában. Kárelhárítási
szolgáltatásunk az I-1077/90. KTM. számú megbízási szerzôdésünk eredmé-
ményein, valamint a Polgári Törvénykönyv 484-487.paragrafusán is alapul!

1) A Szent László Akadémián Dr. Nagy Bálinttal szemben Ön az ô
korábbi beosztottjait „csupa jó szakértôknek” nevezte. Nem azok:

Pl.: a 71.949/1/1980. MÉM ÆÉHF /kálisó/ engedélyt ellenôrizve,
bemértük, hogy m¾trágyaként, és mások bemérték, hogy étkezési-
sóként mérgezô a kálisó!
Van a tárgyi I-1077/90.megbízásunk eredménye,egy TvH-137/1993.
FTF-27/93.fôosztályvezetôi akta, mely tájékoztatta a Kormányt,
hogy a hadsereg alakulatait a kálium túladagolással mérgezik s
a polgári lakosságot is. Mindmáig, bár háborús helyzet van:


2) A hazai boltokban mindenféle (20-98%-os kálisó tartalmú) sót
árusítanak az elôírt szabványos só helyett. A Magyar Szabvány:
(MSZ-01-10007) 1982-ben lépett hatályba, 1985-ben módosították
s a 30/1995/XI.8. IKM rendelet alapján kötelezôen legalább 97%
konyhasónak kell lennie valamennyi étkezési célra használt sóban
és kimondja, hogy e sókban tilos a kálisó (vagy káliumcitrát)
legkisebb mennyisége is. Szabványnak megfelelô "Egészségvédô
tengeri só"-t (kósher minôség, izraeli import, KERMI eng.szám:
21.14332, OÉTI szám: 50060/4386/91.) csak zsidó kaphat.

3) Hivatkozom a Napi Magyarország lap 1998. május 26-i számában
általam közzétett akadémiai emlékeztetônkre (Eml.MTA, 1998.IV.1.,
akadémiai elnöki titkársági iktatószáma: 285/1998.), mivel a magyar
állami mérések hivatalos adataival is igazolja, hogy
a kálium 0,88-1,76 gramm dózisa is mérgezô hatású, mindenkire.

Európai (FEB) közlemény szerint, amelyet a Képes Ujság (1993.
május 22.,"Ásványtani Kis-sótár" ) is átvett, a helyes normák:
kb. 0,8 gramm kálium és kb. 4 gramm nátrium (naponta) étellel-
itallal 24 óra során, több lépésben pótolva. Az Önök szakértôi
(lásd: 8253.sz. miniszteri választ, 1992. dec. 8.) 4 gramm káliumot
és 0,8 gramm nátriumot javasoltak. Ez a többségi lakosság egészsége
rovására, az élettani nátrium:kálium optimum arány 2500%-kal
meghamisítása a Magyar Parlament hamisan szavaztatásával.

Szükséges, javasolt intézkedések:

1.) Önnek a szabványellenes só forgalmazását be kell tiltania.
2.) Izraelita Hitközség vezetôi is lépjenek fel az ellen, hogy
mialatt a kóser boltjaik szabvány szerinti tiszta sót, más
üzletek kálisóval szennyezett szabványellenes sót árulnak.
3.) Kárelhárítási díj fizetés (az I-1077/90.KTM sz. szerzôdési
díjnormákkal 2 mérnökre, 1993.I.1-tôl az Ön intézkedéséig.
Illetve az 1.)pont szerinti intézkedésig.

Tisztelettel:

Budapest, 1998.X.16.
Tejfalussy András

KÖZZÉTÉVE!
***

9./

AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY ENVIRONMENT- AND
ECONOMIC CONTROL CENTER. HUNGARIAN gmk.
H-1036 Budapest, Lajos u.115., T/Fax: 36-13682-532.)

Budapest, 1999. január 5.
Iratkód: ORBÁN.VIK
(Mellékletként "APEH.99-hez"!)

BÜNTETôFELJELENTÉS, A MINISZTERELNÖK CíMÉRE!

A FELJELENTETT BÛNCSELEKMÉNY: MAGYARELLENES HATRÉTEGÛ
DISZKRIMINÁCIÓ, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, kormánya(i),
országgyûlése, államfô, ombudsman, s miniszterek által, nemzetközileg garantálva .
:
Az 1949. évi XX. törvény (mint "Magyar Köztársaság Alkotmánya")
70/A.-/E. paragrafusai TELJES diszkriminációmentességre köteleznek,
ám a politikai vezetés a magyarellenes negatív diszkriminációkat is
"alkotmányosnak" tüntette fel és továbbfolytatni tervezte, 2003-ig, ami
népirtási, hazaárulási bûntett is az Akadémia, Parlament, Kormány,
Akotmánybíróság, stb., valamennyi felelôs döntéshozó részérôl:

1.) A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága lehetôvé teszi a politi-
kai alapon döntô, diszkriminatív, magyarellenes büntetôbíráskodást.
A bíróság helyett, a bûntettek elkövetôit az ügyészek felmenthetik a
nyomozás mellôzésével, a meglévô bizonyítékok letagadásával, azaz a
bûnügyekben (az 1949. évi XX. tv. 50. paragrafus szerint kötelezô!)
büntetôbírói elbírálás alól a bûnelkövetôket az ügyészek kivonják .

2.) Egy buzi-barátra a 400 millió Ft közpénz elsikkasztása esetén,
egymillió Ft-onként csupán 3,6 nap fogházat mertek büntetésként kiróni.
A tíz- és száz milliárdokat sikkasztó bankárok családjait sem merik
elszámoltatni a vagyongyarapodásukkal . Ezzel szemben az Ombudsman is,
és az Alkotmánybíróság is , "elfogadhatónak" nyilvánította a kamatmentes
állami lakásépítési kölcsönökre magas kamatok visszamenôleges kirovását,
s az ezt befizetni nem tudó, államilag becsapott magyarok ingatlanai bírósági
végrehajtók által, hatodáron eladását. Ingatlanaikat külföldi állampolgárok és/
vagy ezek cégei veszik meg.

3.) Az 1988. évi XXIV. törvénnyel teljes adómentességet és társadalom-
biztosítási járulék fizetés elengedést biztosítottak az idetelepülô
külföldi személyek magyarokkal konkurens üzletének. Ez is negatív
diszkrimáció az adóköteles magyar üzletekkel szemben. Az emiatt adót
és biztosítást fizetni képtelen, vagy fizetése miatt csôdbejutó magyar
vállalkozók ingatlanait a bíróság (hatodáron) eladattatja, s emiatt s
magyar vállalkozók lakásai is szinte ingyen a külföldieké lesznek.

4.) A lakosságot az általa társadalombiztosítási- és nyugdíjjárulék
címén fizetett összegek terhére, orvosilag túladagolják (állatoknál
is csont-, stb.) torzulásokat okozó, szaporodást gátló kálisóval és
a klinikai mérések ezt bizonyító adatait a parlamentben letagadják.
Az akadémia elnöke CIONISTA VILÁGKONGRESSZUST ráért
megrendezni, de féléve "nem ér rá aláírni" a mérgezés betiltáshoz
szükséges iratot!

5.) A kormány(ok) a magyarokat a mérgezô víz itatásával és a kálisó
etetésével folyamatosan gyengítik, betegítik, kipusztítják. Ezalatt a
betelepült gazdag külföldiek forrásvizet vagy desztilláltvizet és
mérgezô kálisótól mentesített kosher (tengeri) sót fogyasztanak.
A szennyezett víz itatással s a mérgezô kálisó etetéssel elpusztított
magyarok "kiürült" ingatlanait , hagyatéki árverések során, szintén
negyed- vagy hatodáron, a tôkével rendelkezô külföldiek veszik meg.

6.) Magyar embereket rokonaik látogatásra se engednek ki Amerikába,
ha itt nincs munkahelyük, nehogy ottmaradjanak. Viszont Amerikából,
Izraelbôl, Ukrajnából külföldiek idejárhatnak s (hatodáron) lakáso-
kat, ingatlanokat vásárolhatnak, Ezekbe persze be is költözhetnek s
Magyarországon bejegyeztetett fantomcégeik tagjaként itt lakhatnak.


Benyújtja:
Tejfalussy András gmk elnök
személyi szám : 1-420415-0215,
Cím: 2621 Verôce,Lugosi u.71.)
***
10./

AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY ENVIRONMENT- AND
ECONOMIC-CONTROL CENTER HUNGARIAN gmk.
H-1036 Budapest, Lajos u.115., T/Fax: 36-13682-532.

Budapest, 1998. január 05.
Kód: APEH.99
---
Jogfenntartási nyilatkozattal!
F e l j e l e n t ô i r a t
Dr. Gatter László
Fôvárosi Bírósági elnök címére,
1055 Budapest, Markó u. 27. szám.

Tejfalussy (Sydo) András 2621 Verôce, Lugosi u. 71., személyi szám: 1-
420415-0215) a Magyar Állammal és Önkormányzataival szemben, korlátlan
határidôvel, az alábbi jogfenntartási nyilatkozatot teszem, magam és a
családom és valamennyi korábbi és jelenlegi és leendô ügyfelem javára,
akiknek a Fôpolgármesteri Hivatal (jogelôdje) által elkövetett közokirat-
hamisítással kárt okoztak, okoznak

A bíróság jelenlegi gyakorlata során fütyülnek az 1949. évi XX. tv., a
"Magyar Köztársaság Alkotmánya" paragrafusaira. Ha tényleges alkotmány
volna, nem mernék megtenni! Csak az alkotmány nélkül hézagos és ellentétes,
aránytalan, diszkriminatív döntésekre alapot adó jogszabályokat alkalmazzák,
a polgári és közigazgatási perekben a bûntetteket elnézve és a bûntetteknél a
polgári jogi kártalanítási igényeket mellôzve, ami az ún. "politikai bíráskodás"
folytatásának is a melegágya, lásd: ÁVH!
û
A 2.P.20.129/1993. számú perben és valamennyi további peremben, amiket
a társaságaink vagy a feleségem képviseletében indítottam, ill. intéztem,
perfelfüggesztés vagy bármi okból történt permegszünés esetén is,
a kártalanítási követeléseket és azok kamataira vonatkozó igényeket is
korlátlan ideig fenntartom. A mellékletekben dokumentált állami csalás
ill. önkormányzati csalás valamint ezekkel összefüggô közokirathamisítási
(alkotmánybírói, bírói, ügyészi, rendôri, miniszteri, ombudsmani, állami
és illegális titkosszolgálati ügynöki, stb.) b¾ntettek alapján.
Ezen pereim "igazságos" elbírálását, s sok esetben az ügyviteleimet is
a Magyar Köztársaság alkotmányának nevezett 1949. évi XX. tv.-be ütkö-
zô módon, ismétlôdôen és folytatólagosan nehezítik, ill. akadályozzák.

Az APEH-hel és a Fôpolgármesteri Hivatallal szemben a Miniszterelnökhöz
benyújtott feljelentôiratot, ami a magyar állammal s az illetékes hivatalokkal
szemben az általuk ellenem folytatott közokirathamisítás-bûntettekért való
kárfelelességük alapján, kártalanítás követelés is, jogfenntartási nyilatkozatként
kérem kezelni. A bíróságok által való perfelfüggesztések céljára velem szemben
hivatkozott ill. felhasznált hamis közokiratok (=a Btk. 274. paragrafus (1)
bekezdése a), b) és c) pontja szerint minôsülô közokirathamisítási bûntettek)
miatti káraink vonatkozásában.

A bizonyított bûnügyi tényállást a Miniszterelnök címére szóló irat
(Kód: ORBÆN.VIK) és ahhoz tartozó kiegészítô irat (Kód: simicska.99b)
dokumentálja, s az ezek alapjául szolgáló hivatkozott feljelentôirat,
amit a Váci Rendôrkapitányság a bizonyítékként szolgáló iratokkal
átvett tôlem, 1998. VII. 26-án. Függetlenül attól, hogy az ügyben
miféle döntéseket hoztak e jogellenes, s alkotmány-szöveg ellenes
politikai bíráskodási idôszakban.

E közokirathamisítók elleni bírósági bejelentés megküldve:tudomásul-
vételret, csatolt mellékletekkel együtt

1./ APEH, ad. dr. Simicska Lajos elnök, 9280418455.
2./ Fôvárosi Közigazgatási Hivatal vezetôje, ad. Fôpolgármesteri
Hivatal és jogelôdje, s a területükön lévô egészségügyi intézmények.

A csatolt mellékletek (kódjai): 1./ ORBÁN.VIK, 2./ simicska.99b !

Benyújtja:
Tejfalussy András (GMK ELNöK,
személyi szám : 1-420415-0215,
Cím: 2621 Verôce,Lugosi u.71.)


Vízlepárló-megrendelõItt kell kattintani a folytatáshoz

Vissza az oldal kezdetéhez