AGROANALYSIS SCIENTIFIC SOCIETY (pjt)

Budapest, Lajos u. 115. Hungary 1036 Telefon/fax: 36-1/250-6064, 36-27-380-665

Vissza a nyitó lapra / Vissza a fõtéma jegyzékre / Vissza az elõzõ lapra

Fõtémakör: EURÓPAI UNIÓS KORRUPCIÓK


TERRORISTA MERÉNYLET KUTRUCZ GIZELLA LEÁNYA, TEJFALUSSY ANDRÁS FELESÉGE BALOGH ZSÓFIA ELLEN? (1.)

A Balogh Zsófia közgazdásznak, Tejfalussy András feleségének Horváth Péter és bûntársai által okozott súlyos baleset miatt járó kártérítésnek a kifizettetését 1992. nov. 19., a baleset óta akadályozza a feljelentéseket és bizonyítékokat hamisan iktató és sorozatosan eltüntetõ, ill. semmibe vevõ hazai rendõrség, ügyészség, bíróság és a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság (valószínûleg az ott foglalkoztatott magyarországi bírák is csalnak).

Itt is kattinthat a zsidók ellen a háború alatt uszító rabbit is leleplezõ Kutrucz Gizellát és családját ért terrorista fenyegetés leírására

Bûnügyi bizonyíték Sólyom László köztársasági elnök és bûntársai Tejfalussy András ellen folytatott okirat-hamisítására

Itt is kattinthat a baleset valószínûleg szerzõi jog lopási érdekeltségi bûnügyi elõzményeire!

HORVÁTH PÉTER SÚLYOS BALESETET OKOZOTT BALOGH ZSÓFIA DIPL. KÖZGAZDÁSZNAK, AZ APLA (más néven : "Rabbi" ill. Expert Choice) SOFTWARE-T FELTALÁLÓ TEJFALUSSY ANDRÁS FELESÉGÉNEK, MAJD ELTULAJDONÍTOTTA TÕLÜK A VELE GÉPBEIRATOTT ÉRTÉKES SOFTWARE-T ÉS A FEJLESZTÉSI ALAPDOKUMENTÁCIÓJÁT IS, AMIT TEJFALUSSY ANDRÁS KÖLCSÖNADOTT NEKI A PROGRAM GÉPBEÍRÁSÁHOZ.

HORVÁTH PÉTER EZUTÁN HAMIS IRATOKKAL ÉS HAMIS TANÚKKAL LETAGADTATTA A BALESETNÉL JELENLÉTÉT ÉS A BALESET ELÕIDÉZÉSÉBEN JÁTSZOTT SZEREPÉT, MAJD A BÍRÓSÁGGAL CSALÁS ÚTJÁN MEGÍTÉLTETTE, HOGY AZ APLA PROGRAMÉRT FIZESSEN NEKI A BALESET ÁLDOZATA, BALOGH ZSÓFIA "SOFTWARE-DOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI MUNKADÍJAT". AZ APLA SOFTWARE FEJLESZTÉSI DOKUMENTÁCIÓI ELTULAJDONÍTÁSÁT BALESET OKOZÁSSAL KOMBINÁLÓ PROGRAMOZÓT MINISZTÉRIUMI, BÍRÓSÁGI, ÜGYÉSZSÉGI, RENDÕRSÉGI ÉS ÜGYVÉDI-IRODAI BÛNSEGÉDEK IS TÁMOGATJÁK A POGRAM ELTULAJDONÍTÁSBAN ÉS CSALÁSBAN, S EGY ANTIRANDOM GMK TAG, KUZMINCH GÁBOR IS.

Fõvárosi Bíróság
Budapest
Markó u. 27.
1055

5 pld.-ban, 5 pld.-ban mellékelt bizonyítékkal.

Hivatkozott ügyszám: 18.P.25993/2004/13-I.

Tárgy: a bírósági ügyáttételek során eltûnt bizonyíték példányok pótlása Balogh Zsófia 1036 Budapest, Lajos u. 115.) felperes baleseti sérült részérõl, a Pest Megyei Bíróság és a Váci Városi Bíróság által joggal visszaélésekkel, irat eltüntetésekkel bírósági jogkörben okozott káron alapuló kártérítési perben (Horváth Péter és alperes társai ügyében).

Tisztelt Fõvárosi Bíróság!

Az eredetileg kellõ példányszámban benyújtott bizonyítékok közül már csak egy bíróinak nevezett példányt találtunk az aktában. Mivel ez lehet az oka annak, hogy a bíró nem vette figyelembe a keresetünk 1993-óta tárgyalni el sem kezdése miatti kártérítési igényünket a Pest Megyei Bíróság által ellen, kérjük az iratok megfelelõ példányban a bíróság által pótoltatását.

Mivel a legfõbb bizonyíték a kártérítési igény bírósághoz idõben benyújtására a váci P.20.367/1992. számú másik pernek az aktájában rejtegetett, de onnan végül is sikeresen kimásolt feljelentés és kereset, amelyen látható a Váci Bíróság 1993. febr. 22-i bélyegzõje és regisztrálása, ennek az aktából kimásolt bírói jelzésû példányáról azonnal benyújtunk 5 másolatot a Pest Megyei bíróság alperességét a bizonyíték hiányára alapozó Fõvárosi Bírósági végzés elleni fellebbezéshez bizonyítékként való csatolásra. Az irat azt is bizonyítja, hogy jogellenesen próbálták az illetékes bíróságról másik, nem illetékes bíróságra átirányítani az ügyet, a Pest Megyei Bíróság mulasztásait bizonyító ezen irat -bíróságokon eltüntetett - példányai miatt.

Melléklet: 5 pld. a Feleségem balesetét okozó és ezt hamis munkaszerzõdéssel és hamis baleseti jegyzõkönyvekkel fedezõ Horváth Péter és társai ellen benyújtott, Váci Városi Bíróságon 1993. február 22-én a P. 20.367/1992. számra érkeztetett, általam aláírt feljelentõ és kártérítés megítélését kérõ (a baleseti ügyben eljárásomat a belügyminiszterek titkos és hamis iratokra alapozva törvénysértõen akadályozó 7.P.20.367/1993. sz. váci „per” ügyszámra hivatkozó) iratról.

Budapest, 2004. május 14.

Tisztelettel:

Tejfalussy András (a felperes meghatalmazott képviselõje)

A miatta balesetet szenvedett Balogh Zsófia v églegesen kikészítésére HORVÁTH PÉTER ÁLTAL INDÍTOTT "ELLENPER" VALÓDI TÉNYÁLLÁSÁT AZ ALÁBBI ELSÕFOKÚ ÍTÉLET RÖGZÍTETTE:

HORVÁTH PÉTER, a hiányzó programozási (program dokumentáció készítési) munkáit kifizetendõnek feltüntetõ, vagyis hamis munkadíj követelésekkel pert indított Balogh Zsófia (és az Antirandom gmk többi tagja) ellen, hogy ezúton megakadályozza az (Horváth Péter által elkövetett) APLA fejlesztési dokumentáció eltulajdonítás és a baleset okozás miatt a Váci és a Pest Megyei Bíróságnál Horváth Péter és társai ellen Balogh Zsófia védelmére Tejfalussy András által indított per letárgyalását, sõt annak beszámítását is a Horváth Péter által indított perben. Horváth Péter elsõfokon elvesztette a pert, de elérte azt, hogy a Váci Városi Bíróságról és a Pest Megyei Bíróságról se adják ki a Horváth keresetével foglalkozó Budai Központi Kerületi Bíróságnak letárgyalni a Horváth Péter ellen indult pernek a keresetét, hogy azt ily módon "elévültessék" a váci és a pest megyei bíróságoknál. Eközben a Fõvárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság az ellenkezõjére hamisította át az elsõfokú ítéletet bizonyítás útján felvett tényállását, hogy ezúton jogerõsen megítélhesse Horváth Péter részére az el nem végzett munkájáért valójában nem járó munkadíjat. Ezután pedig a perújításban másodfokon eljáró Fõvárosi Bíróság a Budai Központi Kerületi Bíróság által elsõfokon engedélyezett és tárgyalt perújítást ott "nem engedélyezettnek" feltüntetõ hamis végzést hozott , s ezáltal megakadályozták a perújítási jogorvoslatot is, s a legfelsõbb bírósági felülvizsgálatot is. Koncepciózus csalás volt, hogy például nem csak a megengedett perújítás nem megengedettként feltüntetésével, de a perújító és az perújítással támadott ügyfél felcserélésével is csaltak a bírói végzések során, ill. dr. Reiner Ágnes (Horváth Péter ügyvédje) beadványában!

A HORVÁTH PÉTER/ÉK/ ÁLTAL ELTULAJDONÍTOTT APLA ("RABBI") PROGRAM ELÕZÕ VÁLTOZATA:

Tejfalussy András a találmányai kivitelezésénél két programozót foglalkoztatott az ANTIRANDOM GMK társaság útján, Horváth Pétert és Kuzmich Gábort. Egy ideig rendesen dolgoztak, de azután a következõk történtek:

HORVÁTH PÉTER, eltulajdonította Tejfalussy András "Automatic Psycho-Logic Analyser" (APLA) elnevezésû, nemzetközi szinten is nagy ÉRTÉKET KÉPVISELÕ program teljes fejlesztési dokumentációját, s eközben felkérte Tejfalussy András közgazdász feleségét, hogy dolgozzon neki egy mûhelyben, egy fröccsöntõ gépen. Horváth Péter (és barátai, Árki József és Hart József) kiszerelték a baleset bekövetkezését akadályozó összes mechanikus és elektronikus védõeszközt abból a fröccsöntõ gépbõl, amelyet Balogh Zsófia rendelkezésére bocsátottak, de elhallgatták elõle. A védelem teljes hiánya miatt, 1992. november 19-én csonkolásos súlyos baleset érte Balogh Zsófiát.

A baleset idején csak Horváth Péter tartózkodott a mûhelyben Balogh Zsófián kívûl. A két CINKOSTÁRSA a Horváth Péter balesetnél jelenlétét letagadó (többféle), hamis tanú által aláírt hamis baleseti jegyzõkönyvekkel fedezi a balesetokozó munkát szervezõ Horváth Pétert. Ügyvédek közremûködésével több hamis iratot is készítettek. Árki József például írt egy hamis kft-s munkaszerzõdést is. A program eltulajdonító Horváth Péter és az ügyvédje pedig azt hazudták, hogy az APLA program és a dokumentációja Antirandom gmk-nak történt átadásáért Balogh Zsófia (mint Antirandom gmk tag) pénzzel tartozik Horváth Péternek. Ezzel a hamis váddal, hamis tanúkra számítva pert indítottak Balogh Zsófia teljes kifosztására, hogy Horváth Péter hamis követelése alapján bírósági végrehajtás útján eladassák a lakását. A baleset 1992. november 19-én történt, azóta bûnsegédkeznek Horváth Péternek a rendõrök, ügyészek, ügyvédek, bírák is abban, hogy ahelyett, hogy Balogh Zsófia kapná meg a kártérítést a balesetét okozó Horváth Pétertõl és annak cinkosaitól, inkább Balogh Zsófia fizessen Horváth Péternek az APLA program gépbeírásával és dokumentálásával kapcsolatos át nem adott munkáiért, a programdokumentáció eltulajdonításért és jogtalanul mind mai napig is birtokában tartásáért

Az eltulajdonított software és software-dokumentáció csalással kifizettetésében Horváth Péternek egy Antirandom gmk tag programozó, Horváth Péter régi barátja, segít, akit Horváth felkért tanúnak az Antirandom gmk elleni hamis vádjai igazolására. Mindketten írtak hitelrontó leveleket Tejfalussy András, az APLA program szerzõje ellen a program eltulajdonítás közben. Például Horváth Péter ügyvédje útján az alábbi hamis követelésekkel támadt ránk:

HORVÁTH PÉTER ELLEN A RENDÕRSÉGRE ÉSA BÍRÓSÁG(OK)RA ÁLTALUNK BENYÚJTOTT, DE EZEKNÉL ELTÛNT ÉS ÉRDEMB EN MINDMÁIG TÁRGYALNI NEM KEZDETT EREDETI FELJELENTÕIRAT ÉS KÁRTÉRÍTÉSI KÖVETELÉS, S ANNAK KÉSÕBB ÚJRA BENYÚJTOTT VÁLTOZATAI:

 

 

Tejfalussy András felesége, Balogh Zsófia dipl. közgazdász balesetének okozói (a fenti terrorista talmudisták?) és a ezek közigazgatási, bírósági stb. bûnsegédei:

SÚLYOS BALESETET OKOZTAK TEJFALUSSY ANDRÁS FELESÉGÉNEK, S AZUTÁN A BALESETET SZEMÉLYESEN IS OKOZÓ PROGRAMOZÓ (HORVÁTH PÉTER) ELTULAJDONÍTOTTA A TEJFALUSSY ANDRÁS ÁLTAL FELTALÁLT APLA "LEGJOBB DÖNTÉSI" (EXPERT CHOICE) SOFTWARE-T. EZUTÁN AZ ÜGYÉSZSÉG NEM ENGEDTE MEGKEZDENI A RENDÕRSÉGI NYOMOZÁST A BALESETET OKOZÓ, PROGRAM ELTULAJDONÍTÓ HORVÁTH PÉTER ÉS A BÛNSEGÉDEI ELLEN. EZUTÁN 5 ÉV MÚLVA ( 1997. SZEPTEMBER 10-ÉN) ÜGYÉSZEK ÉS A BÍRÁK UTASÍTÁSÁRA FEGYVERES RENDÕRÖK ELRABOLTÁK ÉS AGYRÁZKÓDÁSOSRA VERTÉK, RUGDOSTÁK TEJFALUSSY ANDRÁST EGY BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁS ELÕTT, AMELYNEK AZ VOLT A CÉLJA, HOGY MEGBOLON DÍTSÁK, ÉS EZÚTON "CSELEKVÕKÉPTELENSÉGRE KÁRHOZTATÓ ÁLLAMI GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZZÉK" A BELÜGYMINISZTER (1-a-151/1987. ikt. sz.) TITKOS KEZDEMÉNYEZÉSÉRE. A PROGRAMOT ELTULAJDONÍTÓ HORVÁTH PÉTER ENNEK KIHASZNÁLÁSÁVAL HAMIS ÍTÉLETET SZERZETT ÉS VÉGREHAJTÁSOKAT INDÍTTAT BALOGH ZSÓFIA ELLEN A CÉLBÓL, HOGY A MIATTA MEGROKKANT BALOGH ZSÓFIÁT EZÚTON EGYRE NAGYOBB MÉRTÉKBEN KIKÉSZÍTSE ÉS NE BIZONYÍTHASSA, HOGY HORVÁTH PÉTER NEM ÁTADTA, HANEM ELTULAJDONÍTOTTA A PROGRAMOT .

HORVÁTH PÉTER (ÉS A BARÁTJA, KUZMICH PÉTER, AKI SZINTÉN ANTIRANDOM GMK TAG VOLT, ÚGY TÜNTETIK FEL, MINTHA HORVÁTH PÉTERTÕL AZ ANTIRANDOM GMK MEGKAPTA VOLNA HIÁNYTALANUL ÉS HATÁRIDÕRE AZ APLA PROGRAMOT ÉS ANNAK DOKUMENTÁCIÓIT, S HOGY BALOGH ZSÓFIA, MINT VOLT ANTIRANDOM GMK TAG EGYSZEMÉLYBEN TARTOZIK EZÉRT HORVÁTHNAK FIZETNI, A GMK-TAGOK EGYETEMLEGES FELELÕSSÉGE ALAPJÁN. HORVÁTH PÉTERNEK KUZMICH GÁBOR ELLEN KELLENE A VÉGREHAJTÁSI CSELEKMÉNYEKET FOGANATOSÍTTATNIA, NEM PEDIG BALOGH ZSÓFIA ELLEN, HA ESETLEG HORVÁTH PÉTER RÉSZÉRE KUZMINC IGAZOLTA, HOGY AZ ANTIRANDOM GMK ÁTVETTE A PROGRAMOT. CSAK KUZMINC GÁBOR ÉRTETT A PROGRAMOZÁSHOZ AZ ANTIRANDOM GMK-NÁL MÁS ÁT SE TUDOTT VOLNA VENNI PROGRAMOT.

Balogh Zsófia balesetét okozók hatósági bûnsegédeinek "háttere"?

AZ AGROANALÍZIS TUDMÁNYOS TÁRSASÁG ÉS AZ ANTIRANDOM MÉRÉSI SZOLGÁLAT GMK ÁLTAL ALKALMAZOTT (NOBEL-DÍJ SZINTÛ) ANTIRANDOM SOTWARE SZERINT FOLYTATOTT ÚJ TUDOMÁNYOS ELLENÕRZÕ MÉRÉSEK KIMUTATTÁK, HOGY A MÓZES II. 23., 20-33., ÉS V. 7., 2, 22. SZERINTI FASISZTA NÉPIRTÓ SOFTWARE ALAPJÁN, A NEM ZSIDÓK MEGMÉRGEZÉSÉRE ALKALMAZOTT KÁLISÓVAL ÉS VÍRUSOS ÉS MÉRGEZETT IVÓVÍZZEL ÉS A FIZIOLÓGIÁS KONYHASÓ-PÓTLÁS, S A TISZTA DESZTILLÁLT IVÓVÍZ EGÉSZSÉGVÉDÕ HATÁSAIRÓL AZ ELLENKEZÕJÉNEK AZ ELHITETÉSÉVEL ÍRTJÁK A NEM VALLÁSOS ZSIDÓ NÉPEKET.

E KÖZÉRDEKÛ LELEPLEZÉSI FOLYAMAT MEGAKADÁLYOZÁSÁRA, BALESETET OKOZTAK AZ ÚJ TUDOMÁNYOS OPTIMUM BESZABÁLYOZÓ MÉRÉSEKET FELTALÁLÓ ÉS AZOK ALKALMAZÁSAIT ÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSEIT IS IRÁNYÍTÓ TEJFALUSSY ANDRÁS FELESÉGÉNEK, BALOGH ZSÓFIA KÖZGAZDÁSZNAK. AZÓTA NEM ENGEDIK FELELÕSSÉGRE VONNI AZ ELKÖVETÕKET, VAGYIS A BALESET BEKÖVETKEZÉSE, 1992. NOVEMBER 19. ÓTA. A BALESET UTÁN PEDIG A BALESETET OKOZÓ PROGRAMOZÓ ELLOPTA TEJFALUSSY ANRÁS EGYIK LEGÚJABB SOFTWARE-ÉT. AZÓTA A TEJFALUSSY ANDRÁSTÓL LOPOTT TALÁLMÁNYOK (ÁLTALUK) ELRONTOTT VÁLTOZATAIVAL TÖBB TUDOMÁNYOS AKADÉMIAI STÁTUSZÚ KUTATÓ IS NOBEL-DIJAKRA PÁLYÁZGAT. A RENDÕR, ÜGYÉSZSÉGÉS BÍRÓ BÛNSEGÉDKEIK NEM ENGEDIK BÍRÓSÁG ÚTJÁN FELELÕSSÉGREVONNI.

.Ennek egyik általánosan alkalmazott vegyi fegyverét leplezte le az AGRAz

A FENTI HATÓSÁGI ÉS BÍRÓI STB. CSALÁSOK ÉS IDÕHÚZÁSOK KONKRÉT BIZONYÍTÉKAI PÉLDÁUL A KÖVETKEZÕK:

 

A BALOGH ZSÓFIÁNAK SÚLYOS BALESETET OKOZÓK ÉS AZT HAMIS OKIRATOKKAL IS FEDEZÕ SZEMÉLYEKKEL, MINT BÛNSEGÉDEKKEL SZEMBEN BENYÚJTOTT FELJELENTÉSEKET NEM ENGEDIK ÉRDEMBEN ELKEZDENI KIVIZSGÁLNI. A BÛNTETHETÕSÉG ELÉVÜLÉSE UTÁNRA HALASZTJÁK A NYOMOZÁS MEGKEZDÉSÉT ÉS A KÁRTÉRÍTÉSI KERESET TÁRGYALÁSÁNAK A MEGKEZDÉSÉT. a BALESET, VAGYIS 1992. NOMEMBER 19 ÓTA, A JOGVÉDELMET ELLÁTÓ TEJFALUSSY ANDRÁST A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÁLTAL ÍRT, ILL. KÉSZÍTTETETT HAMIS OKIRATOK SEGÍTSÉGÉVEL ÚTJÁN AZ ÜGYÉSZEK ÉS A BÍRÁK MEGKÍSÉRELTÉK "CSELEKVÕKÉPESSÉG KORLÁTOZÓ GONDNOKSÁG ALÁ" HELYEZTETNI

A BÍRÓSÁGOK ELTÜNTETIK A CSALÁS ELLENI BIZONYÍTÉKOKAT, VAGY HA SIKERÜL AZOKAT PÓTOLNI, AKKOR SEMMIVEVESZIK. MINT PÉLDÁUL A BALESET OKÁT (GÉPELRONTÁST) MEGÁLLAPÍTÓ RENDÕRSÉG VIZSGÁLATRÓL ADOTT TÁJÉKOZTATÁST, S A MINISZTÉRIUMI FELADATFELELÕS PHD. DR. BICZÓK GYULA (KTM) FÕOSZTÁLYVEZETÕI TANÚSÍTÓ NYILATKOZATAIT.

A MINISZTÉRIUMI ÉS PARLAMENTI MEGBÍZOTT SZAKÉRTÕ, TEJFALUSSY ANDRÁS ELLEN A BELÜGYMINISZTER ÉS MÁS MINISZTEREK ÁLTAL AZ ÜGYÉSZSÉG ÚTJÁN A BÍRÓSÁGOKON SZERVEZETT BÍRÓI CSALÁST PL. A Z "ELMEGYÓGYKEZELTETNI PRÓBÁLÁSSAL" 10 ÉVIG VALÓ KÍNZÁS, A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL (A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖK) EGY (X-398/1998. IKT. SZ.) HAMIS TARTALMÚ LEVELÜK BÍRÓSÁGI ÉRVÉNYBEN TARTÁSÁVAL A MAI NAPIG IS BÛNSEGÉDKÉNT FEDEZIK.

AZ ÁLLAMI FUNKCIONÁRIUSOK A BALESETTEL, A BALESETET OKOZÓK ELLENI RENDÕRSÉGI NYOMOZÉS MEGAKADÁLYOTZÁSÁVAL LS AZ ELMEGYÓGYINTÉZETI VISSZAÉLÉS SZERVEZÉSÉVEL IS AZT A CÉLT IGYEKEZTEK MEGVALÓSÍTOTANI, HOGY A TEJFALUSSY ANDRÁS ÁLTAL FELTALÁLT ANTIRANDOM SOFTWARE SZERINT ELVÉGZETT MÉRÉSEK ÁLTAL LELEPLEZETT MÉRGEZÕ IZRAELI KÁLISÓ ALKALMAZÁSA FPÉYTATHATÓ LEGYEN A MAGYAR LAKOSSÁG MÉRGEZÕVÉ TETT ÉLELMISZEREKKEL GYILKOLÁSÁHOZ, S PERSZE AZ ANTIRANDOM ÉS AZ APLA SOFTWARE ELTULAJDONÍTÓINAK IS ILYEN MÓDSZEREKKEL BÛNSEGLÉDKEZUNEK...

Az APLA program ellopását és a balesetokozást a Környezetvédelmi Minisztériumnak és az Országgyûlésnek végzett alábbi megbízási munkáink megzavarásával követte el Horváth Péter:

Közben (a Belügyminisztériumból) Tejfalussy Andrást is igyekeztek bírósági csalások útján harcképtelenné tenni:

 

Mi a különbség az iszlám- és a talmudista bíró között? Az, hogy az elõbbi levágatja a tolvaj kezét, az utóbbi viszont "munkadíjat" ítél meg az meglopott (nemzsidó) kezét levágató tolvajnak?


Code: HP-munkaügyicsalbizjzkomjegyzék

MELLÉKLETEK (Fõvárosi Munkaügyi Bíróság, 28.M.4771/2005.)

A „HP-Munkaügyicsalás051112” kódú feljelentõ-irathoz
tartozó konkrét bûnügyi bizonyítékok (és magyarázatok):

1./ Az 1992. november 19-én történt vállalkozói balesetének a leírása Balogh Zsófia által. (1
oldal)

2./ Balogh Zsófiának a Horváth Péter által szervezett baleset-okozó munka miatt
megnyomorodott keze (fotó)
(1 oldal)

3./ Az 1992. nov. 19-i balesetrõl készült 0001. számú MÛÁRK baleseti (hamis) jegyzõkönyv,
amelyben Horváth Pétert, a balesetnél jelenlétét és szereplését is letagadták, s Balogh
Zsófiát alkalmazotti munkaviszonyban állónak hazudták, s hamisan ráfogják a balesetért
való felelõsséget. (2 oldal)

4./ Ugyanarról a balesetrõl egy másik baleseti (hamis) jegyzõkönyv, amely a baleset
idõpontját 1992. november 14-nek hazudja, és egyébként is hamis. (2 oldal)

5./ Hart József baleset alatt jelenlétét hazudó (hamis tanú) és Horváth Péter jelenlétét
letagadó (hamis) „Foglalkozási baleseti jegyzõkönyv”, 1992. nov. 19-i dátummal. A címe is
hamis, nem volt Balogh Zsófiának alkalmazotti munkaviszonya. (1 oldal).

6./ Melléklet a „25/1980, /XII.20./ MÜM sz. rendelethez” címû „Kárigény bejelentõ ûrlap
(alkalmazottak részére a vállalattal szemben” (Balogh Zsófiának sosem volt a MÜÁRK
cégnél munkaviszonya, sosem szándékozott ilyet létesíteni. (1 oldal)

7./ Melléklet a „25/1980. /XII.20./ MÜM sz. rendelethez (Felhívás a kárigény
bejelentésére)”. Balogh Zsófia nem tölthette ki, mert sosem volt munkaviszonya. Ezért is,
mint eseti magánvállalkozó kérte a bíróság általi kármegállapítást 1993. elején. (1 oldal)

8./ MÛÁRK KFT. 1112. Bp., Eper u. 7. által a baleset után Balogh Zsófiával Árki József és
Horváth Péter által aláírattatni megpróbált hamis munkaszerzõdés” Árki József által
aláírva, és hamisan 1992. november 9-re dátumozva.
(2 oldal)

9./ 35/5/l992. számú idézés a Budapesti XI. ker. Rendõrkapitányságtól Balogh Zsófia sérült
részére 1992. XII. 16-ra és a rendõrségi borítékja 1992. XII. 18-i dátumbélyegzõvel, elkésve
kipostázva. (1 oldal)

10./ B.25-20044/93. sz., Bp., 1993. július 9-i értesítés az (...) Egészségügyi Pénztárt Baleseti
Kártérítési Osztályától, ahonnan kértük Balogh Zsófia részére a balesetet okozók kártérítés
fizetésre kötelezését. Az iratban közölt rendõrségi nyomozás eredménye szerint Balogh
Zsófia nem volt hibás a balesetben, hanem a munkagépen a baleset elleni védelmek
hiányzása (a gép biztonságtechnikai hiányosságai) okozták a balesetet. (1 oldal)

11./ elõbb 1993-ban a Váci-, majd a Pest Megyei, majd a 2003. 10. 29-én a Fõvárosi
Bíróságnál általunk benyújtott alapfeljelentés és kártérítési követelések a balesettel
rokkanttá tett Balogh Zsófia részérõl Horváth Péterrel és a bûnsegédeivel szemben
(valamint a baleset idején Horváth Péter által tõlünk eltulajdonított APLA programomnak
és annak programdokumentációi visszaszerzési kísérletével). Iktatott bírói példány
másolata (3 oldal).

12./ Balogh Zsófia 1993-as kártérítési keresetének a pontosítása a Fõvárosi Bíróságnál.
Ügyszám: 18.P.25.893/2003, dátuma: 2004. április 28. (7 oldal)

13./ A felperes meghatalmazottja által a Fõvárosi Bíróság elnökéhez benyújtott
panaszbejelentés a 18.P.23933/2001... elõzõ (?) számra 18.P.25.893/2003. kereset iratai
bíróság által eltûnése miatt. Code: Harmathy meghat-HP ellen, dátuma: 2004. április 23. (1
oldal)

14./ Fellebbezés és panaszbejelentés a fõvárosi bíró ellen, a /12. Fõvárosi Bíróság sz. ügyirat
alapján Code: BZSsbalesetiStr, Dátum: 2004. május 2. (2 oldal)

15./ Pótlása a 18.P.25993/2003 sz. per aktájából a Fõvárosi Bíróság (az alperesek?) által
eltüntetett iratpéldányoknak és bizonyítékoknak. Code: BZs 1993-as keresete eltûnése.
Dátum: 2004. május 14. (1 oldal)

16./ Felülvizsgálati kérelem az elsõfokon Balogh Zsófia és társai által megnyert per hamis
másodfokú ítélete ügyében. Horváth Péter a baleset okozó munka szervezése és a baleset
után elkövetett software-lopása ellensúlyozására céljából hamis követeléssel, csalással pert
indított a Balogh Zsófia által benyújtott feljelentés és kártérítési követelések
„ellensúlyozására”. Elsõfokon bebizonyosodott a csalása és elvesztette a pert. Másodfokon
ellenkezõre hamisította a bíróság a tényállást és megítélte a hamis követelését. Az ez elleni
perújításnál is semmibe vették a bírák a Horváth Péter és bûnsegédei csalásait bizonyító
dokumentumokat. A felvett tényállást ellenkezõre hamisító másodfokú végzése elleni
perújításban és ezúton az alapügyben is benyújtott felülvizsgálati kérelem. Code:
HPellenifelülvizs1. Dátuma: 2005. február 18.(2 oldal)

17./ 01120-1070/2006 bü BRFK XII. ker. Rendõrkapitánysági sz., 2005. 08. 09-i (hamis)
határozat, mely „elévültnek” hazudja a Horváth ellen 1994-ben általunk tett feljelentést s a
Horváth Péter és bûnsegédei által azóta folytatott csalást és okirat-hamisítást. Tejfalussy
András felperesi meghatalmazott utólagos bûnügyi észrevételeivel ellátott iratmásolat. (1
oldal)

18./ Hamis legfelsõbb bírósági végzés, amelyben a Horváth Péter elleni 57.Pfv.631.357/2007.
sz. perújítási végzés ellen törvényes határidõn bõven belül (lásd: 16. sz. mellékletben!)
elõterjesztett felülvizsgálati kérelmünket az alapüggyel együtt „késve elõterjesztettként”
próbálják elutasítani. Pfv. E. 21.583/2005/2., 2005. szeptember 14. (2 oldal)

19./ B. XIV.6474/2005/1. Bp. XIV. és XVI. ker. ügyészségi sz. 2005. SZEPTEMBER 16-I
hamis határozat, mely a Horváth Péter ellen 1993-ban elõerjesztett (azóta általuk
kivizsgálni elkezdett sem engedett) feljelentést „elévülés következtében nem büntethetõnek”
hazudta. A felperesi meghatalmazott által tett utólagos észrevételekkel ellátott irat (1 oldal)

20./ A Pest Megyei Bíróság 6.P.20.756/2005/15, sz. 2005. szeptember 19-i jegyzõkönyve és
végzése, mely Tejfalussy András felperes kérésének megfelelõen, a Horváth Péter és annak
bûnsegédei által megcsalt bíróságok és bírák elleni büntetõeljárás eredményei megvárását
engedélyezi a bíróságok és ügyészségek elleni perben. (2 oldal)

21./ Nem tudni kinek a megbízottjaként, a Horváth Péter és bûnsegédei elleni „Munkaügyi
perben”, a dr. Balogh - dr. Bórókai ügyvédi iroda” által elõterjesztett alperesi védekezõ
irat a 28.M.4771/2005. sz. perben. Dátuma: 2005. szeptember 26. Felperesi meghatalmazott
utólagos észrevételeivel ellátott irat. Az észrevételes másolatának a kódja: „HP-munkaügyi
csalása 1ca és cb.” (2 oldalas).

22./ A Fõvárosi Munkaügyi Bíróság „Idézõ végzése” a Horváth Péter és Társai elleni, a
Fõvárosi Bíróság Polgári Kollégiuma által (jogsértõen) hozzá átirányított perben.
28.M.4771/2005/4., 2006. október 28. Felperesi meghatalmazott utólagos észrevételeivel
ellátva, melynek kódja: 2HP-munkaügyi csalása 1b”. (1 oldal)

23./ Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Nyom. 1433/2005. sz., 2005. november 2-i
bûnsegédkezõ (hamis) határozata. Felperes meghatalmazott utólagos észrevételeivel (amely
feljelentés is az irat hamis tartalmáért felelõs ügyészek ellen) ellátva. Az ügyészek ellen
ráírt feljelentés kódja: „HP-FÜGY-flj 01111a-b”. (2 oldal)

24./ A Horváth Péter által, a 2005. november 12-i beadványában emlegetett „vállalkozói
szerzõdése” az ANTIRANDOM gmk-val, amelyet nem teljesített, de pénzt akar kicsalni a
félremagyarázásával, az ellopott programunk és program dokumentációm átadottnak
hazudása alapján. Mind a mai napig próbálkozik a pénz kicsalásával, ami folytatólagos
csalás. Ebben a szerzõdésben a Megbízó gmk közös képviselõjeként Balogh Zsófia írt alá,
vagyis a jelen per felperese, vállalkozó pedig Horváth Péter írt alá, a jelen per (egyik)
alperese . A szerzõdés szerinti szabadalomnak a szerzõje, a software feltalálója: Tejfalussy
András. A vállalkozás kapcsán hozzá került találmányi iratokat, s az annak alapján
gépbeírt programot és annak dokumentációit a baleset után Horváth Péter elvitte és
jogtalanul magánál tartja, de visszaadottnak, ill. általunk átvettnek hazudja. A mai napig is
így próbál (csalási munkadíjként?)! pénzt kicsalni az ANTIRANDOM GMK tagjaitól,
fõként Balogh Zsófiától.

Folytatólagos csalást folytat 1993 óta, amióta Horváth Péter részére a szerzõdése
szerinti garanciális pótlási határidõ is lejárt. A találmányi közremûködõi vállalkozói
szerzõdés jele: AR-221290/8. A szerzõdés 1. oldala: adatok és licencjogok, A 2. oldala: a
teljesítési követelmények, átadási követelmények, a 3. oldala: a teljesítmény igazolása.
Tejfalussy András felperesi meghatalmazott újra felülvizsgálta a szerzõdést a Horváth
Péter által ellene elõadott becsületsértõ rágalmak miatt. Rámutat a szerzõdés másolatra
ráírt megjegyzéseivel arra, hogy Horváth Péter hogy csalt, hogy csalt a bíróségon
másodfokon, mialatt Horváth Péter rendõrségi bûnsegédei megakadályozták Tejfalussy
András meghatalmazottnak a tárgyaláson jelenlétét. A szerzõdés aláírási dátuma: 1990.
december 22. Annak idõpontja, amikor Balogh Zsófia csak 30%-ban igazolta le (a baleset
elõtt) a még nem kész munkát Horváth Péter részére (1993. február 05). A Horváth Péter
csalásait bizonyító szerzõdési szövegekre rámutató felperesi meghatalmazotti
(licenctulajdonosi) észrevételek szerzõdésre rávezetése Tejfalussy András által: 2005. XI.
24. (3 oldal)

25. CD, a Horváth Péter és a bûnsegédei elleni bûnügyi bizonyíték gyûjteménnyel: A www.
AQUANET.FW.HU internetes honlap 2005. november 24-i tartalmának a másolata.

Felperes tájékoztatása a t. Munkaügyi Bíróság részére a fenti dokumentumok
alapján: Ráírtuk a Horváth Péter folyamatos bírósági csalásai és egyéb bûncselekményei
elleni újabb feljelentést a 2005. november 12-i hamis beadványa másolatára. Code:
HP-Munkaügyicsalás051112 A fenti mellékletek is bizonyítják azt, hogy Horváth Péter a
hamis munkadíj követelési csalásával és okirat hamisításaival és a Tejfalussy András elleni
durván becsületsértõ és rágalmazó kijelentéseivel folyamatosan igyekszik kompenzálni azt,
hogy balesetet okozó munkát (merényletet?) szervezett Balogh Zsófia ellen, aki nem volt
hajlandó kifizetni részére az át nem adott programozási munkát.

A Horváth Péter által „elvitt” és ma is magánál tartott (vagy eladott? APLA
programhoz nagyon hasonló program került utóbb forgalomba „Expert Choice”
fantázianév alatt. A programom Horváth Péter által eltulajdonított APLA-1 változata sok
milliárd dollár értékû. A legnagyobb nyugati cégek is már az Expert Choice program
alkalmazásával döntenek a stratégiai fontosságú ügyekben, pl. az Air Force és a nagy
nemzetközi bankok stb.

Valószínûsítem, hogy valójában ez a kapcsolat és nem más a Horváth Péter és a bûnsegédei
által Balogh Zsófiának elõidézett baleset, az amiatt kártérítést fizetni nem engedés, a
Horváth Péter által magával vitt és jogtalanul magánál tartott APLA program és
programdokumentáció általa „nekünk átadottnak” hazudásának, s folytatólagos csalásokkal
velünk kifizettetni próbálásának! Ezért az ügy büntetõbírósági majd polgári kollégiumi
ítélkezésre s nem pedig a munkaügyi bíróságra tartozik.

Kérem, hogy tegyék át az ügyet a nyomozóhatósághoz, hogy pótmagánváddal tudjuk
tisztázni Horváth Péter és a bûnsegédei bûntetõjogi felelõsségét a kártérítés fizettetéshez,
mivel mindannyian letagadták a baleset elõidézésében közremûlödésüket a hamis irataik
segítségével, s mind a mai napig is ezt a csalást folytatják, pl. a jelen bíróságnál is.

Budapest, 2004. november 24.

Tejfalussy dipl. mérnök, feltaláló (feljelentõ) s.k.
Balogh Zsófia felperes meghatalmazott j. képviselõje

Közérdekû összefoglaló feljelentés Dr. Sólyom László úr
köztársasági elnökhöz és a legfõbb ügyész részére
Nyílt levél, pótmagánvád-közzététel.
Code: Göncz-Mádl-peri pótmagánvád

Tárgy: A Magyar Állam köztársasági elnöki-, köztársasági elnöki hivatali- és
pénzügyminiszteri okirat-hamisító csaló bûnsegédei ellen Tejfalussy András által indított
(alkotmányossági) per lényegének feljelentésként összefoglalása az új köztársasági elnök, a Legfõbb Ügyész és a Strasbourgi Nemzetközi Bíróság felé, a kapcsolódó „pótmagánvádhoz”.

A FELJELENTETT BÛNELKÖVETÉSEK LÉNYEGE:

Az alulírt közérdekû bejelentõ és munkatársai által 1974-2005. folyamán leleplezett
magyarországi FOLYTATÓLAGOS államigazgatási hivatali csalási bûncselekmények
RÉSZLETES ISMERTETÉSE ÉS BIZONYÍTÉK ANYAGA az AQUANET.FW.HU
internetes honlapon KÖZZÉ VAN TÉVE. A teljes ügynek a következõ a lényege:
Elõbb egy csepeli gyárbeli találmány-eltulajdonító MSZMP-s bûnszervezet, majd
egy belügyminiszter és egy mezõgazdasági miniszter, majd a fõvárosi fõügyész, majd egy
verõcei jegyzõ, majd a váci városi bíróság, majd egy pest megyei ügyészségi nyomozó
hivatali osztályvezetõ, majd a Bp. III. ker. Rendõrség vezetõje, s végül a köztársasági
elnökök próbálkoztak pszichiátriai csalásokkal abból a célból, hogy a Nobel-díjra ezúton
pályázni akaró személyek részére büntetlenül eltulajdoníthatóvá tegyék az én
nemzetközileg szabadalmaztatott találmányaimban általam a világon elsõként leírt, szinte
mindenfajta anyagtechnológiai ÉS ÉLETTANI STB. kutatást IS forradalmasító software, a
GTS-ANTIRANDOM-APLA software-rendszer szerzõi jogait. s hogy az általam
mûködtetett civil tudományos társaságok által ezen software ellenõrzési célra
alkalmazásával sorozatban leleplezett tudományos mérési csalásokat tovább titkolhassák,
tovább folytathassák, mint pl. biológiai népirtást az élelmiszerek és italok antifiziológiás
nátrium- és kálium tartalmúvá tételével. 1992-ben 3 személy balesetet okozott a feltaláló
feleségének, s a bíróságok 13 éve nem engedik a baleset- okozóival kifizettetni a kártérítést.

A FELSOROLT ÉS BIZONYÍTOTT EMBERI JOG SÉRTÉSEK ELLEN
JOGORVOSLATOT KÉRÕ SOFTWARE-SZERZÕT MAGAS AZ ELJÁRÁSI ILLETÉK
MENTESSÉGÉNEK A MEGVONÁSÁVAL ÉS AZ ÁLLAMIGAZGATÁS ÁLTAL
FELBÉRELT, A FENTIEKET „NEM JOGSÉRTÕNEK” HAZUDÓ KÖZTÁRSASÁGI
ELNÖKI HIVATALI ÉS PÉNZÜGYMINISZTERI BÛNSEGÉD ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE
HATALMAS MUNKADÍJAK MEGÍTÉLÉSÉVEL BÜNTETI AZ UGYANCSAK
BÛNSEGÉD FÕVÁROSI BÍRÓSÁG?

Feljelentem azt az alkotmányjogi bûncselekményt, alapvetõ emberi jogainkat sértõ
bírói gyakorlatot is, amelynek során a bírák a valóságossal ellentétesre hamisíthatják a
tényállást, a hamis tényálláson alapuló hamis ítéleteket érvényesíthetnek, s a csalásukban
bûnsegéd jogászokat a sértettekkel fizettetett ”ügyvédi munkadíjakkal” jutalmazhatják!

Lásd a 19.P.27.059/2003. alapszám pert, amelyet amiatt indítottam a köztársasági
elnök és a pénzügyminiszter ellen 1993-ban, mert a jogászaik útján azt a hazugságot
híresztelik rólam , hogy „jogerõs ítélet a rendszerváltás elõtt gondnokság alá helyezett, s
lásd a Feleségemnek balesetet okozók elleni 28.M.4771/2005 fõvárosi bírósági pert is!

Budapest, 2005. XI. 24.

Tejfalussy András dipl. villamosmérnök
tudományos méréstani országgyûlési szakértõ
Budapest III., Lajos u. 115. Tel./fax: 36-1-250-6064

 

Code:HPsMunkaugyis060222

Fõvárosi Munkaügyi Bíróság
dr. Farkas Beáta bíeó

28.M. 4771=2005/2.
28.M. 4771/2005/4.
28.M. 4771/2005/12.

Tisztelt Bíróság!

Alulírott Tejfalussy András dipl. mérnök, mint meghatalmazott, a t. Bírósághoz, az
általam képviselt Balogh Zsófia dipl. közgazdász felperes (1036 Budapest, Lajos u. 115.) által
1992. november 19-én elszenvedett, a súlyos, maradandó rokkantságát okozó balesetével
összefüggésben Horváth Péter alperes és társai bizonyítható veszélyeztetési, súlyos testi sértési és
okirat hamisítási bûncselekményei kérdésében 2006. február 10-én eljuttattam a dr. Rab Zoltán
ügyvéd úr által megfogalmazott kiegészítõ-, ill. pontosító feljelentést, amely a Fõvárosi
Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz van címezve, s amelyet oda is benyújtottunk, s ezt egyfelõl a
2006. 02. 13-i tárgyalás elõtt már benyújtottam (faxon), majd a tárgyalás megkezdésekor további
5 példányát is átadtam a t. Bíróságnak. Erre a tényre is figyelemmel, az alábbiakkal kérem
kiegészíteni a /12. sorszámú jegyzõkönyvet:

1./ Kérem kiegészíteni a /12. sz. jegyzõkönyvet azzal, hogy a tárgyalás megkezdése elõtt
Tejfalussy András a felperes részérõl átadta dr. Farkas Beáta bírónak a „HPsMunkaügyis060211
iratkódú”, halasztási kérelem tárgy megjelölésû felperesi beadvány további 5 db. mellékletezett
példányát, s hogy azt a t. Bíróság a jelenlévõ alpereseknek kiosztotta.

2./ Kimaradt a /12. jegyzõkönyvbõl. hogy a feljelentõ, polgári peri felperes részérõl határozottan
közöltem a t. Bírósággal, hogy Balogh Zsófia nem volt és továbbra sem óhajt felperes lenni egy
„munkaügyi perben”, s hogy feljelentõi, felperesi részrõl kezdettõl és a tárgyalás során sem
egyezem bele a feljelentés és az azon alapuló felperesi polgári peri kártérítési kereset munkaügyi
bíróságon való tárgyalásába, s hogy a t. Bíróság által jegyzõkönyvezett felperesi nyilatkozat-
tételeim oka kizárólag az alperesek által a t. Bíróság tárgyalásán ellenünk jegyzõkönyveztetett
hamis alperesi állításokkal szemben való tiltakozás és az ellenük lévõ feljelentési és azon
alapuló kártérítési felperesi beadványaim illetékes büntetõbíróságon és polgári bíróságon
tárgyaltatásának az elérése. Azaz, hogy a t. Munkaügyi Bíróság tárgyalásán tett minden
nyilatkozatom kizárólag a korábbi beadványaink alapján értelmezhetõ, bármiféle azokkal
ellentétes más értelmezés megengedhetetlen.

3./ Kimaradt a /12. jegyzõkönyvbõl az alperes hamis állítással szemben elõterjesztett azon
nyilatkozatom, hogy miután Balogh Zsófia felperesnek sosem volt sem írásban sem szóban
megállapodása a MÛÁRK Kft-vel, a MÛÁRK Kft. csakis azért lett megnevezve a polgári
kártérítési perben „alperesként”, mivel felperesnek a szóban, Horváth Péterrel és Árki Józseffel
történt vállalkozói együttmûködési megállapodása után Árki József az általa ügyvezetett
MÛÁRK hibás gépét bocsátotta a felperes rendelkezésére, s ezúton a MÛÁRK Kft az Árki
József és a MÛÁRK Kft közötti jogviszony alapján felelõs lett e gép baleset elõidézõ hibáiért,
amelyet egyébként a helyszínelõ rendõrség állapított meg, s ezt a felperes az Egészségbiztosítási
Pénztártól általa kért kártérítési segítség keretében, a balesetet követõen tudta meg.

4./ Kimaradt a /12. jegyzõkönyvbõl, pedig elmondtam, hogy az 1993-ban benyújtott feljelentés és
kártérítési kereset nem illetékes bíróságra áttételét megkísérlõ és ezzel a felperes ellen elkövetett
veszélyeztetést, súlyos testi sértést és okirat-hamisításokat kivizsgálni nem hagyó bíróságok a 14.
évben tették át az alperesek ellen 1993-ban tett feljelentést és kártérítési kereseti iratokat a
munkaügyi bíróságra, minden határidõn túl, amikor ott az elévülés ürügyén el lehetett volna
utasítani, ha a MÛÁRK céggel munkaviszony lett volna, s hogy ez csalásban való bûnsegédkezés
volt a korábbi bírók részérõl, s hogy a Munkaügyi Bíróság köteles feljelentést tenni ellenük, hogy
számolniuk kelljen a hivatali visszaéléseik jogkövetkezményével, ugyanis még nincs
büntetõbírósági eljárás, de már rég kellene, hogy legyen mind az alperesek, mint a bûnsegédeik
ellen.

Kérem, hogy a t. Bíróság szíveskedjék kiegészíteni a /12. sorszámú jegyzõkönyvét a
fentiekkel. Egyebekben megköszönöm a t. Munkaügyi Bíróság korrektségre törekvõ eljárását
ebben a sötét, (a találmányi számítógépes program dokumentációimat tõlem és Balogh Zsófia
felperes és társai ANTIRANDOM GMK-JÁTÓL a baleset okozás közben eltulajdonító Horváth
Péternek a jelen bíróság elõtt is gátlástalanul folytatott hazudozásait hamis tanúzásokkal stb. is
fedezõ, feltehetõen a Belügyminisztériumba beépült maffia aktivisták által koordinált
rendõrségi-, ügyészség- és bírósági bûnsegédkezéssel párosult) bûnügyben.

Budapest, 2006. február 22.

Tisztelettel:

Tejfalussy András

P.s.: A jelen jegyzõkönyv kijavítás a t. Fõvárosi Munkaügyi Bíróságnál a 8 napos határidõn belül
lett benyújtva 6 pld-ban.

4/1. Code: BZsElfogultság060327

Elfogultsági bejelentésként benyújtva dr. Lomnici Zoltán legfelsõ bírósági elnökhöz

Tisztelt Elnök Úr! Hivatkozással az elõzõ beadványaim alábbi kiegészítésére, kérem,
hogy a Legfelsõ Bíróság küldje ki az érintett perek teljes iratanyagát a nemzetközi bírósághoz és
megállapítva a hazai bírák és ügyészek elfogultságát, függessze fel az alábbiakban felsorolt
valamennyi hazai pert, a határidõik meghosszabbításával az ügy nemzetközi bírósági jogerõs
ítéletéig.

Meg kell ítélni a súlyos testi sértési bûncselekmény áldozatává lett Balogh Zsófia
részére az általa kért összegû kártérítést a Pest Megyei Bíróság és a Váci Városi Bíróság és
társai alperesekkel szemben, mivel a Fõvárosi Munkaügyi Bíróságon tartott 2006. 02. 13-i
tárgyalás során a 28.M.4771/2005/12. számú Munkaügyi Bírósági jegyzõkönyv tanúsága
szerint a Horváth Péter által a súlyos testi sértés után Tejfalussy Andrásnak átadott
„munkaügyi szerzõdés” és az arra alapozott, egyébként is hamis baleseti jegyzõkönyvek
Horváth Péter szerint, s a bûntársa, Árki József ügyvédje szerint is alapvetõen hamisak voltak.
Ha nem akadályozzák meg ennek 1993-ban feljelentése vizsgálatát, akkor rég ki kellett volna
fizettetniük a kártérítést a balesetben teljesen vétlen Balogh Zsófia részére!

Budapest, 2006. 03. 27.
Tejfalussy András

Europian Court for Human Rights
STRASBOURG
Cedex 67075
FRANCE

Tisztelt Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróság!

Alulírt Tejfalussy András dipl. mérnök feltaláló (született: Budapesten, 1942. 04. 15,
édesanyja neve: Bartha Edit, személyi száma: 1-420415-0215, állandó lakás: 2621 Verõce,
Lugosi u. 71, tartózkodási hely: 1036 Budapest, Lajos u. 115., Tel,/ fax: 36-1/250-6064,
37/380-665), az AGROANALÍZIS Tudományos Társaság gmk v.a. elnöke, végelszámolója (1036
Budapest, Lajos u. 115.), mint felesége Balogh Zsófia, az Antirandom gmk volt tagja
meghatalmazott képviselõje is csatlakozva a feleségem Balogh Zsófia dipl. közgazdász
képviselõjeként már benyújtott és Önök által tárgyalni ígért nemzetközi alapkeresethez, ezúton a
magam részérõl külön is feljelentem a Magyar Köztársaságot a 19.P.27.069/2003/15 fõvárosi
bírósági számú hamis ítélete elleni, megkísérelt fellebbezésem és felülvizsgálati kérelmem
jövedelmi diszkriminációval történt akadályozása, jogorvoslati lehetõségbõl kizárása, vagyis

a tisztességes bírósági eljáráshoz való emberi jogomnak az általa megsértése miatt.

Kérem a t. Nemzetközi Bíróságot, hogy ítélje meg a Feleségem részére a baleseti
kártérítést és részemre a 19.P.27.069/2003. Fõvárosi Bíróság számú perben eredetileg
elõterjesztett kártérítési követelést a Magyar Köztársasággal, mint alperessel szemben, az
alábbiakban dokumentált állami (bírósági és ügyészségi) bûnsegédkezések bizonyítékai alapján.

4/2. Code: BZsElfogultság060327

CD-n mellékelem a Fõvárosi Munkaügyi Bíróság jegyzõkönyvét, amelyben a hamis
iratokat átadó és azzal a baleseti kártérítést akadályozó Horváth Péter beismeri, hogy hamis az
általa átadott MÛÁRK munkaszerzõdés, vagyis az arra alapított két (egyébként is hamis) baleseti
jegyzõkönyv. súlyos testi sértés okozásában Horváth Péternek bûnsegédkezõ Árki Józsefnek
az ügyvédje is beismeri a mellékelt munkaügyi bírósági jegyzõkönyvben, hogy hamisak voltak a
Horváth Péter által átadott okiratok. Az alperesi bírák és ügyészak, mint államvédelmi
hatóság ellenünk folytatott bûnsegédkezései legvalószínûbb okai az alábbi érdekeltségeik:

Kína és az iszlám országok nem mérgezik a talajvizeiket, növényeiket, állataikat és
lakosaikat a mérgezõ kálisóval mûtrágyázással és az ételek konyhasó helyett használt mérgezõ
kálisóval „sózásával”. Minden más országnak viszont a terrorista zsidók bebeszélték a mérgezõ
kálisóval és kálium-nitráttal (a kálisó Izrael fõ ásványi exportja) mûtrágyázást és étkészítést. Ez
ivartalanítja, kipusztítja a nem vallásos zsidó lakosokat. és a vallásos zsidók ezután
elfoglalhatják és kiárusíthatják az ingatlanokat. Mindez a Tejfalussy András által feltalált és
szabadalmaztatott mérési és optimum ellenõrzési (GTS, Antirandom és APLA software-k)
használata segítségével leplezõdött le, s számos további ilyen csalás is, mint pl. a
„humusztermeltetés” finanszírozási csalás, a vezetékes ivóvízbe mérgeket és fertõzõ
influenzavírusokat is bejuttató hibás szennycsatornázás, a PHARE stb. környezetvédelmi
pályázati pénzek ilyenekre osztogatása. a leleplezõ eredmények miatt (is) megindította a hazai
államvédelmi hatóság a Tejfalussy András szerzõi jogai elrablóknak bûnsegédkezést,
személye „eltüntetését” és addig is „jogi cselekvõképtelenné tételét”, az õ és családja
tönkretételt, kirablását. A GTS, Antirandom és APLA programokkal a valószínûleg izraeliek és
csalásait leleplezõ Antirandom gmk és Agroanalízis Tudományos Társaság gmk és tagjai által
indított perek mindegyikénél az izraeli terroristák és bûnsegédeik melletti bírói, ügyészi
elfogultságok valószínûek, mivel nem tisztességesen tárgyalják a pereket. a bírák valószínûleg a
zsidók és a bûnsegédeik hazudozásait vették át az ítéleteikbe ellenünk. Például a Magyarországi
Zsidó Hitközségek szövetsége (MAZSIHISZ) és társai, a mérgezõ kálisóval mûtrágyáztató és
ételkészíttetõ MTA kutatóintézetek és minisztériumok elleni 29.P.85.585/2002. PKKB
alapszámú perben. De a feltalálót összeverõ rendõrök és bírák elleni közérdekû bejelentést
elutasító dr. Göncz Árpád köztársasági elnök és társai ellen indult 19.P.27.069/2003. fõvárosi
bírósági alapszámú perben is. Nem engedték tárgyalni kezdeni a humusztermeltetési csalásnak
az ellenõrzõ Antirandom méréseink útján leleplezése díjának a kifizettetésére a csalást
finanszírozó OTP bank és annak a csalás miatti vesztességeit pótló Magyar Köztársaság
állam) alperesek ellen 1993-ban 2.P.20.129/1993. fõvárosi bírósági számon indult (1996-ban
dr. Czugler Péter ügyvéd segítségével pontosított) keresetet, azon alapuló pert sem. Ezzel
szemben magas összegeket ítélnek meg a Tejfalussy András és társaságai ellen csalóknak,
hazudozóknak, megrablást elkövetõknek, hamis okiratokra alapozott bírói ítéletek és azok
érvényben tartatása útján, mely per jelenleg 17.P.22.278/2004. fõvárosi bírósági számon lett
újraiktatva, és megkísérelték elkésettség, a gmk idõközben megszûnése ürügyén elhárítani, majd
az ez elleni sikeres felperesi fellebbezés után egy olyan elutasít határozatot hoztak hiánypótlás
elhanyagolása ürügyén, amelyeknél nem lehet érteni, hogy mi nem lett pótolva, mert a
pontosításhoz kért meghallgatást a bíróság nem volt hajlandó megtartani. Valójában a dr.
Czugler Péter ügyvéd által készített kereset pontosítás, amelyet 1996-ban eltüntetett a fõvárosi
Bíróság, minden szükséges adatot tartalmazott, s az képezi a jelen ügy alapkeresetét is, amelyet
Tejfalussy András, mint végelszámoló és gmk tag minõségben jogutód újra benyújtott.

4/3. Code: BZsElfogultság060327

(Egyelõre csak a perbeli jogalap megállapítását kérve, mert nincs pénze a
kiszámíthatatlan perköltségekre és az ellenfél csaló ügyvédei részére bármekkorának ítélhetõ
ügyvédi díjakra. Lásd a magyar áll am és a köztársasági elnöki hivatal alperesek
okirat-hamisító, csaló ügyvédeinek a 19.P.27.069/2004/15. fõvárosi bírósági számú hamis
ítéletben kiutalt több száz ezer forintos ügyvédi honoráriumot, s a hamis ítélet
megfellebbezésének a bíróság részérõl a már megadott felperesi illetékmentesség vélelmek
alapján megvonásával és saját ügyvéd fizetésére kötelezéssel „elért” megakadályozását.)

A Balogh Zsófia dipl. közgazdász Antirandom gmk tagnak, Tejfalussy András
feleségének Horváth Péter és a bûnsegédei által 1992. november 19-én okozott súlyos testi
sértés és a Horváth Péter által arról Tejfalussy Andrásnak átadott hamis munkaszerzõdés
és azon alapuló, de egyébként is hamis baleseti jegyzõkönyvek és ezen baleset után Balogh
Zsófiától, az Antirandom gmk-tól és Tejfalussy Andrástól Horváth Péter által elvitt APLA
program fejlesztési dokumentáció és annak jogtalanul birtokban tartása miatt Horváth
Péter ellen 1993-ban indított kártérítési perben is valószínûleg emiatt elfogultak annyira
Balogh Zsófiával, az Antirandom gmk-val és Tejfalussy Andrással szemben, Horváth Péter
és bûnsegédei javára az üggyel eddig érdemben foglalkozó sem elkezdõ hazai ügyészek és
bírák.

Ugyanezek a bírák ezalatt több mint egy millió forintot ítéltek meg Horváth Péternek a
fõvárosi bíróság másodfokú bírái az által hamis követeléssel indított és elsõfokon elvesztett
perben, az által elrabolt programdokumentáció Antirandom gmk-nak Horváth által hazudott,
valójában soha meg nem történt átadása vélelmezésével. A perújításnál pedig nem vették
figyelembe a bizonyítékokat, az perújítás elutasítás ellen a törvényes határidõben elõterjesztett
felülvizsgálati kérelmet pedig elsüllyesztették az okirat-hamisításban és csalásokban
bûnsegédkezéssel is vádolható bírák. A Tejfalussy András ellen hamis okiratot készíttetõ Göncz
Árpád és társai elleni perben pedig a Fõvárosi Bíróság és az (19.P.27.069/2003/15. sz.) ítélete
elleni jogorvoslatot. Alaptalanul megvonta Tejfalussy Andrástól az illetékmentességet és ezúton
olyan nagy ügyvédi munkadíjak fizetésére akarja kényszeríteni, amelyeket nem tud vállalni. A
bíróság a teljesen hamis ítélete elleni ezen jogorvoslat megakadályozással érvényben tartja a
köztársasági elnök (X-398/l998. ikt. sz.) hamis iratát, amelyben azt hazudják, hogy Tejfalussy
András egy elmebeteg, akit egy jogerõs ítélet a rendszerváltás elõtt cselekvõképesség korlátozó
gondnokság alá helyezett). Az ítélet szerint Tejfalussy András személyiségi jogait a köztársasági
elnök levelének az állításai legkevésbé sem sértik, vagyis érvényesnek ítéli a köztársasági elnök
levele teljesen hamis állításait. Ráadásul a perben a köztársasági elnöki hamis okirat hamis
adataira alapozva a Magyar Állam alperes „elmegyógyintézeti kényszervizsgálatot”
indítványozott Tejfalussy András felperes ellen. A per során hazudozó, csaló, okirat-hamisító
állami ügyvédek részére a bíró sok százezer forintos munkadíjat akar kifizettetni, s majdnem egy
millió forintos per illetéket ítélt meg e csalók pernyertessége alapján, s azt is Tejfalussy András
felperessel próbálja a bíróság és újabban már az igazságügyi miniszter is kifizettetni.

Eközben a Tejfalussy András által a saját találmányaiban, szabadalmaiban leírt, a szerzõi
jogai alá tartozó kutatás-gyorsítási software-t jogtalanul használók ellen által 1993-ban a
2.P.20.129/1993. fõvárosi bírósági számon indított pert sem engedték tárgyalni kezdeni.

4/4. Code: BZsElfogultság060327

Az elõbbi eltûnt kereseti követelés pótlólag letárgyaltatására általa benyújtott
8.P.634.788/2004,. majd 8.P.20.309/2006-ra átszámozott Fõvárosi Bírósági perében is már
megfenyegették az illetékmentesség meg nem adásával és ezúton a másodfokú és harmadfokú
eljárásban való jogorvoslat ezen jövedelmi alapon folytatott megakadályozásával, s a
8.P.28.592./2005/3. fõvárosi bírósági számú ügyben pedig az iratok bíróság általi eltüntetésével
akadályozzák a Magyar Köztársaság és társai alperesekkel szemben benyújtott felperesi kereset
letárgyalását.

A bûnügy részléteit és okirati bizonyítékait lásd a www.aquanet.fw.hu internetes
honlapunkon (CD-n mellékelem a 2006. 03. 27-i tartalmát), amelyen megtalálható a
Tejfalussy András felesége elleni merénylet ügyének az iratanyaga, benne a dr. Rab Zoltán
ügyvéd által írt legújabb feljelentés pontosító irat is Horváth Péter és bûnsegédei ellen, valamint
a Munkaügyi Bíróság említett 2006. február 13-i jegyzõkönyve is, amelyben Horváth Péter és
a bûnsegédjének az ügyvédje is beismerték, hogy a balesetrõl 1993-ban Horváth Péter
teljesen hamis okiratokat adott át, amelyekkel a kártérítést mindmáig is megakadályozták és
hogy a Horváth Péter és bûnsegédei ellen 1993-ban benyújtott feljelentés és kártérítési keresetet
a Horváth Péter által átadott hamis okiratok erre felhasználásával az ügyben nem is illetékes
Fõvárosi Munkaügyi Bíróságra tették át tárgyalni a súlyos testi sértés okozást és amiatti
kártérítést, a baleset okozása után 13 év múlva. Most visszaadták illetékes bíróság kijelölésére
ugyanannak a Fõvárosi Bíróságnak, amely maga is a Horváth Péter által adott hamis okiratok
felhasználásával akadályozta eddig a tárgyalás megkezdését, s közben a Horváth által Balogh
Zsófiától és Antirandom gmk-s társaitól és Tejfalussy Andrástól eltulajdonított APLA program
dokumentációért Horváthnak ugyanezekre a hamis okiratokra figyelemmel több, mint egy
millió forintot próbál kifizettetni, mintha a program dokumentációt Horváth nem eltulajdonította
volna Balogh Zsófiától és Antirandom gmk-s társaitól, hanem átadta volna nekik. Ez
valószínûleg csalásban bûnsegédkezés a Fõvárosi Bíróság másodfokú bírái és a perújítást
elutasító bírák részérõl is, de a perújítást elutasító hamis végzés elleni felülvizsgálatot el nem
kezdõ legfelsõbb bírósági bírák részérõl is.

A 19.P.27.069/2003. számú perbeli hamis ítélet elleni fellebbezést elutasító végzések alapján
azok jogerõre emelkedése még nem tisztázott, mivel a fellebbezéseket elutasító végzéseket
hozók ellen a felperes által azonnal benyújtott elfogultsági kifogás, s a hamis ítéletet hozó
közokirat hamisítás miatt feljelentett elsõfokú bíró elleni elfogultsági kifogásokat elkésettség
címén nem lehet elutasítani, mivel azok idõben kerültek benyújtásra és még nem lettek elbírálva.
A fellebbezést elutasító bírák elleni elfogultsági bejelentést hamisan minõsítette elkésettnek a
bíróság elnökhelyettese, mivel a bíróság, a határidõ lejárta elõtt benyújtott ezen beadványát nem
ellenõrizhetõ tartalmú lezárt bírósági boríték átvetetésével a bíróság visszapostázta a
felperesnek, rajta a bírósági iktató pecséttel, vagyis a határidõben benyújtása okiratilag is
bizonyítható. Tehát az ítélet elleni fellebbezés benyújtását megtiltó végzések érvénytelenek,
mivel elõbb az elsõ és másodfokon elõterjesztett elfogultsági kifogások kérdésében kellett volna
jogerõsen dönteni.

Budapest, 2006. 03. 27.

Tisztelettel:
Tejfalussy András

A Horváth Péter által megnyomorított, majd a bírósági csalásai útján megrabolni is próbált BALOGH ZSÓFIA dipl. közgazdász édesapja is esetleg kihívta önmaga és utódai ellen a cionista talmudisták bosszúját az igazat író könyveivel?

(a filozófia kandidátusa tanszékvezetõ egyetemi tanár)

Lehet, hogy Balogh Zsófia édesanyja, Kutrucz Gizella is kihívta maga és utódai ellen a titkosszolgák bosszúját, mivel leleplezte, hogy a HARC címû folyóiratban zsidó ellenes faji uszítást folytató Bosnyák Zoltán (háborús bûnös) ebben egy Berend nevû rabbival mûködött együtt?

Itt kattinthat a per elõzményeire

Itt kattinthat a folytatásra!


Vissza a lap kezdetéhez!